Elgondolkodtató furcsaságok jellemzik napjaink politikáját és közéletét. Beszélnek szavazóhelyiségben történt forradalomról, rendszerváltásról, az országgyűlésről, mint nemzetgyűlés, előzuhanó csontvázakról. Hallani gyurcsányról, aki maga ismerte be a csalásukat, ezzel illegitimmé vált, mégis mint volt miniszterelnököt emlegetik, hírek jönnek a semmiről, azaz a döglött madaras hazaáruló pártról, miközben semmi jelentősége nincs. Van átgondolatlan és erősen kétes tartalmú kettős állam polgárságról szóló törvényünk, meg emlegetik, hogy a 2006-os események során az utcai tüntetéseken résztvevők közül csak a “bűncselekményt nem elkövetők” rehabilitáltassanak…

Kezdjük az elején! A szavazó helységekben akkor írtak volna forradalmit a valódi forradalomra gyáva szavazók, ha az új kormányzat első lépéseivel rendszerváltást csinált volna. Ez azt jelenti, hogy meg kellett volna szüntetnie az 1949/XX-t, össze kellett volna hívnia a nemzetgyűlést, fel kellett volna borítania a levitézlett államigazgatási struktúrát, felül kellett volna vizsgálnia az adósságcsapdánkat, és a nemzetközi szerződéseket, miközben ki kellett volna jelentenie hogy nem tekinti magát a harmadik köztársaság eddigi kormányzatainak, vagy bármely előző kormány jogutódjának. A jelen körülmények közt kijelenteni a rendszerváltást, és a forradalmi változást, nem csak kacsa, hanem óriási tárgyi tévedés is.

A kormányzat nem más, mint a harmadik mumifikálódott köztársaság újrabalzsamozója. 2/3-osan bukdácsol a rámaradt “örökségen”, túrja maga előtt a tarthatatlan jogszabályok szeméttengerét, miközben próbál valami pozitív dolgot művelni, csak hát úgy nem megy, ha a saját padsoraiból is azt híresztelik, hogy ez egy jogállam. Így tudnak nagyon mélyen befúródni a fekáliába, mert korhadt fákból nem lehet üde ligetet varázsolni, csak ha mindet kivágjuk, és új csemetéket ültetünk.

Ilyen tárgyi tévedésként áll a sorba az a kijelentés is, hogy íme az országgyűlés, amely Magyarország nemzetgyűlése. Ez már szinte fájdalmas melléfogás, és az emberben felmerül a kérdés, vajon valóban ennyire nem értik, mit beszélnek, vagy direkt butítják a becsületes sorozatfüggő tévéhívőket egy újabb mesével?

Az országgyűlés ugyanis nem egyenlő a nemzetgyűléssel. Az egyik törvényhozóként, a másik alkotmányos analóg intézményként funkcionál. Az egyiknél választott képviselők a másiknál szavazati joggal rendelkező állampolgárok a szereplők. Az egyik szavazati úton, a másik közfelkiáltással dolgozik. Az egyiknél háromszázvalahányan, a másiknál legalább a hivatalos szavazók 2%-a, azaz mai viszonyok közt kb.: 2-3 százezren vannak jelen.

A rossz kijelentések után haladjunk a szekrények felé, ahonnan eddig előhullottak a kisebb csontdarabok, miközben a többség már igazi csontvázakat akar látni. Nem csak a néhány tíz, száz milliós csalók, hanem a köz és az ország ellen jelentős bűncselekményeket elkövetők vasra verésében bizakodunk. A csalás csúnya dolog, a sikkasztás is, de az ezek elkövetői amolyan egyszerű haramiák. Vannak ott a szekrény mélyén azonban igazi pikáns darabok is. Olyanok akik zaftos több emberen elkövetett súlyos testi sértéssel, arra való felbujtással, hivatali visszaéléssel, hazaárulással vádolhatók, és büntethetők, és akik még mindig ott ülnek egy ügyészi székben, egy bírói talár alatt, vagy éppen a parlamentben. Ez utóbbihoz már nem először, de ígérem, nem is utoljára egy ötlet: 2/3-al a mentelmi jogot is el lehet ám törölni. Igaz az is, hogy a BM-be helyezett óriáscsontvázzal véleményes a többit kergettetni…

Jól megfontolt, és pontosan megrajzolt érdekek mentén várhatunk tehát csak bűnüldözést. A kis betyárt majd lekapcsolják, de a nagy aranycápák továbbra is bulizhatnak medencés villáikban azokkal, akiknek nyakon kéne őket csípniük.

Folytassuk a sort a rehabilitálás elnevezésű műsorral. Sajnos már a parlamentben is elhangzott, hogy a 2006-os események kapcsán csak azok számíthatnak akár a bocsánatkérésre is, akik nem követtek el bűncselekményt, azaz nem garázda módon viselkedtek az oszlatások során. “Hát innen fúj a szél!” ismételhetnénk a szólást, mert ugyebár ki is a garázda? Akire felfegyverkezett verőemberek csoportosan támadnak, és aki még csak nem is egyenlő arányban igyekszik védeni a testi épségét, ezért követ dob, illetve husángot ragad, vagy aki fegyverrel lő, gránátot hajít, gázt fúj, gumibotokkal és viperákkal ver félholtra időset, gyereket, nőt, és túristát? Az akkori rendőrségnek nevezett terrorszervezet minden tagja bűnös, aki az oszlatásban, vagy annak kiszolgálásában részt vett. Következésképp a rehabilitáció során nincs mérlegelés, hogy csak menekült a könnygázfelhő elől, vagy vasrúddal tartotta magától távol az egyenruhába húzott fenevadakat. Aki ott elszenvedte a diktatúra rohamcsapatainak kegyetlenkedését, mindenki áldozat, és kárpótlásra jogosult, aki meg végrehajtatta és végrehajtotta az bűnös, és kárpótlásra kötelezendő.

Végül tárgyaljuk a kettős állampolgársági törvényt. Elkapkodott, meggondolatlan, és bizonyos szempontból elfogadhatatlan. Ennyit mondhatnánk róla röviden, de bővebben már sokkal érthetőbb eme negatív hozzáállás.

Rögtön az elején leszögezem, kettős állampolgárságra nincs szükség a Trianon által elkövetett nemzetellenes bűncselekményként létrejött határainkon túl élő magyar testvéreink számára, akik az elcsatolt országrészekben élők szomorú sorsát voltak kénytelenek elszenvedni. Ők ugyanis mindig magyar állampolgárok maradtak, legfeljebb mást is rájuk erőszakoltak. Az ő számukra nincs más feladatunk, mint kiállítani a magyar személyazonossági igazolványt. A többiek esetében azonban ez a lépés még nem a kívánt célt szolgálja, ugyanis a jelen körülmények közt hozott döntés következménye egy felesleges feszültség szítása, valamint olyan idegenek honfoglalása, akik nagyon is tudják majd “valószínűsíteni” a magyar származásukat, hiszen nemzetközi jogi eszközök és gazdasági nyomásgyakorlás áll mögöttük. Jönnek majd olyanok, akik nem ötvenhatos hőseink, vagy az ő leszármazottjaik, de nem is a kommunista diktatúra elüldözött áldozatainak utódai, hanem az arab szorításból gój földre érkező telepesek.

A törvény létrejöttének helyes sorrendje a következő lett volna: a történelmi alkotmányosság alapján létrehozott, és korszerűsített alkotmány és ez alapján megalkotott alaptörvény helyreállítása, ezek alapján létrehozott, szigorú bevándorlási törvény, majd a trianoni diktátum felülvizsgálatának, és hatályon kívül helyezésének a kormány által indítványozott lebonyolítása. Mindezek után, aztán jöhetett volna a távoli kontinensekre, vagy Európa más országaiba szakadt honfitársaink állampolgárságának rendezése.

Hibák mindig voltak, vannak, és sajnos lesznek is. Mindenki hibázhat, aki tesz valamit, a kérdés viszont most az, hogy van-e készség a korrigálásra? A nem helyrehozott hiba, pedig ne feledjük, már nem az, hanem esetünkben egy más irányba mutató politika. Jóhiszeműek vagyunk?

Fáber Károly

HunHír.Hu