Amekkora fenntartásokkal fogadtam a nyár elején a kormányzati tervet, hogy az államadósság megugrasztása miatt börtön fenyegesse a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kabinetek vezetőit, annyira jól együtt tudok élni Terézváros korábbi MSZP-SZDSZ-frakciójának testületi felelősségre vonásával.
Holott az eljárás törvényi megalapozását itt is sokan vitatják. És valóban: nagy kérdés, hogy – miként most az ügyészség tette – lehet-e kérni szabadságvesztést egy komplett önkormányzati képviselőcsoportra, csak mert annak tagjai 2004-ben igennel szavaztak az Andrássy út 47. alatti palota elkótyavetyélésére.
Tehát Verók István polgármesternek és tucatnyi társának politikai felelőssége honnantól válik büntetőjogi kategóriává – az itt a kérdés.
Nos, talán onnantól, hogy a tucatnyi képviselő úgy vesztegette el 150 millió forintért az épületet, hogy tudván tudta: ennél többel kecsegtető vevőjelöltek is léteznek. Hogy mást ne mondjak, a Fidesz-frakció tagjai azon melegében megajánlottak 200 milliót az ingatlanért; mindhiába. Az pedig már-már beismerő vallomással ér fel, hogy a vevő Ennet Kft. – miután a rendőrség fényt derített az ügyletre – utóbb hajlandó lett volna 200 millió forintot ráfizetni a vételárra, csak hogy mentse az épületet a kezére juttatókat. Ha ugyanis nincs anyagi kár, akkor korlátlanul lehet enyhíteni a büntetést.
Ilyen előzmények után álmélkodással figyelem, mennyire felháborodottan utasítják vissza Verókék, hogy büntetőjogi felelősséget viselnének egy olyan jelképes cselekedetért, mint az igen gomb megnyomása; nem adok pár napot, és eljutunk a kollektív bűnösség vészjósló vádjának emlegetéséig is.
Persze nyilván nem én fogok perdöntő jogi érvekkel szolgálni az ügyben. Az ügyészség szerint ugyanakkor a helyi politikusok “jelképes” voksai legkevesebb 127 millió nagyon is konkrét forinttal rövidítették meg a közt. És döntésük nem valamiféle hibás makrogazdasági elemzésen alapult – melyért alkalmasint elegendő volna a politikai következményeket vállalni -, hanem egyedi, a kerületnek előnyösebb árajánlatok tudatos, előre megfontolt szándékból és bizonnyal nyereségvágyból történő elvetésén. Ez pedig ténykérdés. Sőt: tényállás.
Szőnyi – Heti Válasz
Hunhír.info