A Székely Nemzeti Tanács lefoglalta a .sic legmagasabb szintű doméniumnevet, amit a doméniumnevek kiosztását és felügyeletét ellátó nemzetközi szervezet, az ICANN általában országoknak ad meg. A „sic” a siculitas rövidítése, amelynek fordítása „székelység”.
„A székely autonómiatörekvés egyik állomásaként, győzelmeként értékelhetjük, hogy a világhálón országok, autonóm régiók, kulturális közösségek között Székelyföld önálló entitásként jelenik meg. Ezen túlmenően a világban szétszórtan élő székelyek összefogásának jelképe is lehet az új doméniumnév, hiszen szervezeteiknek, intézményeiknek meg fogjuk adni a lehetőséget, hogy .sic végződésű honlapcímük legyen” – írja szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A doméniumnév 2010 első negyedévétől lesz igényelhető.
A Székely Nemzeti Tanács soron következő ülésén napirendre kerül annak elfogadása, hogy Székelyföld nemzetközi jelzése is a SIC legyen.
HunHír.Hu