Az atv jóvoltából megtudhattuk, hogy Ungvári Tamás is masírozott vasárnap, s bár korábban nem ismerte a hitgyülis Németh Sándort, beszéde után azonnal a színpadhoz nyomult, hogy kezet foghasson a „keresztény” cionizmus hazai apostolával. Hogy miért ragadta el ennyire a hév Ungvárit? Azért, mert Németh Sándor beszéde maga volt a kinyilatkoztatás. Legalábbis Ungvári szerint.

Hétfő este Kálmán Olgával csevegett Ungvári Tamás. Elöljáróban közösen megnézték Németh Sándor beszédét (immár a vágatlan verziót, miután a HunHír szóvá tette a különös cenzúrát), majd egymás szavába vágva rajongva méltatták a hitgyülis főnököt. Arról csacsogtak, hogy eleddig egyedül Németh Sándor mert fellépni nyíltan, kendőzetlenül a Jobbik ellen, egyedül ő nevezte nevén a dolgokat, amikor a nácizmus, a fasizmus, a nyilasok örököseiként „méltatta” az új erőt. Ungvári azonban odáig jutott a rajongásban, hogy már „szakrális” jelentőséget is tulajdonított Németh szónoklatának, amely szerinte egyfajta kinyilatkoztatással ért föl. Nincs mese, a hitgyülis vezér szövegét azonnal föl kellene venni a kánonba, toldalékként oda lehetne fűzni a Biblia végére – természetesen Ungvári Tamás eligazító lábjegyzeteivel.

Ungvári Tamás aztán arról értekezett, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának is vannak korlátai, s ő éppen az Egyesült Államokban tanulta meg, hogy mi a szabadság lényege. Ímhol Ungvári igehirdetése:

„A szabadság a korlátaitól érvényes. Hogy mit nem szabad. Hogy hol ér véget ez a szabadság.”

Ungvári Tamás tévedett. Nem az Egyesült Államokban ismerte fel a szabadság lényegét, hanem a Rákosi-korszak Magyarországán.

Ötvenöt évvel ezelőtt jelent meg a Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó gondozásában az „Irodalom és felelősség” című vaskos tanulmánykötet, amely a második világháború utáni tíz év irodalmi kritikáiból adott bő válogatást (természetesen csak marxista szerzőktől). A címadó dolgozat szerzője Ungvári Tamás, aki 1954-es írásában Veres Péter és Karinthy Ferenc újabb művei kapcsán azt fejtegeti, hogy íróink miként harcolnak bizonyos negatív társadalmi jelenségek ellen, „mint ahogy agitációs és propagandamunkánk is erőteljesen harcol mindenfajta társadalmi felelőtlenség, liberalizmus, individualizmus ellen: harcol a szocialista erkölcsért”. Ennek is kinyilatkoztatás-szaga van, nemde?

Kár, hogy ezt a dolgozatot annak idején nem olvashatta a kinyilatkoztatásban oly jártas Németh Sándor, aki 1954-ben még csupán picinyke próféta volt, hiszen 1950 novemberében látta meg a szocialista erkölcs vörös csillagát „a kommunista diktatúrában szovjet megszállás alatt élő Magyarországon” (az idézet a hitgyülis főnök honlapjáról származik). Ami késik, nem múlik: a liberalizmus elleni harc bajnoka és a hitgyülis főnök vasárnap jattolt, s most már egymást erősítik az agitációs és propagandamunkában.

Én azonban méltánytalannak tartom Ungvári egyoldalúságát. Mert nem igaz, hogy Németh Sándor volt az első, aki kardot rántott a Jobbik ellen. A Páva utcai „holocaust” emlékközpontban, két nappal Németh Sándor kinyilatkoztatása előtt egy másik próféta szónokolt: a dülledt szemű Iványi Gábor, a kisebbik „keresztény cionista szekta, az „Evangéliumi Testvérközösség” vezére. Nos az ő szájából is elhangzott a kinyilatkoztatás, ezt azonban a média gonosz módon agyonhallgatja. A dülledt szemű cionista próféta ugyancsak a Jobbikot ostorozta:

„A rendszerváltás óta soha nem volt még ennyire fontos, hogy leleplezzük a demokrácia köntösében megjelenő újnácikat és azokat, akik a hatalom megkaparintása érdekében tűrik, támogatják ezt a szégyenteljes magatartást.”

Szerény javaslatomat ezúton küldöm az atv szerkesztőinek és Ungvári Tamásnak: Németh mellett Iványiról se feledkezzünk meg, amikor kinyilatkoztatásról beszélünk. A dülledt szemű, testes próféta is megérdemelne egy elvtársias, a szabadság korlátaitól behatárolt kézfogást a rangidős Ungvári Tamástól, aki a jelenkori kinyilatkoztatókat megelőzve közel hat évtizede „harcol mindenfajta társadalmi felelőtlenség, liberalizmus, individualizmus” ellen, a „szocialista erkölcsért”. Ámen.

Falusy Márton – HunHír.Hu