Meghalok szélben esőben fagyban
holdtöltekor és lebukó napban
tavasszal nyáron őszidőn télen
zúgó erdőben virágzó réten
Meghalok minden vergődő halban
törött teknőben kihullott hajban
bogarak vackán madarak fészkén
lovasszekéren borpincék mélyén
bányaomláskor hajótörésnél
gyümölcsszüretkor búzavetésnél
Meghalok minden megsebzett vadban
lebontott házban rozsdálló vasban
Meghalok versben zenében képen
iskolapadban s népünnepélyen
Meghalok vad lidérces varázsban
lápon hegyélen hunyó parázsban
száműzve kifosztva mégis vétlen
fuldokolva a szemétben vérben
Meghalok csendben s üvöltő jajjal
lázadó szívemben égő dallal
Meghalok éjszaka reggel délben
víz alatt földön felhőtlen égen
Meghalok távoli tejutakban
ismeretlenül és halhatatlan
asszonyok lányok kegyét keresve
álmokat csak álmokat szeretve
Meghalok a régi szülőházban
ruhátlanul föl-föltörő lázban
barátaim korholó szavánál
ősapáim elhagyott sírjánál
Muhinál Mohácsnál Nagymajtényban
Aradon Versailles-ban Don-karéjban
békében szedett hadifoglyokban
„testvérek” közt is gyarmati sorban
Nem használt romló népviseletben
gúnyolt vallásban betiltott nyelvben
üres jelszókat zászlókat nézve
kitelepítve éhezve félve
kínozva szétverve talpig gyászban
negyven éves szüntelen fogyásban
Meghalok a vértanúk fejéért
s az eltiport szabadság ügyéért
szétdarabolt pusztuló hazámért
s a szerteszórt magyarság jogáért
Meghalok mint új korok hírnöke
mint a vén idő árva gyermeke
múltat jelent és jövőt cselezve
Fölszögezve száz barbár keresztre
naponta újra újra meghalok
Hamu vagyok már csillagpor homok
önmagát fölfaló élőhalott
aki csak hitte hogy élni tudott
aki bolondként járt a világba’
s tárt karral várt az éhes halálra