A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal épületén büszkén lengő székely zászlók eltávolítását követelte a városvezetéstől Codrin Munteanu nemrég kinevezett Kovászna megyei prefektus. A zászlókat tavaly decemberben tűzte ki a helyi önkormányzat a városháza homlokzatára az oláhok és az Európai Unió zászlaja mellé. Az új prefektus egy héttel korábbi hivatalba iktatási ceremóniája előtt a Kovászna megyei prefektúra és a megyei önkormányzat által közösen használt ülésteremből szégyenszemre eltávolították a holdas-napos székely lobogót és a megye zászlaját is.
Munteanu hétfőn sajtótájékoztatón leszögezte: a törvényes előírások szerint a közintézmények épületeire legfeljebb két román trikolórt szabad kitűzni a főbejárat fölé. Kivételt képez az Európai Unió különleges státuszú zászlaja, amelynek elhelyezése széles körben elfogadott. A prefektus nyakatekert álláspontja szerint Kovászna megyében több helyzetben is az az elv érvényesült, miszerint amit nem tilt a törvény, azt szabad. „Ez az elv azonban nem érvényes, amikor egy törvény előír egy bizonyos magatartást, ezt minden elsőéves joghallgató tudja” – fogalmazott a bizonyára nagy magyarbarát Munteanu.
Az új, véroláh prefektus azt is elmondta, elődje, az RMDSZ-es György Ervin korábban felszólította Tamás Sándort, a Kovászna megyei tanács elnökét, hogy távolítsa el a prefektúra és a megyei önkormányzat által közösen használt ülésteremből a székely lobogót, amely a felszólítás szövegében „azonosítatlan” zászlóként szerepel. Az új prefektus hivatalba iktatására a zászlót eltávolították a teremből. György Ervin korábban azonban azt nyilatkozta, hogy Hargita megye prefektusával ellentétben ő nem szólítja fel a lobogó eltávolítására a Kovászna megyei önkormányzatokat, hiszen nem egy másik ország zászlajáról, hanem a helyi közösség jelképéről van szó, és ennek használatát nem szabályozza a törvény. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat üléstermében már fél évvel korábban, az új tanács beiktatása után kitették a székely zászlót, és tavaly karácsonykor a városháza homlokzatára is kitűzték.
Tavaly augusztusban Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke írásban kérte a székelyföldi önkormányzatokat, tegyék hivatalossá a székely zászlót azáltal, hogy kitűzik azt. A Kónya Ádám által tervezett jelképet több székelyföldi önkormányzat is kitűzte. A Hargita megyei prefektúra többszöri felszólítás után megtámadta a közigazgatási bíróságon a helyi önkormányzatok erre vonatkozó intézkedését.
HunHír.Hu – kronika.ro nyomán
HunHír.Hu kommentár:
HunHír.Hu