Lehet, hogy január 5-én van Diószegi Sámuel (Diószeghi Sámuel) református lelkész, botanikus születésnapja (1761-1813). Az is lehet persze, hogy ekkor a megkeresztelése napjára emlékezünk, s ő valójában egy-két héttel korábban született – egyes források szerint 1760. december 29-én. Két és fél század távlatából ennek már igazán nincs jelentősége.
Az viszont érdekes, hogy mi Pesten akár naponta is elmehetünk a nevét viselő utcában vagy utca mellett (VIII. kerület, Józsefváros), de tán fogalmunk sincs róla, hogy honnan is a név.
Voltaképpen ő a magyar rendszeres növénytan megalapítója.
Leghíresebb művét, a többségében a hazai növényfajokat ismertető Magyar Füvészkönyvet (1807) sógorával, Fazekas Mihállyal közösen írta. A magyar növénymorfológia-nyelv megalkotóinak is ők tekinthetők.
Azok közül a növénynevek közül, melyeket ők bejegyeztek, illetve melyek neveit a nyelvújítás keretében alkottak, ma is sokat használnak. Mutatóban csak annyit, hogy szóalkotásaikban egyebek közt “deákból lágyítottak” – azaz a latin nevet megtartva, magyaros hangzást adtak neki, például salvia – zsálya; phaseolus – paszuly).
Ezen könyv írása közben született meg a debreceni füvészkert kialakításának gondolata is.
1807-ben a debreceni magisztrátus a mai Déri Múzeum helyén lévő Pap-tava mocsaras területet jelölte ki a kert céljaira.
A Füvészkert végül is 1840-ben készül el a Református Kollégium természetrajz szakos professzora, Kerekes Ferenc (1784-1850) szervező munkájának eredményeként, s a Déri Múzeum építésének kezdetéig (1926) maradt fenn.
A gyógynövényekről szóló munkája Orvosi füveskönyv címen 1813-ban jelent meg, melyben a magyar orvosi nyelv fejlesztésére törekedett.
Munkássága során több művet is írt, az utókor gyakran lapozza fel ezeket a könyveket.
A budapesti egyetemi füvészkertben szerény cseppkő talapzaton egyszerű oszlopot állítottak Diószegi és Fazekas emlékének.
A magyar füvésztudomány terén úgyszólván minden kezdemény az ő nevével van kapcsolatban. 1807-ben megpendítette egy növénytani szaklap vagy folyóirat megindításának eszméjét, de ezt csak évtizedekkel később kivitelezték.
Diószegi egyébiránt részt vett a református énekeskönyv reformmunkálataiban is.
Tőle is van két ének benne, a vasárnap reggeli 4. invokáció (Úr Isten kész én szivem…) és a hétköznapi 5. invokáció (E szent házban megállottunk…) írta a 179. dics. Dicsőült helyeken… s a 173. dics. Kegyes Jézus én imádságomra…
Élete jelentős részét Debrecen töltötte, a halál is ott érte 1813. augusztus 2-án – ehhez képest meglepő, hogy Diószegi Sámuel nevét csak Budapesten viseli utca.
Gondoljunk rá szeretettel!
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info