Bunyevácz Zsuzsa újságíró, író immár két olyan alapos és mindenre kiterjedő, a magyarság, az ősmagyarság, a magyar származáselmélet, a múlt és jelen kérdéseinek történelmi léptékű oknyomozó, és az adott témákhoz kapcsolódó, korabeli szaktekintélyek és történetírók által megerősített művet alkotott meg, amely megfelelő promóció esetén világhíres lehetne.
Mégis úgy tűnik, hogy pont szülőhazájában vannak olyan intézmények és szervezetek, amelyek a Kádár-éra aczéli tűrés-tiltásához hasonlóan lépnek fel vele szemben, s ez a támadás általában nem arról az oldalról jön, ahonnan várni lehetne. A HunHír.Hu úgy tudja, a katolikus egyház vezetése, és a legnagyobb ellenzéki, de kormányzásra készülő párt liberáloldala egyformán szeretné elhallgattatni Bunyevácz Zsuzsát. A másik oldal, éppen úgy, mint a HunHír.Hu esetében, inkább az elhallgatást választja. Egy biztos. A nagy sikerű, telt házas író-olvasó találkozók egyes településeken meghiúsulnak, és ha nem direkt kimondottan, de különböző átlátszó indokokkal megakadályozzák a fentebb említettek, hogy az írónő az Új Világrend tízparancsolata című, a múltat és a jelent megvilágító és együttesen értelmező művéről beszélhessen.
A HunHír.Hu-hoz érkezett olvasói jelzések alapján magához az illetékeshez fordultunk. Jelezték ugyanis olvasóink, hogy két dunántúli városban is elmaradt a közönségtalálkozó, noha előtte plakátok hirdették az írónő érkezését. Bunyevác Zsuzsa alább válaszol a HunHír.Hu kérdéseire, illetve felvetéseire.
– Második könyvedben olyan kérdéseket is boncolgatsz, amely minden bizonnyal szúrja a világhatalom hazai és külföldi prominenseinek szemét. A világhatalom térnyerése kapcsán a keresztény vallás elemeinek felhasználásáról, illetve átalakításáról is szolgáltatsz olyan információkat, amelyeket te mondasz ki, de minden egyes mondatodat ismert gondolkodók, történelmi személyiségek, politikusok gondolataival és megnyilvánulásaival támasztod alá. Miután az utóbbi időben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megnyilatkozott több olyan kérdésben, amellyel talán nem kellett volna foglalkoznia, és az összefogásra, nem pedig az elkülönülésre hívnia a figyelmet, állhat-e a könyvbemutatók meghiúsítása miatt az egyház, illetve politikai résztvevők alapján a Fidesz liberális oldala? Hiszen ők is külső parancsra cselekszenek.
– Valóban ez a második előadás volt, amit lemondtak. Az én információim szerint is az egyik mögött a legnagyobb ellenzéki párt, a másik mögött pedig a püspöki kar állhat. Ezt a feltételezést leginkább logikai alapon lehet alátámasztani. Mert mi is az Új Világrend tízparancsolata című könyvem fő mondanivalója? Neves amerikai egyetemi tanárok – Anthony C. Sutton vagy Carroll Quigley -, hitelesnek tartott politikusok – Benjamin Disraeli vagy Churchill -, vagy például a jezsuita Malachi Martin, hogy csak néhányat említsek, állítja, hogy a történelmi események hátteréből egy bankárokból álló csoportosulás szerepe nem hagyható ki. Napjainkra e nemzetközi bankár csoport az amerikai szövetségi jegybanki rendszeren, illetve a Világbankon, az IMF-en keresztül jelentős hatalomra tett szert a világ nagy része felett. Számukra mindegy, hogy milyen eszközökkel szerzik meg az egyes országok nemzeti vagyonát, illetve a lakosság pénzét. Mindegy, hogy vadkapitalizmussal, kommunizmussal vagy neoliberalizmussal. Több szerző úgy látja, hogy az Új Világrend három fő ponton nyugszik. Az egyik a nyugati kapitalizmus, a másik a keleti stílusú szocializmus, a harmadik, a spirituális pont pedig valamifajta új ökumenikus vallás, a „megmásított” kereszténység.
– Könyved egyik legfontosabb üzenetének tartom, hogy az emberek megértsék azt, amit már politikai szinten 15 évvel ezelőtt kezdtek boncolgatni a magyar közírásban. Nevezetesen arról van szó, hogy nem jobb- és bal-, hanem nemzeti oldalban kell gondolkodni, mert mesterséges ez a szembeállítás, amely a megosztást szolgálja, és politikai csatározásokká zülleszti az össznemzetért vívandó küzdelmet. Ez pedig nem más, mint a szembeszegülés a pénzen és az anyagiakon alapuló világhatalommal.
– Fontos kiemelni azt is, hogy a pénzoligarchia úgy működik, hogy áldozataikat megosztják, például politikai jobb- és baloldalra. Így a két tábor egymást akarja legyőzni, és nem a közös ellenséget. Valójában a pénzhatalomnak mindegy, hogy melyik politikai oldal kerül hatalomra, lényeg, hogy az adósságcsapda fennmaradjon. Ha csak az elmúlt évtizedeket vizsgáljuk, látjuk, hogy a kommunizmus és az elmúlt húsz év következménye ugyanaz lett: a nemzeti vagyon egy szűk kisebbség kezébe került. Ma, amit a magyar ember megtermel, annak jelentős része az említett pénzügyi szuperstruktúra tagjainak vagyonát növeli. Érdekes módon Trianon után lábra tudott állni a kifosztott ország, de napjainkra, hatvan év béke után romokban hever minden. Mindez egyszerűen azért, mert nem a miénk, amit megtermelünk. És – könyvem mondanivalóját alátámasztandó – a magyar parlamentben még egyik oldal részéről sem hangzott el, hogy a megoldás az lenne, hogy önálló magyar pénzpolitikát folytassunk.
–Amellett, hogy a Vatikánt egy nagyon fontos és pótolhatatlan intézménynek tartom, vannak fenntartásaim működésével kapcsolatosan. Különösen annak tükrében, hogy a katolikus egyház központját a világhatalomtól elválasztó törekvések ez idáig hamvába holtak, illetve azt a pápát, aki ténylegesen tenni is akart ezért, rövid időn belül megmérgezték. Ez az esemény nem Lucrécia Borgia idejében történt, hanem az egyház történetéhez képest a közelmúltban. Ezzel a kérdéskörrel is sokat foglalkozol, talán ezt is “rosszallják”.
A könyvben részletesen foglalkozom az egyes vallások és a pénz, a kamatok viszonyával. Kiderül, hogy a Vatikán felvirágoztatásában igencsak szerepe volt a Rothschild-pénzeknek, valamint, hogy a nemzetközi bankárok és a Szentszék kapcsolata meglehetősen szoros. Ha ilyen szempontból vizsgáljuk a hazai püspöki kar viszonyát a nemzeti érdekekhez, akkor látjuk, hogy az Új Világrend nálunk is ugyanazokon a pontokon nyugszik, mint máshol. Csupán logikai alapon azt kell, hogy mondjam, hogy ha megállják helyüket azok megállapítások, amiket tettem, akkor nem érdeke egyik politikai oldalnak és az egyházak néhány vezetőjének, hogy azok közszájon forogjanak. És az események engem igazolnak…
Kapcsolódó hír:
Az Új Világrend tízparancsolata, avagy a Szent Grál elrablása? Itt a bizonyíték a szkíta származásunkra
G. Kirkovits István – HunHír.Hu