Tizenhárom éve, 1998. február 17-én hunyt el floridai Astor-beli száműzetésében gróf czegei Wass Albert, akire „Záróvers”-ével emlékezünk.

A Kormorán megzenésítésében közismertebbé vált költeménye egy magyarságnak szentelt élettestamentum, annak nyomatékosítása, hogy mennyire „nem az a fontos, hogy mid van, hanem az, ami te vagy, és ami a másik ember számára lehetsz”, örökségül hagyva, hogy „magyar mivoltodat, az Úr legszebb ajándékát, meg ne tagadd soha!”, kísértetiesen emlékeztetve Gyulai Pál Kemény Zsigmondról vallott, de az ő életművére is illő igazságára: „Míg élt, másoknak világított, önnönmaga pedig elhamvadott.”

Záróvers

Hajótörött vagyok a tengeren.
Palackomat a tengerbe vetem.
Belesóhajtottam a sorsomat,
félelmemet és sok bús gondomat.

S most száz pecséttel elzárt bánatom
a hullámok kedvének átadom.
Merül, örökre tán, a mélybe le
s aranyhalacskák játszanak vele.

De lehet, hogy még perce jő neki,
s egy bús hullám majd egyszer fölveti.
S kidobja egy kéz – tán az Istené –
egy gondtalan kor lábai elé.

Borzadtan olvassák, kik rátalálnak
és úgy suttogják döbbenve, egymásnak.
„Valahol szörnyű vihar lehetett…
S a viharban egy nemzet elveszett…!”

Ifj. Tompó László – Hunhír.info