Magyar népköltési gyűjtéseink minden történelmi okfejtésnél hívebben adnak választ arra a kérdésre, miért tanúskodnak eredendő ellenszenvről irántuk.

Abonyi Lajos (abonyi) gyűjtéséből maradt ránk az alábbi dal (Arany László-Gyulai Pál: (Magyar Népköltési Gyüjtemény, I. köt. (1872)):

Megy honvédnek, megy huszárnak,
A ki arra való:
Ez a nyalka magyar verbung
De kedvemre való.

Félre innen, zsidó fattyú!
Nem vagy ide való,
Csak a szegény magyar legény
Katonának való.

Szintén Abonyi Körözs melléki gyűjtéséből íme egy pásztordal-részlet ugyanezen gyűjteményből:

Nyalka legény az én kedves babám,
Nincsen párja a sőregi pusztán:
Ha betér a csárdába borozni,
Nem mer a zsidó vizes bort hozni.

Mailand Oszkár székelyföldi (rákosi) gyűjtéséből (Vargha Gyula: Magyar Népköltési Gyüjtemény, VII. köt. (1905)) való átokdal-részlet:

Piritusból csinálják a pálinkát,
Azért nem lát senki rajtam jó gúnyát.
Bár csinálnák édes tejből, ecetből,
Tolvaj zsidó nem élnél a zsebemből.

Amint e három dalból is kitűnik, népköltésünk nemcsak tőlünk való elzárkózásuk, ennek részeként különösen pénzhez való közismert viszonyuk, hanem érzelmi életük sivársága miatt is kigúnyolta őket, amiért sohasem értették meg a dal Babits Mihály megfejtette titkát (A második ének: Az ifjú király; III. rész: A vihar):

Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info