Lehet, hogy január 5-én van Diószegi Sámuel (Diószeghi Sámuel) református lelkész, botanikus születésnapja (1761-1813). Az is lehet persze, hogy ekkor a megkeresztelése napjára emlékezünk, s ő valójában egy-két héttel korábban született – egyes források szerint 1760. december 29-én. Két és fél század távlatából ennek már igazán nincs jelentősége.

Az viszont érdekes, hogy mi Pesten akár naponta is elmehetünk a nevét viselő utcában vagy utca mellett (VIII. kerület, Józsefváros), de tán fogalmunk sincs róla, hogy honnan is a név.
Voltaképpen ő a magyar rendszeres növénytan megalapítója.

Leghíresebb művét, a többségében a hazai növényfajokat ismertető Magyar Füvészkönyvet (1807) sógorával, Fazekas Mihállyal közösen írta. A magyar növénymorfológia-nyelv megalkotóinak is ők tekinthetők.

Azok közül a növénynevek közül, melyeket ők bejegyeztek, illetve melyek neveit a nyelvújítás keretében alkottak, ma is sokat használnak. Mutatóban csak annyit, hogy szóalkotásaikban egyebek közt “deákból lágyítottak” – azaz a latin nevet megtartva, magyaros hangzást adtak neki, például salvia – zsálya; phaseolus – paszuly).

Ezen könyv írása közben született meg a debreceni füvészkert kialakításának gondolata is.
1807-ben a debreceni magisztrátus a mai Déri Múzeum helyén lévő Pap-tava mocsaras területet jelölte ki a kert céljaira.

A Füvészkert végül is 1840-ben készül el a Református Kollégium természetrajz szakos professzora, Kerekes Ferenc (1784-1850) szervező munkájának eredményeként, s a Déri Múzeum építésének kezdetéig (1926) maradt fenn.

A gyógynövényekről szóló munkája Orvosi füveskönyv címen 1813-ban jelent meg, melyben a magyar orvosi nyelv fejlesztésére törekedett.

Munkássága során több művet is írt, az utókor gyakran lapozza fel ezeket a könyveket.

A budapesti egyetemi füvészkertben szerény cseppkő talapzaton egyszerű oszlopot állítottak Diószegi és Fazekas emlékének.

A magyar füvésztudomány terén úgyszólván minden kezdemény az ő nevével van kapcsolatban. 1807-ben megpendítette egy növénytani szaklap vagy folyóirat megindításának eszméjét, de ezt csak évtizedekkel később kivitelezték.

Diószegi egyébiránt részt vett a református énekeskönyv reformmunkálataiban is.

Tőle is van két ének benne, a vasárnap reggeli 4. invokáció (Úr Isten kész én szivem…) és a hétköznapi 5. invokáció (E szent házban megállottunk…) írta a 179. dics. Dicsőült helyeken… s a 173. dics. Kegyes Jézus én imádságomra…

Élete jelentős részét Debrecen töltötte, a halál is ott érte 1813. augusztus 2-án – ehhez képest meglepő, hogy Diószegi Sámuel nevét csak Budapesten viseli utca.

Gondoljunk rá szeretettel!

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info