Hagyományőrző és hadisírgondozással foglalkozó csoportok idén is megemlékeztek a kitörés civil és katonai áldozatairól. Hetvenhat esztendeje, hogy a főváros Várba szorult védői, a február 10-én még mindig 43 ezer főt számláló német–magyar védősereg, megkísérelték a lehetetlent, azaz áttörni a szovjet gyűrűt. Kevesebb mint öt nap alatt húszezer katona pusztult el, megközelítőleg ugyanennyien estek fogságba, azonban az átjutás legfeljebb 700 főnek sikerülhetett. És akkor még nem beszéltünk a civil áldozatokról…

Pfeffer-Wildenbruch tábornok utolsó távirata

„Élelmiszerünket felhasználtuk, az utolsó töltény csőre töltve. Budapest védői választhatnak a kapituláció vagy a harc nélküli lemészárlás között. Az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel együtt offenzív módon új harci és ellátási bázist keresek.. Február 11-én sötétedés beálltával kitörök. Kérek felvételt Szomor–Máriahalom térségében. Fényjelzés: kétszer zöld = saját csapat. Erők: németek 23 900, ebből 9600 sebesült; magyarok 20 000, ebből 2000 sebesült; civilek 80-100 000.”
1945. február 11., 17.50

Ezekre az áldozatokra – civilekre és katonákra, magyarokra és nem magyarokra – emlékeznek minden évben azok az emberek, akik számára a történelmi hűség fontosabb, mint valamilyen pártpolitikai vagy ideológiai megfelelési kényszer. Ők azok, akiket rendre nácinak és fasisztának bélyegeznek olyanok, akik még e két fogalom közti alapvető különbségeket sem ismerik.

Nem volt az idén sem másként, az igény a megemlékezésre minden jó érzésű emberben ott volt. A terveket azonban felülírta a pandémia és az ezzel kapcsolatos korlátozó intézkedések. Márpedig ezek a sokat szidott, lenácizott emberek igencsak rendszeretők és szabálykövetők, így a rendőrséggel való egyeztetés után úgy döntöttek, kizárólag egyenként, legfeljebb családilag helyezik el mécseseiket és virágaikat a Várban, ott, ahonnan a halálos, végső túra indult sok ezrek számára.

Gyűltek a mécsesek, végig az úton, a virágok a Várban, a szobor tövében. A szabályok betartásával, néma főhajtással emlékeztek családok és magánemberek, majd mentek tovább, hogy másoknak is helyet tudjanak adni, módot a megemlékezésre.

Az Örökzöld Október Egyesület, a Lelkiismeret ’88 Egyesület, a Blood&Honour Hungária közösen rendkívüli tudósítást szerveztek, a hatáságokkal történt egyeztetések után egyesével vagy párban helyezték el koszorúikat, virágaikat a Helyőrségi templom tövében.

És persze elmaradhatatlanul megjelentek a kommunisták, és a magukat antifasisztának nevezők. Abban az országban, ahol a kommunizmus bűntetteinek tagadása bűncselekmény, az egykori kommunista árulók és gyilkosok XXI. századi utódai, Vajnai Attila és Noé Krisztina vörös csürhéje szabadon és büntetlenül garázdálkodhatnak. Ők felhatalmazva érzik magukat, hogy a dédszüleiket, nagyszüleiket gyászoló, róluk megemlékező emberek virágait és mécseseit szemetes zsákokba gyűjtve kidobják, az áldozatok emlékét megbecstelenítsék.

Merthogy ez történt most is. Miután Noé Hisztérika pózolt egyet egy facebook-fotó erejéig, nácizott egyet habzó szájjal, éltették kicsit a gyilkos eszmét, lerombolták a megemlékezés kegyhelyét, eltaposták a virágokat és eldobálták a mécseseket. Mert nekik joguk van az ország szovjet megszállásáról felszabadításként megemlékezni, nekik joguk van neonácinak nevezni minden gyászolót. Mert, kérem, ebben az országban a kommunisták még mindig a spájzban vannak, de jó patkány módjára szépen és lassan bújnak elő. A jó Isten óvjon meg minket attól, hogy ezek még egyszer az életben akár csak a hatalom közelébe kerüljenek.

Ám hogy a történetnek méltó vége legyen, el kell mondanunk, hogy volt, aki vette a fáradságot, és ma visszament a Várba. Kiszedte az eldobált mécseseket a kukákból, visszarendezte a rendhagyó főhajtás emlékeit, mindezt a rendőrök jóváhagyásával és köszönetével kísérve. Mert a kommunista ámokfutást és garázdálkodást egyetlen jóérzésű ember sem szenvedheti. Várjuk, mikor lépnek fel végre hatékonyan szerveink e kártékony eszme, a kommunizmus hazai képviselői és terjesztői ellen, ha már kormányrendelet rögzíti a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját, és törvény bünteti az eszme által elkövetett bűnök relativizálását.

Ezzel a Szolzsenyicin idézettel üzenünk minden lopakodó, sötétben bujkáló, de napfényre és hatalomra vágyó kommunistának:

..A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

Dicsőség a hősöknek!

Varga Moncsi – Hunhír.info