Ha racionálisan magyarázatot kell adnom arra, hogy mi az, amit a kereszténység adni tud, sőt, amit csak a kereszténység tud adni, akkor azt mondanám még nem hívőknek is, hogy a kereszténység az emberi lét egészét értelmezi. Könnyű belátni, hogy minden egyes ember élete egy elképzelt egészből nézve csak egy átmeneti pillanat, ám éppen azzal és abban, hogy az ember képes ráeszmélni erre az átmenetiségre, máris kívül került fizikai létének pillanatnyiságán, s óhatatlanul rádöbben arra is, hogy részese valaminek. Igen, de minek? Mondjuk így: az egésznek.

Valamikor még tudtunk erről az egészről, amelyet a kereszténység mondott el a számunkra Jézus Krisztus történetén keresztül. Valami történt azonban a keresztény Nyugat eszmélődésének történetében, amit Ady a Kocsi-út az éjszakában c. halhatatlan versében így mond el:

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.

Profetikus sorok. Ady mintha csak egy mai általános apokaliptikus életérzésről beszélne, amikor az egész széttörött, amikor megrendültek az alapok, amikor a világ olyan, mint egy rossz szekér, amelynek az utasai vagyunk ugyan, de fogalmunk sincs, hova fut.

Nos, most jön a nagyhét, Jézus Krisztus halálának és feltámadásának a hete, amely kinyilatkoztatás az egészről. El lehet fogadni és el lehet utasítani.

Azt viszont nem lehet elvitatni a kereszténységtől, hogy tematizálta a végső kérdéseket. Az egész kérdését. Mondjon akárki akármit, legyen bármilyen fejlett is az ipari civilizáció, amíg az ember nem tudja elhelyezni magát az egészben, addig a világ olyan, mint egy céltalanul futó rossz szekér.

Fel kell fedezni újra a keresztény üzenetet, amely az egyetlen válasz az eltörött egész tragikus életérzésére. Az egész nem törött el. Viszont sürgetően itt van a kijózanodás pillanata, amikor szembe kell nézni létünk alapkérdéseivel, s fel kell ismerni magunkat az egészben.

Köntös László – megvanirva.hu

Hunhír.info