Bárhogyan is alakul ennek a választásnak a végeredménye, mindenki vesztesnek fogja magát érezni. Azok is, akik állítólag győztek, és azok is, akik vesztettek. Ez a választás a magyar „demokrácia” morális alapjai szétverésének látványos beismerése.

Azt tudtuk, hogy a szocializmus egypártrendszere a bolsevizmus demokratizált változata, de azt nem, legalábbis eddig, hogy a polgári demokrácia többpártrendszere felszínre hozza maghatározó pártjaink bolsevik gyökereit.

Hogy ne hagyjak kétséget afelől, hogy mit is értek bolsevizmus alatt, ezért definiálom. A bolsevizmus a hatalom megszerzéséért és megtartásáért minden eszközt felhasznál, olyan emberek (komisszárok) közreműködésével, mint Ron Weber, akik erkölcsi korlátok nélkül mindent megtesznek a megbízójuk kitűzött céljainak elérése érdekében. Ennek a bolsevik mentalitásnak és a komisszár (rendbiztos, csendbiztos, népbiztos) szellemnek újkori megfelelője a pártkomisszár rendszer – értsd: pártbiztos –, ami behálózza közéletünk minden szegmensét, intézményeinket, kultúránkat, információs rendszerünket.

A pártdiktatúra, a bolsevizmus köszöni jól van, és éli megszokott életét immár hatvanöt éve szép hazánkban.

Az újkori bolsevizmus már nem fegyverrel, koncentrációs táborokkal teremti meg és őrzi hatalmát, hanem elhallgatással, lejáratással, kirekesztéssel, egzisztenciális fenyegetettséggel, mégpedig a leghatékonyabb fegyvere, a média által.

Ez a választás a bolsevizmus jegyében és szellemében folyik, a médiafegyver korlátlan és erkölcstelen felhasználásával, aminek vezető orgánuma a Magyar Hírlap lett a Jobbik elleni rágalomhadjáratával, a félinformációival, félremagyarázásaival és a magánéletekben történő vájkálásaival. E jobb sorsra érdemes lap az újságírás pöcegödrévé vált, és benne azok az újságírók, közírók mint Szentesi Zöldi László, aki nem átállotta hígmagyarnak nevezni a Jobbik támogatóit, így engem is.

Nos, kedves Szentesi Zöld László Fideszes komisszár elvtárs/úr!

Idéznék Árulás című, a Jobbikot ócsárló szösszenetéből: „A nyomor, a kiábrándultság és a hígmagyarság passzátszele lökte fel őket az ismeretlenségből, és most azt hiszik, hangoskodással tovább hódíthatnak.” Először is megpróbálom értelmezni, hogy mit értsünk „hígmagyar” alatt. Nem kívánok szofisztikai fejtegetésekbe bocsájtkozni, de azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy ez a kifejezés lekicsinylő és sértő mindazokra, akik a Jobbikra fognak szavazni. Nem beszélve arról, hogy ez a kifejezés magyarságában, nemzettudatában, a haza iránti elkötelezettségében olyan embert feltételez, akinek teljesen mindegy, hogy mi történik e hazában, aki identitás nélküli ember, más szóval kozmopolita, ami ugye a liberális eszme újkori képviselőire jellemző. Közgazdászi fogalommal éve globalista. Ön ezzel a mondatával azt sugallja, hogy a nyomor és a kiábrándultság Jobbikos „hígmagyarjai” liberálisok, kozmopoliták, globalisták lennének. Ennél nagyobb szamárságot, vagy hazugságot, még nem írtak le a maga bolsevik lapjában.

Ön megsértett engem és mindazokat, akik e hazáért nem a jól megfizetett komiszár állásuk biztonságában írják a gazdájuk által elvárt hűlyeségeket és hazugságokat, hanem tettel, szóval és megoldási javaslataikkal azon vannak, hogy ez az ország felemelkedjen.

Van egy gyerek mondóka: Aki mondja másra, az mondja magára! Nos, az Ön esetében megáll ez a mondóka, mert ezzel az írásával bekerült a „leghígabb magyar közírók” táborába.

Bp. 2010. április 8.

Takács András

A Szabad Magyarországért Mozgalom
és a FKgP XV. kerületi elnöke,
a 2006-os őszi Kossuth téri demonstráció
egyik felelős szervezője, akit Pokorni úr
2006 okt. 23-án provokátornak nevezett

HunHír.Hu