Két ősrégi igazságra döbbent rá Dezséri Bachó László Göndör-Krausszal foglalkozó nyomozása: először is arra, hogy vannak, akik azért habzanak a felszínen, mert a bűnátruházás bűvészei, vagyis a saját magukra jellemző tulajdonságokat mindig másra ruházzák át, mint a tolvaj, aki arra haragszik, akit meglopott, mert nem is tudják elképzelni, hogy vannak, akikre nem jellemzők az ő tulajdonságaik, másodszor, hogy miként minden uralkodónak van egy udvari bolondja, aki a tanácsadója, és aki legtöbbször zsidó, akként minden zsidónak van (legalább) egy gój patrónusa, aki annak véres lepedőjét mossa, mint tette Göndör-Krauszéval Bartha Albert (1877-1960) honvédelmi miniszter.

Göndör-Krausz a bűnátruházás bűvésze maradt az emigrációban is

Dezséri-Bachónak a „Hídverők” 1952/19. számában (5-6. old.) „Sajtóharamiák” címmel megjelent írása tökéletes látlelet az „erkölcsön kívülálló”-k (pszichológiai műszóval „moral insanity”-ben szenvedők) lelkének anatómiájáról, azokról, akik éppen ezért Richard Wagner szavaival „az emberiség megrontásának plasztikus démona”-i, és elsöprő többségben zsidók.
Amint személyiséganalízisek sorozata igazolja, érzelmi életük jóformán nincs is, mivel létezéstechnikájuk kizárólag bűnátruházási bűvészetükön alapul, a negatív magatartásminták, a démonikus cselekvésmotívumok kódolásán, amellyel alighanem a legzseniálisabb hollywoodi horrort megjelenítő színészek képzeletét is felülmúlják.

Tipikus példa erre Göndör-Krausz esete. Az a Göndör-Krausz, aki – amint már sorozatunkban (16. rész) erre rámutattunk –, kijelentette 1919. július 4-én Wohlmuth Ferenc császári plébános felakasztásakor, hogy legszívesebben „a csuhás disznónak a húsából” evett volna, aki – amint erre Dezséri Bachó alábbi írása is emlékeztet – saját maga vallotta be, hogy Kun-Kohn Bélától igenis elfogadta a sajtófőnökséget, a 133 nap után két vallomásában (Garázdálkodásom a diktatúrában. Bp. 1920. Világosság Könyvnyomda Rt., Vallomások könyve. Wien, 1922. Steinmann A. G.) nem átallta „antibolsevistá”-nak mondania magát és az emigrációban kötelet ígérnie minden leleplezőjének! Lapja, „Az Ember”, a szó szoros értelemben a pszichológiai terror, a verbális megfélemlítés fórumává vált: mindenkit, aki emlékeztette múltjára, „náci”-nak, „nyilas”-nak, „háborús bűnös”-nek nevezett, és amikor – főként Alföldi Géza vele kapcsolatos, sorozatunkban (14-15. rész) már közölt cikkeinek hatására – az FBI (Federal Bureau of Investigation = Szövetségi Nyomozóiroda, az USA szövetségi szintű rendőri nyomozószerve) el akarta indítani ellene a nyomozást, megtérést színlelt, így elkerülte a földi felelősségre vonást. Mind Alföldi Gézának, mind Dezséri Bachónak elévülhetetlen érdeme, hogy emigrációjuk kezdete óta hangyaszorgalommal gyűjtötték az életrajzi és könyvészeti adatokat róla és a többi a bolsevista emigránsról is, így a „Hídverők” szerkesztőségében naprakész katalogizálással álltak rendelkezésükre terhelő adatok róluk.

Göndör-Krausz véres lepedőjét egy magyar honvédelmi miniszter mosta

Ezt tette kincses Kolozsvár szülöttje, Bartha Albert, a Bécsi Hadiiskola tanára (1906-1910), 1917-től a balkáni 11., az erdélyi II. hadsereg vezérkari főnöke, kétszeres honvédelmi miniszter (először 1918-ban (november 9-december 12), másodszor 1946-1947 között (1946. augusztus 21-1947. március 14.), akinek első világháborús szerepéről a liberális világháló vezető fóruma, a Wikipédia, mint a legtöbb „történelemkönyv”, feltűnően hallgat, beérve annak említésével, hogy első kérészéltű honvédelmi minisztersége idején „kis létszámú és gyengén felszerelt csapatai nem tudták feltartóztatni” a szerb-francia együttes támadást. Bartha meglehetősen szelektív memóriájával szemben Dezséri Bachó a katonatiszti eskühöz mindhalálig ragaszkodó magyar honvéd engesztelhetetlenségével, a frontvonalak összeomlását nyomon követő stratéga szemével kénytelen volt leszögezni, hogy honvédelmi minisztersége alatt nem szervezett semmiféle „balra tolódást” meggátló tiszti ezredeket.

Úgy tűnik, hogy Bartha számára nem volt elég sem az „őszirózsás” forradalom és a patkánylázadás, sem hazánk 1945-ös bolsevizálása: 1945. október 1-én vezérezredesi rangot kapott, második honvédelmi minisztersége alatt pedig nemhogy „meglehetősen korlátozott hatáskörrel” rendelkezett, mint a Wikipédia mindentudói állítják, hanem csak olyannal, mint ugyanezen tisztségében Veres Péter. Aztán nemsokára, mint oly sokaknak, akik azt hitték, akkor tesznek „jó lóra”, ha bábként élhetik túl a sárga-vörös csillag uralmát, szembesülnie kellett azzal, hogy rá sincs igazán már szükség, ugyanis Farkas Mihály (Wolf Izrael) 1949-ben elvette rendfokozatát. Rövid ausztriai, belgiumi, venezuelai tartózkodás után 1951-ben az Egyesült Államokban telepedett le, ahol egyenesen antipátiát keltett a bolsevisták, köztük Göndör-Krausz, véres lepedőjét mosó patrónusi kísérleteivel.

Sajtóharamiák

»(A Hídverők ez évi 13. számában Dezséri Bachó László annyira „szíven ütötte” Göndör-Krausz Náthánt, hogy Az Ember című szennylapjában kénytelen volt legújabb agyrémeit elzengeni és Bartha Albertet felkérni, hogy igazolja Náthánkát, miszerint ő ebben a nyomorúságos életben nem volt soha Kun Béla sajtófőnöke. Agyrémei között aztán megemlíti szíve fájdalmát, hogy az amerikai hatóságok miért tűrik meg Bachó László munkatársunkat Amerika földjén. Ehhez szól most hozzá munkatársunk. – Alföldi Géza)

A New York-i sajtó-alvilág 1. számú útonállójára, Göndörre nemrég két újságban bizonyítottam rá, hogy éltető eleme és kenyere a rágalmazás. Sajtpapírosa erre nyájasan megállapította: „…A vértől csöpögő cikkek között a pálmát egy Dezséri Bachó László névre hallgató haramia viszi el, aki… hm… ejnye no… aki itt van Amerikában, a DP-törvény elnéző jóvoltából. Meddig? Meddig?…” Szóval fején találta a szöget. Vitázni ezzel a ripőkkel nem szabad. De mivel a sorok között azzal fenyeget, hogy mint besurranót engem is hamarosan „kirúgat” ez a nagyhatalmú úr, felhatalmazom, hogy írja meg a bevándorlási hatóságoknak ezeket az adatokat is:

Régi haramia-nemzetségből származom. Ős-ükapámat 1327-ben Trencséni Csák Máté kötötte fel, mert a Tarnopolból Liverpoolba vezető országúton kirabolt és megölt egy zsidó kormányfőtanácsost. Az antiszemitizmust Héjjas Iván és Prónay Pali cigány szoptatós-dajkájának emlőiből szívtam magamba, aki az egri vásáron az általa megfojtott zsidó házaló húsát cigánypecsenyének mérte ki. Az elemiből azért csaptak ki, mert – ami sok, az sok – naponta három-négy zsidógyerek hasába vágtam bele a palavesszőmet. Az 1919 utáni „fehér terror” idejében egymagam 769 rabbit, bóchert és sameszt kötöttem fel. A Szálasi-korszakban apró csínytevéseimről naplót nem vezettem, de ha jól emlékszem, legalább 100 zsidó csecsemő fejét loccsantottam szét az aszfalton, ugyanannyi várandós zsidónőt a Tiszába fojtottam, mert a Dunába már nem fértek bele, majd Szilassy László, Szeleczky Zita és Muráti Lili rablóbandájában kalapáccsal vertem ki a zsidók aranyfogait és csiklandoztam ki belőlük a gyémántkösöntyűket és más földi javakat. Auschwitzban, a gettókban és a munkásszázadokban elkövetett rémtetteim felett könnyedén elsiklok, de azt már nem hallgatom el, hogy miután a müncheni Möhlstrasse pénzhamisítóitól testhez álló okmányokat szereztem, 157 esetben tévesztettem meg az amerikai hatóságokat, de emlékezve tapasztalt őseim „sicher ist sicher” jelmondatára, jobbnak láttam egy olyan férfiú poggyászában beszivárogni Amerikába, akiről Göndör már megállapította, hogy „politikai és katonai múltja igazolt”. New York-ban tehát kimásztam Hennyey Gusztáv ládájából, felkaptam egy koffert és peckesen sétáltam utána be Amerikába a földig görnyedve hajbókoló bevándorlási tisztviselők sorfala között. Rablott értékeimet, vagyonomat előre küldöttem cinkosaim, a Bajtársi Közösség főembereinek címére és be is állítottam közéjük tömeggyilkossági szakértőnek. Egyelőre egy gólyafészekben lakom, s rég vizavi [szemben – Ifj. T. L.] a Göndör ablakával egy felhőkarcoló tetején, ahonnan orzott kincseimen hasalva tartok célzó gyakorlatokat, persze atomgolyóval töltött géppuskával Göndör-Krausz agyalágyult fejére. De attól tartva, hogy nemsokára kirúgat innen, máris elszerződtem Nicaraguába egy gyámoltalan rablóvezérhez, aki bruttó jövedelmének 50 %-át ajánlotta fel, hogy gazdag tapasztalataim kincsesházából merítve őt is megtanítsam a rablás és gyilkolás rizikó-mentes fogásaira. Ha nem mindennapi haramia-múltam e titkait Göndör megírja, nem hazudik nagyobbat, mint amilyet eddig szokott. Ezzel azután végeztem is ezzel a félbolonddal. (Salom, chaverom. A véreskezű leíró)

Felvonultatja Göndör, mint prókátort, Bartha Albert volt forradalmi hadügyminisztert is, aki szereti emlegetni, hogy ő „az emigráció legidősebb katonája”. De mintha sohasem lógott volna arany kardbojt az oldalán, vállalkozott a szerecsenmosdató gyászos szerepére és azt bizonygatja, hogy Göndör nem volt Kun Béla sajtófőnöke, sem kommunista, hanem a kommunizmus legbátrabb ellensége. Ezt a bárgyú állítást nem is cáfolnám, ha az őszirózsás forradalom hadügyminisztere nem engem vádolna, hogy helytelenül oknyomoztam, amikor védencéről egyet-mást megállapítottam. De ha ismét védeni akarja ezt a mákvirágot, jól tenné, ha átnézné annak „összes műveit” és azokat a munkákat, amelyek hivatott történetírói réges-régen megállapították, mi volt Göndör az 1918-as csőcselék-forradalom és a proletárdiktatúra idején. Barthának elsősorban tudnia kellene pl. a következőket:

1. Nemrég maga Göndör írta meg, hogy Kun Bélától a népbiztosi hivatalt nem fogadta el, hanem csak a sajtófőnökséget.

2. Nem igaz, hogy Göndör ellensége volt a kommunizmusnak. Lázító firkálmányai közül elég e sorokat idézni (1919. április): „…Évtizedes, évszázados és évezredes kapitalista igazságtalanságok, becstelenségek, népgyilkos gazemberségek áldott, szent reakciója megy most itt végbe…” Júliusban kíméletlen szigort követel Kun Béla uralmának ellenségei ellen: „…Saját magunk ellenségei lennénk, ha most visszariadnánk az ellenforradalom leveréséhez szükséges szigor és erély alkalmazásától. Törvényt kell ülni az ellenforradalmi banditákon és a legszigorúbb ítéletet kell hozni mindenki fölött. De terror ez? Úgy érezzük, hogy nem! Csak igazságszolgáltatás…” Majd azzal fenyegetőzött, hogy uralmának erőszakos megvalósítása érdekében a proletariátus kíméletlenül fog eljárni. Ezerszámra lehetne idézni magát Göndört, akiről most Bartha azt akarja elhitetni, hogy nem tömjénezte a proletárdiktatúrát, sőt annak elszánt ellensége volt. Mi volt tehát Göndör, bolseviki, avagy jámbor kongreganista?!

3. Tudja-e Bartha Albert, hogy Göndör-Krausz és társai, ezek az elvetemült sajtóharamiák, 25 éves amerikai szereplésük alatt hogyan estek neki a vérszomjas vadállatok dühével mindennek, ami a magyarságnak értéket jelentett, hogyan mocskolták be aljas rágalmaikkal az antibolsevista magyar emigrációt, különösen pedig a magyar honvédség volt tagjait? Ha nem tudja, térjen észre, olvassa el a gyalázatos göndöriádák végtelen sorát és döbbenjen rá, hogy valamikor ő is katonatiszt volt.

4. Ha pedig tudja, milyen bandába került, amikor védelmezi ennek az antibolsevista magyar vezetők és szervezetek gyalázását hivatásszerűen űző vén bolsevikinek az üzelmeit, aki nemrég még azt követelte lapjában, hogy a Szovjetunió hadserege, a fegyveres hódítás jogán, csak maradjon jó sokáig Magyarországon, akkor ne hivatkozzék tiszti mivoltára. Nem tiszt, sőt nem is katona az, aki magyar katonákat rágalmazó, hazug sajtóharamiák eszközének adja oda magát ahelyett, hogy bajtársai becsületét védelmezné ellenük.

5. Ne hivatkozzék arra sem, hogy mint az 1918-19-es évek szemtanúja a balra tolódás „meggátlására tiszti ezredeket” akart szervezni. Nem szervezett ő semmit és senkit, hanem szerveztek azok – köztük én is – akik már 1918 második felében tisztán látták, kik és milyen céllal bomlasztják a frontot, és tudták, hogy Göndör fajtestvérének, Pogány-Schwartznak éppen Bartha hadügyminisztersége alatt garázdálkodó katonatanácsa a bolsevizmust jelenti. Vagyunk még elegen az emigrációban, akik fegyverrel a kezünkben próbáltuk véghezvinni azt, amit Bartha hadügyminisztériuma elmulasztott, azaz védelmezni a határokat a Hazánkat elárasztó csehek és románok ellen, később pedig fegyveres alakulatokat szerveztünk Ausztriában és Szegeden a bolsevizmus leverésére. Aki mindezt nem tudja és most mint volt hadügyminiszter és „szemtanú” azt meri állítani, hogy Göndör volt a bolsevizmus legnagyobb ellensége, az ne állapítsa meg másokról, sem rólam, az 1918-19-es idők aktív szereplőjéről, hogy helytelenül „oknyomozott”.«

Ifj. Tompó László – HunHír.Hu