125 éve, 1884. november 14-én halt meg Berzenczey László, az 1848-49-es szabadságharc székely hőse, a magyar őshaza kutatója, az első magyar, aki körbeutazta a Földet. Berzenczey életútja is mutatja: a zsidó Habsburgok történelemhamisító, szabadkőműves Kazinczyk által támogatott tevékenysége ellenére mindig voltak olyan kiváló emberek, akik nem csak szembe szálltak a liberalizálódó magyar urakkal, hanem szentül hittek a hun-magyar rokonság valódiságában, és képviselték is azt.

1820-ban született jómódú székely családban. Kalandvágyó természete már diákkorában kiütközött, az unalmasnak tartott iskolából megszökött és három évig kóborolt az országban. Az 1847-es rendi diétán Marosszéket képviselte, majd Kossuth 1848 nyarán Székelyföld kormánybiztosának nevezte ki. Berzenczey hatására mondta ki ősszel az agyagfalvi gyűlés a székelyek hadba szállását, a harcokban az általa szervezett huszárezred parancsnokaként vett részt.

A bukás után Törökországba menekült, itthon “in effigie” (távollétében) halálra ítélték és jelképesen felakasztották. Amikor 1850-ben eljutott hozzá egy német utazó budapesti, a magyar-dzsungár rokonsággal foglalkozó előadásának híre, elhatározássá erősödött benne régi vágya a magyar őshaza felkutatására.

1851-ben Kossuth kíséretében Amerikába utazott, de gyorsan megcsömörlött a széthúzó, marakodó emigránsoktól és egyedül Ázsiába indult. A kaliforniai aranylázban meggazdagodott magyarok segítségével vitorlázott Hongkongba, ahol egy angol orientalista beszélt neki a Tibetben élő hung maül lovas nomád népről.

A “hun” szó felizgatta Berzenczey fantáziáját, de legnagyobb csalódására a kínai hatóságok nem engedélyezték beutazását. Ezután ismét hajóra szállt és visszatért Európába, ezzel két év alatt körbeutazta a Földet.

Az 1853-ban kitört krími háború idején részt vett Szevasztopol ostromában, de 1854-ben súlyosan megbetegedett és három éven át egy kis török városban nyomorgott. A nincstelen, családját elvesztett, honvágytól gyötört ember 1862-ben feladta magát az osztrákoknak, ezután Klagenfurtba internálták és csak a kiegyezés után térhetett haza.

Ismét országgyűlési képviselőnek választották, de régi vágya és a tibeti utazás kudarca nem hagyta nyugodni. 1873-ban másodszor is nekivágott az őshaza felkutatásának, ezúttal a keleti terjeszkedésben érdekelt orosz kormány támogatásával. Szentpétervárról az Urálon át eljutott Turkesztánba, de a kínaiak ezúttal sem engedték be Tibetbe a hung nép közé. Vissza kellett hát fordulnia India felé, s hol gyalog, hol lóháton, sokat betegeskedve kelt át a hatalmas hegyláncokon; menet közben hol orosz, hol angol kémnek nézték és többször letartóztatták.

A magányos vándor útja világszenzációt keltett, hiszen addig még senkinek sem sikerült Oroszország felől a Pamíron, a Karakorumon és a Himaláján át eljutnia Indiába. Ez a hírnév azonban nem az volt, amire Berzenczey vágyott, ráadásul hazatérve teljes mellőzésben volt része. Elkeseredésében goromba leveleket írt a kormány tagjainak, akik a konok ellenzéki képviselőt “megviselt idegrendszerének kivizsgálására” a lipótmezei tébolydába dugták. Itt aztán tényleg kitört elmebaja, élőhalottként töltött kilenc év után 1884. november 14-én halt meg.

HunHír.Hu