Nehéz most tollat ragadni, mégis szükséges. Sokszor mondjuk, hogy nincsen nélkülözhetetlen ember. Ez igaz is, csak vannak mégis, akik azért nehezen – mi több, igen nehezen – nélkülözhetők.

Egy ilyen ember került a minap Isten ítélőszéke elé azután, hogy elszólította tőlünk. Egy olyan valaki, aki hosszú évtizedeken át kutatta a magyar szellemi életnek a Rákosi- és Kádár-éra alatt tudatosan elfelejtésre ítélt megannyi képviselője életművét, lehatolva gondolataik hajszálgyökereiig, rendszerint kényszer szülte allegorikus-szimbolikus-metaforikus megfogalmazásaik lepléből kibontva valódi énjük megannyi vágyait, sóhajait.

Cikkei, tanulmányai, s a jobbára belőlük általa megszerkesztett publicisztikai gyűjteményes kötetei egyenesen nélkülözhetetlenek a huszadik századi magyarság lelkiségtörténetének és közszellemének, sőt politikai gondolkodásának, filozófiájának pontos megismeréséhez, megértéséhez. Szerkesztőként, újságíróként azok közé tartozott, akik „magasabb szempont”-ból partszélre kivetett írástudóknak minősültek.

Akik műveit forgatják, méltán döbbenhetnek meg azon, mennyire széles humán műveltséggel rendelkezett (holott valójában csak egy szimpla érettségije volt s mindössze egy évet töltött egyetemen medikusként!), és hogy milyen tömören, világosan, egyszerűen fejezte ki igencsak mélyen szántó gondolatait. Nem volt ugyan eredendően stílusművész, ám, miként a magyar toll néhai nagymesterei, mégis tudta, milyen „kellékei” vannak a szó mágusának. Mindig kínosan ügyelt arra, hogy mind a saját kéziratai, mind másokéi úgy hagyják el a nyomdafestéket, hogy sohase kelljen miattuk szégyenkeznie, hogy azok ne maradjanak el egy Pázmány Péter, egy Gárdonyi Géza, egy Kosztolányi Dezső, vagy éppen – Szabó Dezső ékesszólásától.

Apropó, Szabó Dezső! Bizonyára akadnak, akik azt mondják, monomániás volt, aki „Az elsodort falu” írójával kelt és feküdt, hogy ő volt Szabó Dezső földi helytartója. Nem tisztünk erről vitát nyitni, de egy tény: a huszadik századi magyar irodalom mindmáig legnagyobb hatású írójáról talán ő tudta a legtöbbet Budai-Balogh Sándor, Gombos Gyula, Hartyányi István, Püski Sándor után. Művei közül a „Szabó Dezső enciklopédia” alighanem elégséges bizonyíték erre.

Nem lehet célunk elköltözése alkalmából sem a heroizálás, sem a deheroizálás. Annyi azonban így is teljesen bizonyos, hogy olyan írástudó szállt vele a sírba, aki nagy űrt hagyott maga után. Akik velem együtt személyesen is ismerték, mindenesetre nyugodtan elmondhatják: tényleg Szabó Dezső földi helytartója volt, annak úgyszólván minden erényével és minden hibájával.

Isten Veled, Szőcs Zoltán!

Ifj. Tompó László-Hunhír.info