Miklós napján, mint minden évben, úgy most is ünnepi lobogódiszbe öltözik az ország és hódolattal köszönti vitéz nagybányai Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját. Ünnepet ülünk, egy nemzet üli szép és békés családi ünnepét, miközben köröttünk terhes, ólmos és sötét ég borult a világra, nyugatról és messze északról távoli, tompa dördülések hallatszanak felénk. Ott a háború vihara zug.

A levegőben haláltosztó gépmadarak keringenek, a tengerek kicsapó árja pusztitó aknákat sodor a puha fövenyre, hajóroncsok libegnek a hullámok hátán, városok dőltek és dőlnek romokba. Nyugaton és északon esik az eső, hull a hó és hull a vér.

E félelmetes viharban még melegebb, mélyebb ez a mi mai nemzeti, családi ünnepünk. Emlékezünk azokra a falragaszokra, amelyek egy másik szörnyűséges háborúra következő nemzeti összeomlás után hirdették az örömhírt a szomorú országnak: Horthy Miklós bevonult Budapestre. A falragaszon semmi egyéb nem volt, mint hatalmas kormánykerék, amelyet szilárdan tartott az erős, a nem remegő, a szelek járását jól ismerő kéz. Ilyen keze csak tengerészeknek van. Azóta két évtized tjeit el. Húsz éven át éreztük ennek a biztos és szilárd kéznek erejét a kormánykörökén, azóta minden magyar nyugodtan és bizakodva tér esti pihenőjére, mint az ismeretlen tengerek utasa, aki tudja, hogy jöhetnek éjszakákon viharok, zátonyok és veszélyes zónák: van valaki ott fenn a parancsnoki hídon, aki őrködik mindnyájunk helyett, aki szemével messze lát és akinők keze szilárd biztonsággal nyugszik a kormánykeréken.

Most olyan viharnak hullámai csapkodnak a világon, amelybe megrecsegnek a leghatalmasabb páncélosok eresztékei is. A magyar nép Miklós napján Kormányzó Urunk húszéves bölcs országlása iránti minden hálájával, e vészterhes időben rendíthetetlen és határtalan bizakodással, mélységes hittel és hűséggel áll Horthy Miklós elé, hogy kifejezésre juttassa szeretetét és hódolatát az ország első embere minden viharokkal dacoló nagy magyar előtt. Megújuló hála fohásza száll szerte az országban városokból,; falvakból a Gondviselés felé. amely mégadta nekünk Öt, akinek erős, melege biztonságos keze alatt meggynrapodtunk < és amellett megmer adtunk békés szigetnek a nagy világégésben.

Pesti Hírlap, 1939. december

Hunhír.info