Nem minden magyar állampolgár magyar érzelmű, mint ahogy ez látszik abból a folyamatos, és immár hónapok óta látványos hazaárulásból, amelyet a volt kormánypártok és holdudvaruk követ el Nyugat-Európában Magyarország ellen. Ki-ki közülük a bőröndjén ül és várja mikor kell menekülni a fasiszta, antiszemita, rasszista – a Fidesznek kétharmadot adó – demokratikus többség elől. Mások 1933. Németországát vizionálják, megint mások a demokráciát féltik azok közül, akik 2006-ban belelövettek a békésen ünneplő tömegbe.

Nekem azonban egy érdekes dolog jár a fejemben. Tapasztalatok alapján…

Családom egy része német származású, és csaknem négyszáz éve építi ezt az országot, s vált olyan magyarrá, hogy sok „színmagyar” megirigyelhetné azt a nemzeti érzést és identitástudatot, amellyel rokonaim rendelkeztek. Igaz, sokukat elvitték a Hortobágyra istállólakónak, kitelepítették vagonokban 10 kilós csomaggal, másokat megöltek vagy éppen Nyugatra szökött kényszerből a szerencsétlen halál elől, amit Gyurcsány korábbi párttársai helyeztek kilátásba.

Érdekes módon ezek a nemzetiségiek, ezek a németek – néhányuk visszaszökött a kitelepítés után -, úgy ragaszkodtak a magyar földhöz, a nyelvhez, a magyar kultúrához, hogy e ragaszkodást mintaértékű. Soha egyetlen szóval nem emlegetik a „magyarok” negatív tulajdonságait, s még Stuttgart mellett is könnyezve éneklik a magyar himnuszt. Ha pedig a magyarságot bármilyen atrocitás éri, német állampolgárként is keményen kiállnak és álltak ki a meghurcoltak is Magyarország mellett.

Nem értem tehát a zsidó Konrád Györgyöt, Paul Lendvait, vagy hazai névrokonát, az egykori cenzort. Megnyilatkozásaikból az látszik, hogy ezek az emberek gyűlölik a magyarságot, a magyarokat, a nemzetet, az országot, a kereszténységet… Pedig legtöbbjüket magyar paraszt, magyar polgár mentette meg a haláltól, vagy legalábbis a vagontól. S ezek a túlélő nagyhangúak elnyomják a békére vágyó és magyaroktól nem rettegő zsidók figyelmeztető hangját. Igen, van efféle hang – egyre több, és egyre erősödő. Mert akik ma zsidóként írnak magyarellenes cikkeket, akik ma a magyarságot ütik a holocaust okán, azoknak a magyarság, a magyarok adtak új életet… azaz, ők védték eleiket vagy őket akkor, amikor szeretetre és védelemre volt szükség. Ma gyűlölködnek és hazát árulnak, mert féltik a velük, az ő szeretett politikusaik uralkodása alatt soha nem létezett, most azonban kézzelfogható valósággá lett demokráciát.

Mi látszik ebből? Az, hogy saját nemzetiségüket, vallási közösségük tagjait gyűlöltetik meg, ugyanis a tömegnek nincs pszichológiája. Nem tudja, hogy vannak olyan zsidók, nem is kevesen, akik pont ettől a hazaáruló féreg csőcseléktől rettegnek, mert azok bizony nem saját fejükkel és életükkel játszadoznak jó pénzért, hanem az övékkel. S míg ezeket a magyarok mentették, addig a német kisebbséget a magyarok juttatták sokszor kíméletlenül nehéz helyzetbe a vagyonért, az otthagyott házért, holmiért. És mégis: a német ma is szereti Magyarországát, hazáját. A hangos, politikai zsidó pedig gyűlöli… és meggyűlölteti azt a zsidót is, aki szintén magyar hazáját szereti…

Pedig élhetnénk boldogan, békében és szeretetben. Ám ez nem rajtunk múlik, hanem azokon, akik hatalmukat vesztették és most hazát árulnak. S van, aki még mindig hisz ezeknek a hazátlan hazaárulóknak itthon és Nyugaton egyaránt. Sokszoros tehát a bűn, amit ezek a patkányok elkövetnek, mert minden ellen lázítanak, ami szent. Az emberiség ellen, a haza ellen, és a szeretet ellen. És a magyarországi zsidóság ellen… mi ez, ha nem megfontolt és aljas antiszemitizmus? Mert ezek sem nem zsidók, sem nem magyarok… SENKIK! Hiszen európaiaknak sem nevezhetők, mert Európa nincs keresztény Magyarország nélkül!

Stoffán György

Hunhír.info