A dr. Képíró Sándor elleni büntetőper pénteki tárgyalásán folytatódott a bizonyítási eljárás, a bírói tanács elnöke ismét olyan iratokat ismertetett, amelyeknek nem sok közük volt a vádlotthoz és az ügyész által vélelmezett „háborús bűntettéhez”. A védelem által előterjesztett iratok ismertetése viszont ezen a tárgyalási napon nem fejeződött be, néhány oldalnyi szöveg jövő szerdára maradt. Ugyanezen a napon mondja el majd perbeszédét Falvai Zsolt ügyész.

A tárgyalás kezdetén csupán az ügyész hiányzott a tárgyalóteremből. Varga Béla bíró – precízen fogalmazva: hadbíró dandártábornok – ezért kicsit várt a kezdéssel, majd mikor előkerült Falvai ügyész, a per folytatásáról egyeztetett a vád és védelem képviselőivel. Az előző tárgyalási napon azzal a tervvel állt elő a tanácsvezető bíró, hogy június 30-án az ügyész, július elsején pedig a védő mondaná el perbeszédét. Dr. Zétényi Zsolt ügyvéd úr azonban időközben jelezte: a jövő péntek számára nem alkalmas, ezért végül az a döntés született, hogy június 29-én (szerdán) beszél az ügyész, másnap (csütörtökön) pedig az ügyvéd úr perbeszédét hallgathatjuk meg.

A technikai részletek megvitatása után folytatódott a bizonyítási eljárás: az ügyész által benyújtott iratok újabb részleteit, majd a szakértő által becsatolt dokumentumok egyes szemelvényeit ismertette Varga Béla.

Az előző tárgyalási napon már bőséggel hallottunk a jugoszláv hatóságok által 1944 decemberében és 1945 első hónapjaiban felvett jegyzőkönyvekből, most még két újabb részlettel ajándékozott meg minket a bíróság. Az egyik tanú elmondta, hogy az újvidéki városgazdálkodási osztály 1942. január 24-én (tehát a razzia befejezése utáni napon) azt az utasítást kapta, hogy szállítsák el a sportpályán található hullákat. Mint arról már korábban írtunk, egy másik tanú szerint január 22-én ezen a helyen végeztek ki harminc zsidót. S itt érdemes egy pillanatra megállni. A vádiratban szerepel az a koncepciós elem – figyeljünk a fogalmazásra -, hogy január 23-án délelőtt „harminc fogolyból álló csoportot” kísértetett Nagy János honvédtiszttel a sportpályán „működő” kivégzőhelyre a vádlott (ez azért koncepciós elem, mert az ügyészi állítást semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, amint erre beszámolónk végén még visszatérünk). Falvai ügyész szellemi termékében nem szerepel, hogy az említett harminc fogoly milyen származású volt, a per folyamán azonban szép lassan kikerekedett a zuroffi szájíznek megfelelő koncepció: a vádlott harminc zsidó megöléséért felelős. Jegyezzük meg ezt az apró mozzanatot, mert elképzelhető, hogy az ítéletben is visszaköszön majd ez a koncepciós „tény”.

A Varga Béla által idézett másik vallomásból azt tudtuk meg, hogy a razzia során a járőrök milyen emberségesen jártak el. A vallomástevő ebben az esetben magyar ember volt, aki elmondta: abban a házban, ahol lakott, többségében szerbek éltek, s ő azt mondta a járőröknek, hogy valamennyien rendes emberek, ezért a járőrök arrébb is álltak. Szép történet – de ennek a vallomásnak (hasonlóan az előzőhöz) megint mi köze van Képíró Sándor ügyéhez?

Varga Béla ezután ismét Péter Gábor maffiaszervezetének, az 1945-ben még a rendőrség politikai rendészeti osztályának (PRO) nevezett ávónak az irataiból bányászott elő egyes darabokat. Elsőként Báthory Géza csendőr alezredes 1945. február 6-án felvett vallomásából idézett. Báthoryt a VKF bírósága 1944-ben – Képíróval együtt – elítélte, majd az ítéletet törölték, 1945-ben letartóztatták, s végül 1945 októberében Újvidéken a jugoszlávok bíróság elé állították, halálra ítélték s felakasztották. A PRO előtt tett vallomásában Báthory elmesélte, hogyan zajlott le az újvidéki razzia, amelynek idején összekötő tisztként szolgált a hadtestparancsnokság és a csendőrség között. Elmondta, hogy a razzia harmadik napján – január 23-án – korábban ment be hivatalába. Látta, hogy az utcán nagyobb csoportot kísérnek a járőrök. A lefogottak között közismert újvidéki polgárok is voltak, Báthory ezeket ki akarta szabadítani, de hirtelen megérkezett Grassy József, aki megparancsolta, hogy az összes embert kísérjék az igazolóbizottság elé. Így is történt, de később az összes lefogott személyt szabadon engedték. Báthory a vallomásában egyébként azt vallotta, hogy törvénysértés a razzia során nem volt, bár Zöldi Mártont és Korompay Gusztáv főhajónagyot (aki – mint ma már tudjuk – a strandon történt kivégzésekért volt felelős) önkényeskedéssel vádolta meg.

Ezután nagyot ugrottunk az időben, mert Varga Béla bíró az olvasó által már bizonyára jól ismert Gerencséry Mihály 1971. március 19-én tett vallomásából idézett. Ekkor zajlott a Radnai László volt csendőr főhadnagy és társai elleni vizsgálat a Csurogon, Zsablyán lezajlott 1942-es razzia miatt, s ebben az ügyben tett vallomást Gerencséry, aki elmondta: 1942 januárjában Csurogon és Zsablyán a megbízhatatlan elemeket kellett összeszedni előre elkészített névsor alapján. Gerencséry csak később, a hadbírósági tárgyaláson tudta meg, hogyan végeztek ki ezen a két településen embereket.

1945-1946-ban a délvidéki razzia ügyében számos embert tartóztattak le és ítéltek el, 1946 májusában még Gaál Lajos csendőr alezredes – az újvidéki razzia idején Képíróék közvetlen elöljárója – ellen is kiadtak elfogatóparancsot, de dr. Képíró Sándor ellen ilyen parancs kiadására nem került sor. Ez fontos megállapítás, mert annak a perdöntő bizonyítéka, hogy a háború után vele kapcsolatban semmilyen konkrét vád nem merült föl. Bizonyára emlékszik még a kedves Olvasó arra, hogy 1948-ban a Katpol és az ÁVH is kihallgatta Nagy János honvéd főhadnagyot, aki nemcsak magára, hanem Képíróra is terhelő vallomást tett. Érdekes módon a hatóságok ekkor sem nyomoztak Képíró Sándor után, holott ebben az ügyben még Nagy János tiszti szolgájának a felkutatására is történt intézkedés – Képíró Sándor felkutatására viszont még kísérletet sem tettek, pedig 1948-ban az ügyészség mindenki próbált felkutatni, aki Nagy János ügyével kapcsolatba hozható. Ez is fontos mozzanat ebben a perben, mert azt bizonyítja, hogy – Nagy János amúgy is kétes értékű vallomása ellenére – 1948-ban sem merült fel Képíró Sándor bűnössége.

Varga Béla ezután a VKF bíróságának 1944-es ítéletével összefüggő iratot ismertetett, dr. Cseh Jenő 1972. március 20-án tett vallomását (amely szintén Radnai László és társai ügyével volt kapcsolatos). Cseh Jenő az újvidéki razzia utáni időszakban jogászként az újvidéki áldozatok kártalanításával foglalkozott. Elmondása szerint a VKF bíróságának 1943-1944-es eljárása politikai jellegű volt. Szerinte kirakatperről volt szó, a csendőröket állították előtérbe, s menteni akarták a katonákat. Cseh szerint ennek az eljárásnak nem az volt a célja, hogy kiderítsék az igazságot: elmondása szerint a bíróság elé állított csendőrök sérelmezték is, hogy nem a tanúként kihallgatott katonák ülnek a vádlottak padján. Tudjuk jól, hogy ebben a perben például a strandon történt kivégzésekért felelős Korompay Gusztáv is csupán tanúként szerepelt, tehát a szereposztás igen furcsa volt. Cseh Jenő azt is elmondta, hogy tudomása szerint összesen 869 embert végeztek ki Újvidéken.

„Egy paksaméta dolog került még a kezünkbe” – folytatta előadását Varga Béla bíró. Már a nyilas uralom alatt, 1944. december 16-án utasítás született arra vonatkozóan, hogy ki kell vizsgálni Babós József hadbíró ezredes szerepét az 1943-1944-es perben. Babós ekkor már eltűnt (valahol Budapesten bujdokolt), s többek között szökéssel, jogtalan gépjárműhasználattal, nőügyekkel vádolták. 1945. január 25-én adtak ki ellene elfogatóparancsot a nyilasok, s ebben az időben már a VKF bíróságának szinte minden tagját nyugdíjazták. A nyilas időszakban az 1943-1944-es per fő vádlottja, Feketelhalmy-Czeydner Ferenc a honvédelmi miniszter helyettese volt, s igyekezett mindenkin bosszút állni, akinek része volt ebben a perben. Így például nemcsak Babós ezredest keresték, hanem a családját is letartóztatták. Ez azért fontos mozzanat, mert Babós nyilas uralom alatti üldöztetése megkérdőjelezi a Népbíróság előtt később tett tanúvallomásának a hitelét.

Ezen a ponton Varga Béla bíró ismét szóba hozta Feldmájer Péter bíróság elleni támadását (írtunk erről már korábban), és újra leszögezte: Zinner Tibor történész szakértő a bírósági anyagban szereplő VKF-ítéletről mondott véleményt, azon nem szerepeltek aláírások, tehát a mazsihisz vezére alaptalanul ment neki Zinner professzornak. „Nem nagyon tudjuk, miért kellett ilyen támadást intézni a szakértő ellen” – csóválta fejét Varga Béla.

Ezután rövid időre ismét a Péter Gábor vezette intézmény irataihoz kanyarodott vissza a tanácsvezető bíró. 1945. november 7-én hallgatták ki az újvidéki razzia vezetőjét, Grassy Józsefet, aki elmondta: 1944 májusában találkozott Vörös János vezérkari főnökkel. Ekkor törölték a VKF bíróságának 1944-es ítéletét. Grassy vallomásából nem tudjuk meg pontosan, mi volt a pertörlés oka, de annyi kiderült, hogy nem vádelejtésről volt szó.

Ezután néhány évet előre ugrottunk az időben, s egy 1953. október 14-én felvett tanúvallomásból hallhattunk részleteket. A tanú a VKF bíróságának már sokszor emlegetett 1943-1944-es perében védőként vett részt, s 1953-ban főleg Grassy Józsefről és Zöldi Mártonról beszélt. Elmondta, hogy a VKF bíróságán lezajlott tárgyaláson Zöldi azt vallotta, hogy az újvidéki razzia idején parancsot kaptak a kilengésekre. Varga Béla bíró megjegyezte: „egyértelmű” tehát, hogy volt parancs a vérengzésre. Tudósító úgy véli: „egyértelműségről” legfeljebb Zöldi esetében lehet szó, vagyis ennek a vallomásnak sincs semmi köze dr. Képíró Sándorhoz.

Varga Béla ezután a fentebb már említett dr. Cseh Jenő vallomását halászta elő, aki arról beszélt: az 1942-es razzia során minden nap végén volt eligazítás, megbeszélés. Szerinte Grassy az egyik este azt fejtegette, hogy „a nemzet becsülete kívánja a legszigorúbb megtorlást, s ebben a szellemben kell azt végrehajtani”. Cseh szerint Grassy azt is mondta Gaál Lajos csendőr alezredesnek, hogy több hullát akar látni. A tanú szerint az írásos parancsok szabályosak voltak – a valóság azonban mást mutatott. Már az első napon utasítás volt arra, hogy kivégzőhelyet kell létrehozni, s akiket az igazolóbizottság nem tisztázott, azokat el is vitték a kivégzőhelyre. Cseh azt vallotta: elképzelhetetlen, hogy a jelen lévő csendőrök, rendőrök ne tudtak volna a kivégzésekről. Hogy a vallomás értékével tisztában legyünk, tegyük hozzá rögtön: dr. Cseh Jenő a razzia idején nem tartózkodott Újvidéken. Hogy az általa elmondottakat honnan merítette, az nem derült ki a vallomásból.

Varga Béla a szünet előtt még egy iratot ismertetett – a Kúria naplójából. Ebből kiderül, hogy a Képíró Sándort is elmarasztaló 1944-es ítéletet 1944. február 18-án hagyta jóvá a vezérkari főnök, majd április 25-én érkezett a Kúriához az ítélettel kapcsolatos panasz. A VKF bírósága ítéletének a dátuma egyébként a kúriai dokumentum szerint 1942. január 24. (a Feldmájer-féle másolaton január 22. szerepel). Az ítélet elleni panasz tehát április 25-én érkezett a Kúriához, másnapi dátummal pedig az a bejegyzés olvasható, hogy „az ítélet feloldatott, visszaküldve a vezérkari főnöknek”. A vezérkar főnöke két dolgot tehetett: vagy tudomásul vette a megszüntető határozatot, vagy pedig új vizsgálatot kezdeményezett. Vörös János az előbbi megoldást választotta, s ezzel a korábban elítéltek – köztük dr. Képíró Sándor – visszakapták rangjukat és beosztásukat.

Varga Béla ezután szünetet rendelt el, amely a bíróság hibájából igencsak hosszúra sikeredett. A második felvonás elején olyan iratot ismertetett a tanácsvezető bíró, amelyet a szakértő egy 1953-as büntetőügyben talált meg – másolatban. Ebből a dokumentumból megtudjuk, hogy 1942. január 23-án a Gömbös Gyula úton lévő pékségben öt-hat katona jelent meg, név szerint keresték Máriássy Mihályt és testvérét, a vendéglős Máriássy Sámuelt. Mindkettejüket elvitték a járőrök. A történetet Máriássy Mihályné mesélte el dr. Fernbach Péter újvidéki főispánnak, s így maradt ránk a hivatkozott dokumentum. A vádiratban is szerepel a Máriássy-testvérek letartóztatása (s későbbi állítólagos kivégzése), de önmagában az a tény, hogy az igazolóbizottság elé vitték a két férfit, még nem bizonyítja, hogy Képíró Sándor háborús bűntettet követett el. Az igazolóbizottság működése ugyanis törvényes volt. Az idézett vallomásban egyébként szerepel egy érdekes megjegyzés: mindkét Máriássy jó magyar volt, aminek az is a bizonyítéka, hogy egyiküket egy csetnik úgy megszúrta, hogy 24 „kapoccsal” varrták össze a sebét.

Varga Béla ezután Falvai ügyész kérésére a VKF bíróságának 1944-es ítéletéből ismertetett még néhány részletet, de ezek semmilyen újdonságot nem jelentettek azoknak, akik a tárgyalást korábban is figyelemmel kísérték. Tény, hogy a fölolvasott részekben dr. Képíró Sándor neve egyszer sem hangzott el, csupán általános megállapításokat hallhattunk.

Végre elérkezett az idő, hogy a védelem indítványainak is eleget tegyen a bíróság. Dr. Zétényi Zsolt ügyvéd úr indítványai azt célozták, hogy bizonyítást nyerjen az egyébként is köztudomású tény: a kommunista diktatúra idején – különösen az 1945 és 1962 közötti időszakban – a hazai nyomozati szervek munkáját nem a törvényesség jellemezte, például a vádlottaknak nem biztosították a védelemhez való jogot. Említettük már többször is Nagy János honvéd főhadnagy 1948-as ügyét: ő is csak akkor kapott ügyvédet, amikor már bíróság elé állították, a nyomozati szakban ez a „kegy” nem dukált.

Dr. Kabódy Csaba jogászprofesszor írásban fejtette ki véleményét a Képíró-perben felhasznált jegyzőkönyvekről (Nagy János 1948-as kihallgatási jegyzőkönyveiről van szó). A professzor írásából megtudtuk, hogy a jelenlegi alkotmányos követelmények, s nem az akkori törvények alapján kell megítélni a korabeli gyakorlatot. A sztálinizmus idején ugyanis elegendő volt egy kétes értékű tanúvallomás a vádlott elítéléséhez, nyomozati anyag pedig nem volt, mindig a „nyomozás” végén készültek el a jegyzőkönyvek. Kabódy professzor álláspontja szerint az a tény, hogy Nagy János 1948-as jegyzőkönyveiben terhelő vallomást tett Képíró Sándorra, nem alapozza meg Képíró Sándor büntetőjogi felelősségét.

Egy másik – ugyancsak Zétényi Zsolt ügyvéd úr által becsatolt – irat a koncepciós perek természetrajzát tárta fel. A koncepciós perek időszakában az eljárási jogot, a garanciális jellegű szabályokat durván megsértették. Ennek a korszaknak az ítéleteiben mindig azt olvassuk, ami már a nyomozati tervekben is szerepelt, hiszen az ÁVH nemcsak az ügyészségnek, hanem a bíróságnak is instrukciókat adott. Az ügyészség szerepe formális volt (a vádirat az ÁVH műhelyében készült), s a bíróság is inkább színházhoz volt hasonlatos. A korabeli felfogás szerint a „beismerő” vallomás volt a bizonyítékok „királynője”, s a korszakban keletkezett „beismerő” vallomások elképesztően önvádoló jellege és stílusa is azt bizonyítja, hogy bizony ezeket a „beismeréseket” kényszerrel csikarták ki.

Varga Béla bíró ezután két vallomásból idézett néhány mondatot. Toldi Árpád csendőr ezredes elmondása szerint az újvidéki razzia során a csendőrök nem tollal ékesített, hanem toll nélküli sapkában teljesítettek szolgálatot. Apró, de fontos megjegyzés, hiszen az állítólagos tanúk többször is emlegették a csendőrökre jellemző tollat (amit ezek szerint csak a határvadászok viseltek a razzia idején).

A másik idézet Babós József hadbíró ezredestől származott, aki 1945 novemberében elmondta: a VKF bíróságának ítélete ellen nem lehetett fellebbezni, csak a jogegység érdekében lehetett ellene jogorvoslattal, vagyis panasszal élni oly módon, hogy a koronaügyészhez kellett megküldeni az iratokat. Ez azért fontos mozzanat, mert Falvai ügyész éppen azt akarta korábban bizonyítani, hogy az 1944-es – Képíró Sándort is elmarasztaló – ítélet megsemmisítésére nem volt jogi lehetőség. Babós nyilatkozatából is kiderült, ami eleddig is közismert volt (csak Falvai ügyész nem akarta tudomásul venni): igenis volt lehetőség a jogorvoslatra.

Végezetül Zétényi Zsolt ügyvéd úr azt kérte, hogy az 1991-ben megjelent Törvénytelen szocializmus című kötet néhány oldalát ismertesse a tanácsvezető bíró. Ekkor Falvai ügyész szólásra emelkedett, s arra kérte a bíróságot, utasítsa el a védelem indítványát, mivel annak semmi köze Képíró Sándor ügyéhez, az ismertetni kívánt szövegben sem Képíró, sem más személy neve nem szerepel. Zétényi Zsolt szintén szót kért, a megjegyezte: az ügyész által a bíróságnak benyújtott több száz oldalas „salátában” sem fordult elő Képíró Sándor neve, azok az iratok sem tartoztak a per tárgyához, mégis végighallgatta azok ismertetését. Kérte tehát, hogy az ügyész legyen türelemmel, s hallgassa végig azt a néhány oldalt, amelynek a felolvasását indítványozta. Varga Béla bíró jelezte, hogy jövő szerdán – az ügyész perbeszéde előtt – felolvassa a megjelölt szöveget.

Akinek megvan a Törvénytelen szocializmus című kötet, már most elolvashatja a védelem által ismertetni kívánt részeket: 345-349., 361. és 366. oldal. Mi az alábbiakban csak röviden ismertetjük ezt a néhány oldalt, hogy a kedves Olvasó megtudja: mit fogunk hallani a következő tárgyalási nap kezdetén.

„Általános tapasztalatok a büntetőeljárás szabályainak betartásáról – Nyomozás (ÁVH)”. Ez a cím olvasható a könyv 345. oldalán. A szövegből többek között megtudjuk, hogy az ávós nyomozások során védő részvételére nem volt mód, nem érvényesült az ártatlanság vélelme. A kihallgatásokról általában nem vettek föl jegyzőkönyvet, ilyesmi csak a nyomozás befejezésekor készült, s a bíróság csak ezeket a jegyzőkönyveket kapta meg, nem pedig a nyomozati anyagot. Azt is megtudjuk a szövegből, hogy általános volt a kényszervallatás, bevett szokás volt a fogdaügynök alkalmazása.

Zárásul a 361. oldalról egyetlen – nagyon is lényeges! – mondatot idézünk: „Minden olyan büntetőeljárás, amelyben az Államvédelmi Hatóság folytatta le a nyomozást – az ügy tárgyától függetlenül – a büntetőeljárás megcsúfolása, minden szakaszában törvénytelen.”

Ez az idézet az ún. „tényfeltáró bizottság” jelentéséből származik, amely bizottság a bolsevik korszak törvénysértéseiről igyekezett számot adni az ún. „rendszerváltozás” időszakában. Miért fontos a fenti megállapítás?

A Képíró-per finisébe érve megismételjük korábban már többször hangoztatott aggályunkat: mind a vádiratban szereplő bizonyíték (Nagy János főhadnagy vallomása), mind a tárgyalás során ismertetett iratok egy jelentős része az Államvédelmi Hatóság – illetve jogelődje – terméke, márpedig ez a „nyomozati” intézmény maga volt a büntetőeljárás megcsúfolása. Tudósító azonban rögtön hozzáteszi: az ÁVH berkeiben keletkezett „vallomások” bizonyítási eljárásban való felhasználása 2011-ben szintén a büntetőeljárás megcsúfolása, szintén törvénytelen, s annak a kétségtelen bizonyítéka, hogy dr. Képíró Sándor ellen koncepciós eljárás folyt és folyik. Elegendő a Falvai ügyész által összetákolt vádiratba belekukkantani: a Képíró Sándor által állítólag a kivégzőhelyre küldött állítólagos 30 ember állítólagos kivégzésére egyetlen „bizonyíték” van. Nagy János sokat emlegetett, ávós műfajban készült vallomása. Az 1944-es ítéletben ugyanis nincs semmi konkrét vád Képíró Sándor ellen, az az ítélet nem háborús bűntettekről szólt. Hogyan fordulhat elő ma Magyarországon, hogy egy ilyen nevetséges vádirat alapján bíróság elé lehet állítani egy idős embert?

A perbeszédekre várva ma még nehéz eldönteni, hogy a bíróság mennyire fogja akceptálni a vádirat izzadságszagú koncepcióját. A tárgyalást nyomon követő tudósító csak azt tudja, hogy a bizonyítási eljárás során dr. Képíró Sándor állítólagos „háborús bűntettével” kapcsolatban semmi olyan – jogilag értékelhető – bizonyíték nem merült föl, ami egy elmarasztaló ítéletet megalapozhatna. A tudósító azonban azt is tudja, hogy a koncepciós perek kora nem múlt elé végleg. Ezért is várja kíváncsian Falvai ügyész jövő szerdai perbeszédét: vajon hogyan lehet beszélni közel két órán keresztül – a semmiről?

Falusy Márton – Hunhír.info