Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás az ellen egy férfi ellen, aki állon ütötte Putnoki Zsoltot, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz fideszes polgármesterét.
Az eset még múlt csütörtökön történt a községben: a vita abból adódott, hogy a helybéli férfi felesége a bejelentett munkahelye mellett továbbra is felvette a bérpótló juttatást.
Amikor ez kiderült, a polgármesteri hivatal intézkedett a segély megszüntetéséről, az esetről értesítették a feleség munkahelyét – mondta el Putnoki Zsolt (Fidesz-KDNP) az MTI-nek. Az eljárást a férj azonban sérelmezte: előbb a hivatalban jelent meg, majd amikor ott nem járt sikerrel, a polgármester házához ment, ahol előbb kérdőre vonta, majd egy váratlan mozdulattal állon ütötte a község vezetőjét. Putnoki Zsolt a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Hunhír.info