feszíts a földnek
gombos szarvadat
s bár kigurult
közüle ékes napkorong
orrod büszke párát fúj
nem tűrt melleden a kolonc
fehérnek tetsző
komisz kuvaszok
harapják véknyad
türelmed véges
éltető csordakút messze
délibáb ködében
csak megsejlik
a szabadság
az édes
vesd fel büszke fejed
hisz évezreden
át tűrted zsarnoki béklyód
hagytad terelni a csordád
indulj hát
ura vagy pusztádnak
ne bőgj
már
ez a hang nem illik
a rög királyának
izmos tested feszül
erőd nem hagy el
Ég, Nap, s Föld birtoka
tiéd
az is marad
örökkön megóv
örökkön felemel