A Jobbik mélységesen elítéli és megveti a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központot a vasárnap reggel kiadott, kegyeletsértő közleménye miatt, amelyben azt vetik a 98. életévében járt Képíró Sándor szemére, hogy elhunyt. Felszólítjuk a szervezetet, hogy kövesse meg Képíró Sándor hozzátartozóit – olvasható Novák Előd és Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselők közös közleményében.
“Elegünk van a kettős mércéből, hiszen a kommunista gyilkosok valóban köztünk élnek még. Míg az egykori csendőr századost infúzión is betolták a bíróságra, Biszku Bélának és társainak nem kell felelniük a szocializmusban elkövetett bűnökért, sőt ma is kiemelt luxusnyugdíjat kapnak pártállami tevékenységükért. A szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló jobbikos törvényjavaslatot bár tavaly megvitatta a plenáris ülés, de példátlan módon a kormánytöbbség az MSZP-vel karöltve a mai napig nem engedte napirendre a határozathozatalt” – fogalmaz közleményében Novák Előd és Szilágyi György.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom bízik benne, hogy Képíró Sándor temetésén minél többen tiszteletüket fejezik ki.
Hunhír.info