Jó tíz éve lehet, hogy Garger Kálmán, német állampolgár, házat vett Tiszabőn. Bánja is már azóta a dolgot, mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett. Felújította, kibővítette a házat, milliókat ölt bele, de most szabadulna már. Azt mondja: nem lehet itt élni, teljesen tönkretették azóta ezt a falut…

— Uram, szörnyű állapotok vannak Tiszabőn — mondta felháborodva a telefonba újév után a bevezetőben már említett Garger Kálmán, néhány nappal azt követően, hogy immár másodszor törtek be a házába.
— Bandák uralkodnak, egymással háborúznak! Tizenkét éves gyerekek kocsikáznak, rendszám nélküli autók jönnek-mennek az utcákon! Egymást lopják meg, rabolják ki az itteniek, nem tisztelnek se istent, se embert! Rendőrt, rendőrautót ugyanakkor alig látni a falu utcáin! — mondta.

A múlt év utolsó, szilveszteri napjára virradó éjjel, fél kettő körül, arra ébredt Garger úr, hogy acsarognak kint a kutyái: három hatalmas kuvasz, amiket éppen egy hat éve történt, hasonló betörés nyomán, védekezésül vásárolt. Amikor néhány perc múlva kiment az udvarra, a ház egy másik részében megtalálta a betörők nyomait: szétdobált szerszámokat, falhoz támasztott festményt. Sikerült megzavarnia a hívatlan látogatókat, de azok el tudtak menekülni, még mielőtt megláthatta volna őket.

Azon az éjszakán még három másik tiszabői portára is betörtek valakik! És az óvodába, rövid időn belül már sokadszor.
— Kutyák? Ugyan! — legyint nagyot helybeli ismerősünk. — Ultrahangos kutyariasztókat vettek már ezek, amikkel megfélemlítik, megbolondítják a legvadabb kutyákat is. Nincs számukra akadály!

— Fél kettőkor telefonáltam először a törökszenmiklósi rendőri ügyeletre — mesélte tovább a szilveszteri hajnal eseményeit Garger Kálmán. — Az ügyeletes azt mondta: a helyszínelők egy másik helyszínen vannak éppen, s ha ott végeztek, majd küldi őket. Végül fél hatra értek ki hozzám. Végig zuhogott az eső, így ha esetleg maradtak is külső nyomok, akkorra rég elmosta már mindet.

Azt mondja Garger úr: tizenegy milliót költött az egykori parasztházra, de ennek csak a töredékét kapná most meg érte. Akkor inkább lebuldózerezteti — tette hozzá —, és a helyét beveti sóval, a telket pedig megtartja, hogy ne költözhessen oda senki.

Helybeli ismerősünk azt is meséli, hogy a munkája miatt rendre látja éjjelente, amint portyázni indulnak, majd hazatérnek a cigány tolvajok. Lopnak, visznek mindent válogatás nélkül, ami csak mozdítható: jószágot, szerszámot, eltüzelhető kerítésoszlopot. Ilyen világ van arrafelé.

A tiszabői Péntek Lajost furcsa körülmények között gázolták el a falu Néphadsereg utcáján, még november 7-én, fél hat táján. Sok szóbeszéd kelt lábra a gázolással kapcsolatban, s az eset jól jellemzi a tiszabői állapotokat.

— Biciklivel mentem az úton, szabály szerint a jobb szélen, amikor Lákátos elindult az autójával, szembe velem. Ahogy közel ért, áttért az én oldalamra, és szándékosan elütött. Belökött az árokba — mesélte a fiatalember, akinek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseit a szolnoki kórház sürgősségi osztályán látták el, majd akit három napra bent is tartottak megfigyelésre.

Péntek Lajos állítja: a gázolás egyértelműen szándékos, fegyelmező célzatú volt. Azt mondja, azért, mert az utóbbi időben többször beszélgetett az utcán a gázoló barátnőjével.

— Két haverjával ült Lákátos az autóban, és miután elütött, elment a helyszínről. Engem megszondáztak, őt nem valószínű. Az apja jött később oda, és azt mondta: ne tegyünk feljelentést. Mi azonban megtettük. A napokban kaptam egy idézést január tizenhatodikára. Több mint két hónap telt el azóta.

És az eseteket vég nélkül folytathatnánk tovább: lopásokról, verésekről, fenyegetésekről és önbíráskodásról. No és a virágzó uzsoraüzletről, szocpolos házakról, melyek a település „gazdaságának” legvirágzóbb „üzletágai”.

HunHír.Hu – Szoljon.hu nyomán

HunHír.Hu