Áll még a Véreskép az idővel dacolva
Az út melletti dombon, Szentlélek határában
Emléket állít őseink védő harcának
Az utolsó tatárbetörés áldozatainak

Eltelt azóta már háromszáz év
De emlékük nem merült feledésbe még
Megmaradását védte itt is bátran
A sanyargatott székely sors, oly gyakran

De sok véresképet látott már e vidék
Mit festettek itt vérünkkel idegenek
Mindenki csak rabolt, égetett, öldökölt
Sírt utánuk az elpusztított szülőföld

Járt itt már besenyő, kun, mongol
Török, tatár, osztrák, csapatostól
Jött ránk német, orosz, ramán
Van aki elmenni sem akar tán

Pusztítanak itt már ezerhatszáz éve
Maradt mégis belőlünk kovász az újrakezdésre
Túléltük évszázadokon át e viharokat
Az ár tovább megy, de a kő marad

Csíkszereda, 1997. IV. 6.