A magyarellenes kirohanásairól elhíresült tót Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke elítéli Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) részvételét az augusztus 20-i ünnepségen, és Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kitiltását kéri az országból. Az SNS egyébként már korábban szíve szerint az MKP-t is betiltotta volna.
A szélsőségesen nacionalista, magyargyűlölő Jan Slota szerint politikai botrány egy magasrangú állami közszereplő részvétele egy Szlovákiát elszakított területeknek nevező irredenta szervezet által is megszervezett akción, amely miatt a Magyar Koalíció Pártjának politikai felelősséget kell vállalni.
Bugár Béla, az MKP elnöke a hét végén az Ipolyságban vett részt Szent István-napi ünnepen, amelyet többek mellett a HVIM szervezett.
Az SNS szerint a magyar irredenták rendszeresen tesztelik Szlovákia területi integritásának biztosítását jelentő állami szervek reagálóképességét, érzékenységét, egyben egyre provokatívabb megnyilvánulásokat engednek meg maguknak most már magas állami közszereplők is. – Bugár részvétele Ipolyságban egy idegen ország állami ünnepén, Csáky Pál részvétele egy budapesti püspök asszisztálásával Érsekújvárban megerősíti, hogy semmi különbség nincs az MKP és a HVIM határmódosítást követelő szélsőségesei között – állítja Slota.
Az SNS egyben felkéri a szlovák legfőbb ügyészséget, hogy a törvény szerint kezdje meg a HVIM szlovákiai szervezeteinek betiltását. – A Szlovák Nemzeti Párt elvárja a külügyminisztériumtól, hogy Toroczkai Lászlót, a mozgalom elnökét, hasonlóan Szerbiához, persona non gratának nyílvánítsa – tette hozzá Slota.
(Sme/TASR nyomán)
HunHír.Hu