Meghalok szélben esőben fagyban
holdtöltekor és lebukó napban

tavasszal nyáron őszidőn télen
zúgó erdőben virágzó réten

Meghalok minden vergődő halban
törött teknőben kihullott hajban

bogarak vackán madarak fészkén
lovasszekéren borpincék mélyén

bányaomláskor hajótörésnél
gyümölcsszüretkor búzavetésnél

Meghalok minden megsebzett vadban
lebontott házban rozsdálló vasban

Meghalok versben zenében képen
iskolapadban s népünnepélyen

Meghalok vad lidérces varázsban
lápon hegyélen hunyó parázsban

száműzve kifosztva mégis vétlen
fuldokolva a szemétben vérben

Meghalok csendben s üvöltő jajjal
lázadó szívemben égő dallal

Meghalok éjszaka reggel délben
víz alatt földön felhőtlen égen

Meghalok távoli tejutakban
ismeretlenül és halhatatlan

asszonyok lányok kegyét keresve
álmokat csak álmokat szeretve

Meghalok a régi szülőházban
ruhátlanul föl-föltörő lázban

barátaim korholó szavánál
ősapáim elhagyott sírjánál

Muhinál Mohácsnál Nagymajtényban
Aradon Versailles-ban Don-karéjban

békében szedett hadifoglyokban
„testvérek” közt is gyarmati sorban

Nem használt romló népviseletben
gúnyolt vallásban betiltott nyelvben

üres jelszókat zászlókat nézve
kitelepítve éhezve félve

kínozva szétverve talpig gyászban
negyven éves szüntelen fogyásban

Meghalok a vértanúk fejéért
s az eltiport szabadság ügyéért

szétdarabolt pusztuló hazámért
s a szerteszórt magyarság jogáért

Meghalok mint új korok hírnöke
mint a vén idő árva gyermeke

múltat jelent és jövőt cselezve
Fölszögezve száz barbár keresztre

naponta újra újra meghalok
Hamu vagyok már csillagpor homok

önmagát fölfaló élőhalott
aki csak hitte hogy élni tudott

aki bolondként járt a világba’
s tárt karral várt az éhes halálra