Áll még a Véreskép az idővel dacolva
Az út melletti dombon, Szentlélek határában
Emléket állít őseink védő harcának
Az utolsó tatárbetörés áldozatainak
Eltelt azóta már háromszáz év
De emlékük nem merült feledésbe még
Megmaradását védte itt is bátran
A sanyargatott székely sors, oly gyakran
De sok véresképet látott már e vidék
Mit festettek itt vérünkkel idegenek
Mindenki csak rabolt, égetett, öldökölt
Sírt utánuk az elpusztított szülőföld
Járt itt már besenyő, kun, mongol
Török, tatár, osztrák, csapatostól
Jött ránk német, orosz, ramán
Van aki elmenni sem akar tán
Pusztítanak itt már ezerhatszáz éve
Maradt mégis belőlünk kovász az újrakezdésre
Túléltük évszázadokon át e viharokat
Az ár tovább megy, de a kő marad
Csíkszereda, 1997. IV. 6.