A szlovákiai magyarság helyzete az EU-tagság első éve után állt a középpontjában annak a rendezvénynek, amelyet a brüsszeli székhelyű Közép-Európai Emberjogi Bizottság szervezett múlt csütörtökön a komáromi Klapka Vigadóban.

Az I. Polgári Európai Fórumán előadást tartott az autonómiáról, az önrendelkezésről és jogállamiságról Bernat Joan i Mari EP-képviselő, Erdélyi Géza felvidéki református püspök a református egyházi kérdésekről, Szűcs Alíz pedig a benesi dekrétumokról beszélt. A házigazda B. Nagy János volt, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A felvidéki eseményen az anyaországból meghívott előadóként részt vett Körömi Attila független országgyűlési képviselő is, aki a magyar kormányok felelősségét feszegette a szlovákiai magyarságot ért jogsértésekben. Felszólalását alább – teljes terjedelmében – közöljük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az anyaországnak, a mai Magyarország lakóinak világnézeti és politikai hovatartozásuktól függetlenül nincsenek pontos és részletes ismeretei, de még csak átfogó képe sincs a szülőföldjükön maradásuk ellenére a trianoni diktátummal az új határokon kívülre parancsolt ötmilliós magyarság máig megoldatlan kisebbségi, nemzetiségi helyzetéről, és annak rendkívül súlyos következményeiről. Pedig a magyarság nemzetmegtartó ereje a mai Magyarország határain kívül él, és vívja hétköznapi harcait identitása, kultúrája megőrzése érdekében, percenként szembe találkozva saját állama többségi nemzetrészének asszimilációs törekvéseivel, az asszimiláció kísértéseivel.

Az anyaországnak, a mai Magyarország lakóinak világnézeti és politikai hovatartozásuktól függetlenül nincsenek pontos és részletes ismeretei, de még csak átfogó képe sincs arról, hogy a több mint ezer éven át példásan működő, szervezettsége és ereje által minden bajt legyűrő és újra épülő magyar állam mekkora ütést kapott Trianonban. A magyar társadalom nem rendelkezik átfogó képpel arról, hogy az ország bűnben fogant trianoni szétdúlásának következtében előállott és egyre szaporodó társadalmi, azaz kulturális, szociális, oktatási, népegészségügyi, környezeti veszélyek és mindezek következtében jelentkező súlyos gazdasági károk és a folyamatos ellehetetlenülés hogyan hatnak a mai napokon is életünkre a határ mindkét oldalán.

Nincsenek ismeretek a trianoni romokon gyökeret verő, majd elburjánzó igazságtalanságokról, a magyar nemzet titokban tartott veszélyeztetettségéről, hiteles múltunkról, Trianon okairól, tényeiről, következményeiről. Nincsenek ismeretek például, a Szlovákiában máig élő jogként alkalmazott Beneš dekrétumok magyarellenes, végzetes hatásairól, a délvidéki magyarok ma is élő magyar állampolgárságáról, vagy a hatékony ősi székely közigazgatás életképességéről.

Magyarország, 1944 márciusában bekövetkezett önrendelkezésének megfosztása óta, az úgynevezett rendszerváltoztatás által egy pillanatra sem megszakítva, korábbi történelmében fellelhetetlen mértékű, teljes morális, erkölcsi válságát éli. Ahol pedig nem érvényesül az erkölcs, ott nincs rend, sem a társadalom, sem közösségei, sem az egyén szintjén. Ahol nincs erkölcs ott nincs szolidaritás, ott nincs valóságos kiállás a kárpát-medencei magyar nemzet megtartása érdekében.

Mindeközben az anyaország lakói föltartóztathatatlannak látszó módon asszimiláltjaivá válnak a globalizációnak, a globalizáció egyik hajtótengelyét jelentő mai napi Európai Unió eszmeietlenségének. A honi asszimilációs folyamat fő generálója az 1982 és 1990 között lezajlott nyolc éves rendszerváltoztatás pártállami és polgári politikai, valamint értelmiségi elitje. A rendszerváltoztató politikai osztály és Magyarország első Alkotmánybírósága kart karba öltve az 1949-es sztálinista Alkotmány foltozgatásával, folyamatossá tételével, az ahhoz való görcsös ragaszkodással, valamint konkrét döntéseiknek sorozatával minden utat lezárt a magyar szakralitás újjáélesztése előtt, ezzel szemben minden ajtót és kiskaput szélesre tárt és kinyitott a globalizáció erői számára.

Miközben Európa népei, kormányai, a különböző országok különböző pártjai nemzetük, népeik, országaik igazságát keresték, a magyarországi pártállami és polgári politikai, valamint értelmiségi elit, a revízió gondolatát félretéve sem vetette föl soha Trianon következményeinek átfogó rendezését a külhoni ötmilliós magyarság asszimilációjának megállítása érdekében.

A politikára való tizenöt éves várakozás után az önrendelkezésünk megvonását követő legerőteljesebb lépésként erre a rendezésre törekedett -a revízió gondolatát félretéve- az a népszavazás, amelyet a Magyarok Világszövetségének kezdeményezése nyomán 2005. december 5-én tartottak Magyarországon, hiszen éppen a felvidéki helyzet mutat rá arra, hogy az uniós csatlakozás sem oldja meg önmagában az igazságtalanságokat, és mindannyian tudjuk, hogy Erdélyben sem fog rendeződni a helyzet Románia esetleges csatlakozásával.

Sajnos a hazai közállapotaink azt mutatják, hogy a múlt év december 5-én megtartott, a végeredményét tekintve sikertelen, ám mégis új mérföldkövet jelentő népszavazásnak köszönhetően az anyaországon belül megindult egy társadalmi ráeszmélés a határon túli magyarok helyzetére, ám több mint félő, hogy a honi politika nem lesz kellően hatékony a kérdés megoldásában. Ugyanis intő jel, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozás népszavazási kampányában a magyarországi uralkodó politikai osztály nem biztosította, hogy a csatlakozásra felkészítetlen társadalom legalább a legjelentősebb információkhoz hozzájusson. Még csírájában sem kaptak teret a nem, illetve az így nem csatlakozunk mellett érvelők a nyilvánosságban. A magyarországi értelmiség pedig, beleértve az Akadémiát, a jogásztársadalom színe javát, mélyen hallgatott. Föl sem merült, hogy a határokon túl élő magyarok helyzetének megoldatlansága következtében a csatlakozással a kárpátaljai, az erdélyi, a délvidéki és a horvátországi magyarok lelkileg és anyagilag is még távolabb kerülnek a határ innenső felén élőktől.

Márpedig ragaszkodunk ahhoz, hogy a felvidéki és a Felvidékről Fehérlevéllel áttelepített magyarok is kapják vissza jogtalanul elvett földjeiket, vagyontárgyaikat. Elvárjuk és ragaszkodunk ahhoz, hogy a kárpát-medencei magyarság helyzete az igazságnak megfelelően egységesen rendezésre kerüljön.

Rácz Sándor gondolataival és szavaival élve: ragaszkodunk ahhoz, hogy a Kárpát-medence egységes magyar ügye az Európai Unió és az ENSZ fórumai elé kerüljön, és orvoslást nyerjen.

A folyamatos hallgatás, a gondok és a külhoni magyarokat ért tragédiák valódi okainak, gyökerének kerülgetése és a társadalom tudatlanságban tartása a magyar kormányok és a honi értelmiség felelőssége. Mindez is hozzájárult ahhoz, hogy a Beneš dekrétumok még mindig élhetnek, hiszen Szlovákia uniós csatlakozását nem lett volna szabad megengedni mindaddig, míg a dekrétumok ki nem töröltetnek a jogból, míg következményeiket teljes mértékben föl nem számolják.

A kárpát-medencei magyarság rendezetlen kérdései alapvetően emberiességi kérdések, és ha nem nyernek megoldást, úgy az Európai Uniónak sem lehet nyugodt a lelkiismerete és az álma, hiszen egy magyar szólás szerint: növeli, ki elfödi a bajt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Biztosíthatom Önöket, hogy semmilyen örömet nem érzek most, hogy megoszthattam Önökkel gondolataimat. Nem öröm a magyarországi politikai osztály ostorozása, ám a dolgokat végre a nevükön kell nevezni, egyébként jöhetnek és mehetnek kormányok, mégis minden változatlanul marad.

Annak azonban különösen örülök, hogy vannak olyan európai szabadság szerető népek, akiknek fiai kiállnak más népek igazságai mellett. Ezért különös hálával mondok köszönetet az Európai Parlament most is jelen lévő katalán képviselőjének, Bernat Joan i Mari úrnak, aki a magyarországi európai képviselők helyett folyamatosan vállalja a kárpát-medencei magyarság égető gondjainak felmutatását, és tesz is azok felszámolása érdekében.

Körömi Attila
független országgyűlési képviselő

HunHír.Hu