Az Erdélyi Magyar Ifjak elnöksége a tavalyi év májusában fordult levélben az erdélyi magyar nemzetrész iránt érdeklődést mutató Traian Basescu államfőhöz – aki egyben az egyik legnagyobb román párt egyik befolyásos „tanácsadója” is –, azt kérve, járjon közbe annak érdekében, hogy csökkentse a parlament 20%-ról 10-re a hivatalos nyelvhasználathoz szükséges küszöböt, melyet ugyanakkor ne csak az egyes településen élők arányához, hanem (finn és kanadai mintára) nominatív létszámhoz is kössenek.
“Egyben azt is kértük, hogy a régió multikulturalizmusát is jelképző Kolozsvár, Erdély fővárosa külön státussal rendelkezzen e téren, számadatokkal igazolva, hogy a város magyar lakossága a múlt század második felének során nem a magyar népesség fogyatkozása miatt csökkent, hanem a kommunista diktatúra által szervezett betelepítési politikának köszönhetően. 2008. május 23-án kelt levelében az államelnök értésünkre adta, hogy nem tud a segítségünkre lenni (melyet azzal magyarázott, hogy nincs törvénykezdeményezési joga), ezért most a parlamenti pártok frakcióvezetőihez juttatjuk el kérésünket” – tudatta a HunHír.Hu-hoz is eljuttatott közleményében az EMI.
HunHír.Hu-információ