Jó lenne már, ha mindenki megértené. Mi, nemzeti radikálisok nem azért vetünk meg egyes cigányokat, mer más a bőrszínük, fajuk, más néphez tartoznak. De elegünk van a cigánybűnözésből. Mi is félünk, rettegünk, a villamoson hátrébb húzódunk, ha felszállnak a zajos kisebbségiek, és erősen fogjuk a csomagunkat, pénztárcánkat. Mert ott van a levegőben, hogy akár ki is rabolhatnak bennünket. A kormány jön az elsikkasztott milliárdos romaprogramokkal, aminek semmi értelme. Pedig van, más, metszőollós megoldás

Korábban a HunHíren olvastam, hogy a portál azt javasolta a cigánykérdés egyik megoldásaként: a hagyományos cigány mesterségeket kéne az államnak felkarolnia, ezek továbbvitelében segíteni a munkanélküli cigányokat. A cigányok évszázadok óta kiváló teknővájók, kosárfonók, rézművesek, vályogvetők, drótosok, edényfoltozók, faragók. A lakberendezési boltokat elárasztják a kínai kosarak, szakajtók, pedig a cigány is tudna ilyent csinálni, és örülne, hogy azt teheti, amit ősei.

A múltkor Erdélyben jártam egy kiránduláson, és bizony a Székelyföldön szinte minden településen jelen vannak a kéregető cigányok, gyerekek, felnőttek vegyesen. Az egyik faluban népes cigány csapat várakozott a buszra, hogy Csíkszeredára vigyék a fűzfa kosarakat, seprűket, mindenféle tároló, vesszőből készített alkalmatosságokat. A csapat egy része azonnal odajött koldulni. Körül néztem, aztán odamentem a szemlátomást főnöknek látszó, nagydarab cigányhoz. – Figyelj, pénz nem adok, de veszek tőletek egy kosarat, meg egy ágseprűt. Én is jól jártam, ők is. Aztán utastársaim is követni akarták a példámat, de egy perc alatt elfogyott a cigányok áruja. Mondtam a cigánynak: Három napig itt vagyunk, innen csináljuk a csillagtúrát, menjetek gyorsan haza, az utastársak elvisznek tőletek 40 kosarat, 15 szakajtót, meg 10 ágseprűt. Gyorsan megcsináljátok, idehozzátok a szállásunkra, aztán egyből fizetjük az egészet. S lássatok csodát, így is lett. Hazautazásunk előtt jött a cigány szekérrel, leadta a portékát, mi egy összegben kifizettük. Nagyon boldog volt, rázta a kezünket, hálálkodott. Pedig most nem kellett volna. Ők csináltak valamit, megdolgoztak a pénzért, nekünk meg tetszett a portéka. És azalatt az idő alatt, míg fonták a kosarat, biztosan nem tudtak elmenni beszerző körútra. Azzal búcsúztak: jöjjenek kosárért máskor is.

Kostás Roland

HunHír.Hu