Ellentmondásoktól hemzsegnek Daróczi Dávid szüleinek nyilatkozatai. Mindez azonban érthető valahol, különösen, ha szem előtt tartjuk, hogy anyagilag nem állnak túl jól. Emiatt az interjúk többségéért pénzt kérnek, nyerészkedve fiuk halálán.
Choli Daróczi József, a Kádár-diktatúra kiemelt díszcigánya első hamis állítását még akkor tette, amikor fia összejött Liptai Claudiával. Ezt akkor a néhai kormányszóvivő személyesen cáfolta a Star magazinnak adott interjújában.
“Azért volt furcsa, amit Claudiáról mondott, mert édesapám nem tudott róla, és a mai napig nem találkoztak egyszer sem abban a felállásban, hogy Claudia az én párom. Karácsonykor sem voltunk a szüleimnél, sőt az újságíróktól tudta meg, hogy mi egy pár vagyunk” – mondta el halála előtti utolsó interjújában Dávid.
Ehhez képest furcsa volt hallani azt, amikor előbb a simlis cigány apamondta el, hogy nem járt náluk Claudia, azt követően pedig Dávid édesanyja karácsonyi látogatásukról beszélt. A Best magazinban azt állította, hogy Dávidtól százezer forintot kapott, hogy az ünnepekre roskadásig legyen a hűtő, az ünnepi menü pedig tyúkhúsleves, halászlé és két tepsi zserbó volt.
“Minden szépnek tűnt, olyanok voltak, mint egy igazi család” – írta a lap a cigány asszony elmondása alapján.
A történet másik bizarr ellentmondása Claudia és Dávid szakításával kapcsolatos. Daróczi édesanyja bő hete még egy használt bugyit lobogtatott az egyik napilapban, mondván: az a bizonyíték arra, hogy fia és a műsorvezető nem szakítottak. Kicsit később azonban az egyik hetilapnak már azt nyilatkozta, hogy Dávid lakásában a földön találta meg közös képüket.
“Nálunk, cigányoknál ez azt jelenti: a szerelem részemről véget ért, már nem létezel számomra” – mondta a lapnak a pénzéhes szülő.
Korábban az eljegyzéssel kapcsolatban is gyanúsnak tűntek a nyilatkozatok. Míg Claudia a Mokkában azt mondta, hogy senki sem tudott eljegyzésükről, a díszcigány a Frizbi felvételén úgy fogalmazott, hogy húsvétkor akart hozzá ellátogatni a pár az eljegyzés miatt. Később azt is kijelentette, hogy fia tőle kapott pénzt a gyűrűre. Ehhez képest mára kiderült, hogy kenyérre sincs pénze a családnak – írja az összefoglalót a Napi Ász.
Hunhír.Hu – stop.hu – napi ász
HunHír.Hu