A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya a stop.hu kérdésére nem cáfolta, hogy a Ferenciek terén tapasztalt rendőri intézkedés a belügyminiszter korábbi ígéretéhez kapcsolódik. A korábbi, gyurcsányista kormányportál azt nehezményezte, hogy a belvárosban élők örömére végre kisöprik a többségükben magyar, de megélhetési hajléktalanokat. Őket jól ismerjük, egyszerűen tobzódnak jelenlegi életformájukban, és ezen soha nem is akartak változtatni.
A BRFK közölte:: az aluljárók biztonságának és tisztaságának megteremtése és fenntartása érdekében a rendőrség évek óta együttműködik a Fővárosi Közterület-felügyelettel, így több akciót is szerveztek már az aluljárókban jellemző szabálysértések és bűncselekmények megelőzése és megakadályozása érdekében.
A BRFK ennek megfelelően felszólítja az aluljáróban tartózkodó hajléktalanokat, hogy tartózkodjanak a különböző jogsértések, például a köztisztasági szabálysértés elkövetésétől!
Hunhír.info