Száznyolcvan éve, 1829. február 3-án született az Udvarhely megyei Lengyelfalván Orbán Balázs néprajzi gyűjtő, történetíró, politikus, akit az utókor a “legnagyobb székelyként” tart számon. A településen, amelyet most Székelylengyelfalvának neveznek, Hajdó esperes úr, az egyik leghazafibb tiszteletes, és gyülekezete is ápolja emlékét.

Bárói család sarja volt, főúri címét azonban sohasem használta, puritán, egyszerű életet élt. A székelyudvarhelyi református kollégiumban tanult, de az utolsó két osztályt már nem végezte el, mert szüleivel 1846-ban Konstantinápolyba indult, hogy görög nagyanyja nekik építtetett palotájába költözzenek.

Mire Törökországba értek, az idős hölgy meghalt, a nagy örökségből – pereskedés után – nekik alig jutott, így nehezen boldogultak az idegen világban. Orbán Balázs még húszéves sem volt, amikor nagy utazást tett a Közel-Keleten: bejárta Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot, Arábiát és részben a Balkánt is.

Lejegyezte a régészeti, történelmi, néprajzi emlékeket, tapasztalatait 1861-ben Utazás Keleten című hatkötetes könyvében írta meg. Amikor Athénban értesült a magyar szabadságharc kirobbanásáról, Konstantinápolyban saját pénzén 150 fős szabadcsapatot szervezett, de mire elérték az Al-Dunát, Világosnál megtörtént a fegyverletétel. Orbán ezután a török birodalomba özönlő emigránsok egyik fő segítője lett, egy ideig Kossuth környezetében élt, s meghiúsított egy merényletkísérletet.

Az osztrákok kikérési kérelme elől 1852-ben Londonba menekült, itt minden idejét a British Múzeumban és könyvtárakban töltötte. Gyűjtötte, rendszerezte a közel-keleti utazásával kapcsolatos anyagokat. Két év után átköltözött Jersey, majd Guernsey szigetére, ahol mély barátságot kötött Victor Hugóval, fiaitól tanulta meg a fényképezést, s így vált később a fotografálás egyik hazai úttörőjévé. Innen 1855-ben utazott vissza szüleihez Konstantinápolyba, s 1859 végén – kihasználva a politikai enyhülés adta lehetőséget – hazatért.

Hivatalt vállalt: 1861-től Udvarhelyszék ideiglenes főjegyzője, 1867-től Kolozsvár főjegyzője volt, majd visszavonult, s 1868-tól Pesten élt.

Hazatérése után döbbent rá arra, hogy szülőföldjét, népét az ország lakosainak nagy része nem ismeri. Hatalmas munkába kezdett: darócruhát öltött, s 1862 és 1868 között gyalog, szekéren, lóháton bejárta a Székelyföldet, több mint ötszáz faluban fordult meg.

Leírta amit látott, hallott, tapasztalt, amit régi írásokban fellelhetett. Így készült el hat év alatt Orbán Balázs főműve, A Székelyföld leírása, történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból, amely hat nagyformátumú kötetben hat év alatt jelent meg. Hatalmas és pontos anyaggyűjtése, a régi épületek, szobrok, írásos emlékek, ötvös- és textilmunkák, szokások, földrajzi és személynevek, visszaemlékezések leírása nélkülözhetetlen és gyakran egyedüli forrása a néprajznak és a történettudománynak. Ide sorolható a további tízéves munka alapján megírt, 1889-ben kiadott Torda város és környéke is.

Történelemfelfogásában a hun-székely leszármazási elmélet tükröződik. 1871-ben függetlenség párti programmal országgyűlési képviselő lett, a Magyar Tudományos Akadémia 1887-ben pedig levelező tagjává választotta; a következő évben megjelent A székelyek származásáról és intézményeiről című könyve. Évekig gyűjtött vagyonát a súlyos gondokkal küzdő székelykeresztúri unitárius gimnáziumnak adományozta, úgy állítva be, mintha a pénzt találta volna.

Budapesten halt meg 1890. április 19-én. Családi birtokán, Szejkefürdőn temették el, többszöri újrahantolás után el,évente gyarapodó számú gyönyörűen faragott székelykapukon át megközelíthető sírját két, az elmúlt években újra faragott kopjafa díszíti.

HunHír.Hu