Néhány éve még a nagyinál éltünk a Józsefvárosban, a Diószeghy Sámuel utcában. Nagy, háromszobás lakása van a nagymamának, ahol el is fértünk kényelmesen, ám a környék egyre inkább elcigányosodott. Most már a sötét mutánsok teszik ki az utca lakóinak többségét.

Anyu mondta is, hogy elege van a cigányok állandó hangoskodásából, minél hamarabb el szeretne költözni ebből a lepusztuló utcából. Pedig a kerületben született, és egész életében a nagyival és a papával – aki sajnos már meghalt – élt a Diószeghyben. A végső lökést az adta meg az elköltözésünkhöz, hogy narkóárusok rendezkedtek be az egyik első emeleti lakásban, és ezek után alvilági alakok, kábítószer élvezők lepték el a házat.

Szüleim a házasságuk addigi 12 éve alatt összegyűjtött pénzből, és több millió forint bankkölcsönből vásároltak egy lakást Zuglóban, az Egressy úton. Tíz éves voltam, amikor beköltöztünk új otthonunkba, és az volt az egyetlen bánatom, hogy a nagyi a nyolcadik kerületben maradt. Azt mondta, hogy már több mint 60 éve lakik a Diószeghyben, és nem tudná megszokni az új környezetet. Hiába győzködte őt az anyu és az apu, mindig csak azt hajtogatta, hogy az öreg fát nem szabad átültetni, mert elszárad.
Szóval, ő ott maradt a mutánsok között, mi pedig elköltöztünk egy tágas és világos zöldövezeti lakásba.

Persze azért tartottuk a kapcsolatot a nagymamival. Az utóbbi időben főleg én látogattam, mert amióta középiskolás vagyok, hazafelé csupán egy apró kitérőt kellett tennem, hogy meglátogassam a mamát.
Szokta is mondogatni: – Piroska, te tartod bennem a lelket. Ha nem lenne az én kis unokám, már a sírba vitt volna az a sok bosszúság, amit a cigányok okoznak nekem.

Különösen akkor vált tűrhetetlenné a házban élő magyarok helyzete, hogy beköltözött a Farkas család. Állítólag az önkormányzat törvényesen utalt ki Farkas Dzsokinak, élettársának, Mercédesznek és négy gyermeküknek egy szoba konyhát, ám később több vidéki rokon is hozzájuk költözött.

Nagyi szerint a zajongásuk még elviselhető lett volna, mert a mutánsok hangoskodását, a hajnali órákig tartó mulatozását már megszokták a lakók. Az sem okozott különösebb feltűnést, hogy a purdék többsége az udvaron vagy a lépcsőházban végezte el a nagydolgát. A magyar lakók eltakarították a szanaszét heverő szarkupacokat, a kiöntött szemetet és a szétdobált fecskendőket. Az viszont már tűrhetetlen volt, hogy Farkasék még a saját szomszédjaikra is rátámadtak, és előszeretettel törtek be azokba a lakásokba, ahol éppen nem volt otthon a főbérlő vagy a tulajdonos.

A munkához nem volt kedvük, a segélyt, pedig egy-két nap alatt verték el a közeli játéktermekben. Aztán pedig jöttek a kisebb-nagyobb lopások, betörések, illetve az életveszélyes fenyegetések. Egyik gyermekük egyszer a nagyi kezéből ragadta ki a pénztárcát, amikor vásárolni akart a zöldségesnél. Az alig 8 éves gengszterpalánta 2 ezer forintot zsákmányolt. Amikor szóvá tettem az esetet, apja, a 25 éves Farkas Dzsoki, trágár szitkok kíséretében, életveszélyesen megfenyegetett.

Anya mondta is: – Piroska lányom, nagyon vigyázz magadra, ha a nagyihoz látogatsz, mert a mutánsok nem ismernek se Istent, se embert, ha elborul az agyuk mindenre képesek. Én azonban nem ijedek meg, hiszen születésem óta ismerem a környéket.

Mégis meglepetésként ért, amikor néhány napja, vasárnap kora délután a nagymama konyhájába lépve, Farkas Dzsokit és több más sötétbőrű, alvilági kinézetű alakot pillantottam meg az asztalnál ülve. Anya azzal bízott meg, hogy a mamának, aki megfázott, és már napok óta betegeskedett, vigyek egy frissen főtt husilevest, és süteményeket. Ám a lakásba belépve tudtam, hogy nagyon nagy a baj. A nagyi biztosan nem engedte volna be önként ezt a bűnözőkből álló társaságot.

Úgy, hogy fordultam is ki a lakásból, és futásnak eredtem. A cigányok, pedig lusták, vagy részegek voltak, mert nem követtek engem. Az Orczy térre érve, mobilomon azonnal hívtam a rendőrséget. Ők előbb csak vonakodtak, aztán mégiscsak ráálltak, hogy kiküldjenek egy járőrautót.

Amikor velük együtt tértem vissza a lakásba, még mindig ott voltak a most már jól láthatóan részeg cigányok. A nagymama viszont nem volt a konyhában. Megkötözve és összeverve találták meg a rendőrök a nagyszobában. Elmondta, hogy erőszakkal akartak aláíratni vele egy olyan szerződést, ami szerint háromszobás lakását elcseréli Farkasék szoba-konyhájára, és azt is elismeri, hogy felvette az értékkülönbözetért járó pénzt.

Amikor közölte, hogy erre nem hajlandó, a mutánsok betömték ronggyal a száját, majd leragasztották, hogy ne tudjon kiabálni. Kezeit, lábait is megkötözték, és elkezdték ütni, verni. Csupán a gyors segítségnek köszönhető, hogy nem szenvedett komolyabb, maradandó egészségkárosodást. Farkas Dzsokit és bűntársait a rendőrök bilincsbe verve vitték el, a purdék és az élettárs átkainak kíséretében.

Közben a mentő is kiérkezett, és a nagyit kórházba szállították, ahonnan zuglói lakásunkba tért haza. Soha többé nem fogjuk visszaengedni a cigánygettóba, ahol egyre tűrhetetlenebb a magyarok, közöttük is elsősorban a leginkább kiszolgáltatott idősek helyzete.

Szüleim a lakást megpróbálják eladni, de a környék miatt ez csupán nehezen, mélyen a valós értéke alatt sikerülhet. Ráadásul, az üresen hagyott ingatlant már másnap feltörték és kifosztották. Feltehetően a Farkas család szabadlábon lévő tagjai. Szerencsére az önkényes lakásfoglalók még nem költöztek be, de semmi biztosítékunk nincs arra, hogy ez így is fog maradni.

Azóta eltelt három hét, Farkas Dzsoki és bűntársai még előzetesben vannak, de a rendőrök szerint az ügyészség rövidesen kiengedi őket. Szabadon folytathatják szomszédjaik terrorizálását, mivel a hivatalos álláspont szerint nem követtek el olyan súlyú bűncselekményt, ami az ítélethozatalig indokolná benntartásukat.

(Az írás kitalált, bár az adott városrész viszonyait hűen bemutató történet. Bármely élő személlyel való hasonlóság, csakis a véletlen műve lehet.)

Varga Imre – Hunhír.info