Halálra vertek egy cseh kamionsofőrt vasárnap hajnali 6 óra körül egy parkolóban, az Arad megyében található Székudvar település környékén. A szerencsétlen férfiúra egy cigány csoport támadt rá, miután a sofőr rájuk mert szólni, hogy halkabban veszekedjenek és csendesebben hallgassák a zenét.
Az ittas állapotban lévő fiatalok felbőszültek és nekiestek a TIR sofőrjének. Össze-vissza verték, rugdosták, majd az egyikük egy üveggel sebet ejtett a férfi fején. A mentőket a parkolóban pihenő kamionsofőrök egyike riasztotta, az áldozatot azonban már nem tudták megmenteni. Belehalt sérüléseibe.
Camelia Tuduce rendőrségi szóvivő elmondta, a rendőrség azonosította a négy elkövetőt, a székudvari B. Viorel (27), S. Adrian (23), B. Florin (20), illetve az aradi C. Marius Andrei (19) személyében.
A nyomozásból kiderült: a halálos ütést B. Viorel adta le, mind a négy férfit őrizetbe vették, a továbbiakban várhatóan előzetes letartóztatásba veszik őket minősített emberölés, illetve a jó erkölcsökbe ütköző magatartás megalapozott gyanújával.
(nyugatijelen.com)
HunHír.Hu