Demszky Gábor jelenléte ellen tüntetett pénteken Nagyváradon az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi szervezetének mintegy húsz fős csoportja – jelentette a Mediafax hírügynökség.
Az említett forrás szerint Budapest főpolgármestere a Várad című folyóirat meghívására érkezett a partiumi városba, ahol bemutatta a Keleti Éden című könyvét.
A hírügynökség szerint Demszky a rendezvénynek helyet adó művelődési házból lépett ki éppen, amikor a – figyelem, különleges, szélsőjobbos ismertetőjelek következnek! – kopaszra nyírt, fekete ruhába öltözött és Árpád-sávos zászlót hordozó tüntetők várták. A Mediafax szerint az elégedetlenkedők kifütyülték a szabaddemokrata politikust, “Szemét áruló!” kiáltásokkal illették őt, a folyóirat főszerkesztőjét, Szűcs Lászlót pedig lökdösni kezdték és leköpték.
A rendőrök azonban szabad utat biztosítottak Demszky számára, így nem történt incidens. Két tüntetőt elvittek a helyszínről.
HunHír.Hu kommentár:
HunHír.Hu