Március végén, aggódó hangvételű hívást kaptam telefonon egy régi ismerősömtől. Török János azért kérte a tanácsomat, segítségemet, mert a XVIII. kerületi polgármesteri hivatal pert indított az ő és családja kilakoltatása érdekében. Az önkormányzat arra hivatkozva mondta fel az 1980-tól fennálló bérleti jogviszonyt, hogy a korábban létrejött, díjhátralék törlesztésére vonatkozó megállapodás nem teljesült maradéktalanul. Vagyis a megadott határidőre csak részben lett kifizetve a Török család lakbér tartozása.

Török Jánossal, a pestszentlőrinci Havanna-lakótelepen élő munkásemberrel még az 1990-es évek közepén ismerkedtem meg, amikor raktárosként dolgozott a Hírlapkiadó Vállalatnál, a néhány éve lebontott Blaha Lujza téri épületben. Bár a szegényparaszti családban, Újfehértón született Török János mindig is érdeklődött a közélet kérdései iránt, az állampárti diktatúrában csak szűk családi vagy baráti körben adott hangot nézeteinek. Vallásos meggyőződése, katolikus hite eleve lehetetlenné tette, hogy elfogadja az önkényuralmi rendszer ateista ideológiáját.

Miután kitanulta a kosárfonó szakmát, Török János elhagyta a szülői házat, és a fővárosban próbált szerencsét. A Játékkártyagyárban helyezkedett el nyomdai segédmunkásként, és feleségével is ott ismerkedett meg. Közös életük 1976-ban kezdődött egy 12 négyzetméteres albérleti szobában. Két fiuk és egyetlen lányuk is oda született.

Négyévnyi nyomorúság után azonban kedvező fordulat állt be a család életében. 1980-ban, a nagycsaládokat segítő programnak köszönhetően, kaptak egy háromszobás, 72 négyzetméteres lakást a XVIII. kerületi Havanna-lakótelepen.

Ebben az időben már adott volt a lehetőség kisvállalkozások alakítására, és ezt az esélyt a Török család is kihasználta. Ám az általuk indított parkettacsiszoló vállalkozás a házastársak közötti viszony elmérgesedéséhez vezetett. A munkára, a feladatokra hivatkozva az asszony egyre kevesebb időt szánt családjára, nem törődött gyermekeivel. A feleség rövidesen külön költözött, majd a válóperes tárgyaláson kisiskolás és óvodáskorú gyermekeiről is lemondott. Nevelésük gondjait, feladatait teljesen az apára hárította.

Török János akkor már a Szépirodalmi Kiadónál dolgozott raktárosként. Bár asszony nélkül nem volt könnyű az élete, egyedülálló apaként is példásan nevelte három gyermekét, az első szakma megszerzéséig gondoskodva róluk, eltartva őket.

Közben a sajtó szabadabbá válása, az ellenzéki lapok megjelenése Török Jánosban is felkeltette az írás iránti érdeklődést. Olvasói levelei, amelyek többnyire a szomorú sorsú, nehéz élethelyzetű emberek gondjaira hívták fel a figyelmet, több lapban is megjelentek. Írójuk, és a hozzá hasonló helyzetű emberek körülményei azonban évről-évre váltak egyre nehezebbé, reménytelenebbé.

Törökék életfeltételei viszonylag tűrhetőek voltak, egészen addig, amíg a még éppen csak munkába állt fiuk egymást váltva megkapták a katonai behívót. Így a családból egy kereső évekre kiesett, és tetézte a bajt, hogy a családfő is munkanélküli lett. Több mint 5 éven át volt állástalan, illetve néhány hónapot közmunkásként is dolgozott. Tizenkétezer forintos akkori átlagjövedelme, még a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen kiadásokat is alig fedezte. A lakás rezsiköltségeire már nem maradt elég pénz.

Aztán Török János fiai leszereltek a katonaságtól, és visszatértek közös otthonukba. A kislány is munkába állt, majd az apa is elhelyezkedett a postánál. Ám a család tartozása már meghaladta a másfélmillió forintot. Ebből pedig, közel 700 ezer forintot tett ki az elmaradt lakbér. A család akkor vállalta az adósság részletekben történő törlesztését, amit csak részben tudott teljesíteni.

Pedig Török János és gyermekei mindent megtettek annak érdekében, hogy rendezzék az önkormányzattal és a közüzemi cégekkel szemben fennálló adósságukat, ám szerény jövedelmükből szinte lehetetlen volt kigazdálkodni a csillagos égbe emelkedő rezsiköltségeket.

Amikor 2002-ben Török János elhelyezkedett a postánál, járatosként 52 ezer forint volt a havi keresete, amihez nem jött hozzá semmiféle többlet. Ugyanakkor adósságainak havi törlesztő részlete meghaladta a 60 ezer forintot, amihez persze hozzájött az esedékes rezsiköltség is. Keresete, később elérte a 70-80 ezer forintot, ám télen csupán a távfűtésért közel 60 ezer forintot kellet fizetnie, és lakbére is felment 16 ezerről, több mint 20 ezer forintra. Közben idősebbik fia munkanélküli lett, így a közös költségekhez is csak néhány ezer forinttal képes hozzájárulni. Az így kieső körülbelül 20 ezer forintot az apának kell pótolnia.

Néhány nappal azt követően, hogy Török János kétségbeesetten kért tőlem segítséget, úgy tűnik, átmenetileg megmenekült a kilakoltatástól. A közeljövőben nem kell félnie az otthontalanságtól. Bár az önkormányzat felmondta a vele kötött lakásbérleti szerződést, a kilakoltatás érdekében indított pert fél évig szünetelteti, ami biztosítja, hogy a Török család eddigi otthonában maradhat. Ám a jogi eljárás azonnal folytatódik, ha csupán egyszer is elmaradnak a tartozás esedékes törlesztő részletének a befizetésével. Ugyanakkor a jelenlegi körülmények között milliós adósságuk visszafizetése meghaladja anyagi lehetőségeiket. A viszonylag szerény jövedelmű család választhat a rezsiköltségek, tartozások kifizetése és az éhezés között.

Török János, aki nemrégiben vonult nyugdíjba, 79 ezer forinttal, keserűen panaszolta el, hogy lassan már a megélhetéshez való jogot is elveszik az emberektől: – Miközben egyes állami vezetők halmozzák a százezres, milliós javadalmazású pozíciókat, az egyszerű munkásemberek nagy része már akkor sem képes megkeresni a megélhetési költségeket, ha állása van. Amikor jönnek a csekkek, a sok szerencsétlen azt sem tudja, melyik több tízezer forintos számlát fizesse be.

Manapság több millió kisember tengődik minimálbér körüli jövedelemből, miközben a munkanélküliség meghaladja a 10 százalékot. A létbizonytalansággal együtt járó kínok és gyötrelmek számukra részei a mindennapi életnek. Miközben az úgynevezett elitek pazarlása minden józan mértéket felülmúl, Török Jánost és sorstársait egyre elkeserítőbb helyzetbe taszítja a szocialisták és a szabad demokraták kormányzásának öröksége. A mindennapi létharc, amit a tudatosan kifosztott és elszegényített nemzet folytat a túlélés érdekében.

Varga Imre – Hunhír.info