A Jobbik Magyarországért Mozgalom mint nemzeti radikális erő évszázadok magyar sérelmét mosta le az állampolgárok bizalmának köszönhetően. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc óta nem nyíltak meg ilyen őszintén és igazul a magyarok, mint ahogy most tették az EP-választáson.
Magyarország Európa közepe, de a középen élő emberek a jobbat, a rosszak szerint a szélsőségest választotta. Három nem harsant fel százezrek torkából az országcsonkításunk után, most három nem magasztosult át igenné, és figyelmeztetéssé. Nem kell a cigánybűnözés, nem kell az idegen gyarmatosítók benyomulása, és nem kell az idegen kultúrák, hatások, agymosása. Üzenet azoknak, akik szélsőségeseznek és aggódnak: emberek szavazták be a Jobbikot oda, ahova került, és bárki, aki ez ellen ágál, semmibe veszi az embert, a magyart.
Balczó úr, igazság szerint most már nem is viccelhetünk, mert egy ilyen komoly európai politikussal nem lehet viccelődni. Szóval, mi van a fogadásunkkal? A HunHír.Hu biztosra vette két jobbikos jelölt bejutását az Európai Parlamentbe, és a harmadikat lehetségesnek tartotta.
A választások előtti politikai jellegű beszélgetéseken és vitákon a HunHír szakértőjének álláspontja bizonyult helyesnek, szemben például a Fidesz-szakértő Zárug Péter Farkaséval szemben és talán Balczó Zoltán is elcsodálkozik, hogy megint a főszerkesztőnknek lett igaza, annak, akiről Balczó mindig úgy nyilatkozott, hogy megtanította az újságírókkal való helyes magatartásra és kommunikációra.
A Jobbikra leadott szavazatok, és ismételten ezt kell erősítenünk, emberek véleményét tükrözik. Azok, legyen az az MSZP-hez simuló kalapkirálynő, vagy a most lógó orral vicsorgó cionista SZDSZ és fiókapártjai, akik azért siránkoznak, hogy a Jobbik bekerült az EP-be, magukról állítják ki cionista, kirekesztő bizonyítványukat, illetve hangsúlyozzák.
A Jobbik eredménye azt jelzi, hogy az embereknek – és most a három igennel foglalkozzunk, ami felváltja a három nem 89 éve tartó fájdalmát – kell egy erős, határozott, tettrekész rendőr, és karhatalom, aki megvédi életét, vagyonát a bűnözőtől bármilyen bőrszínű is. Az embereknek kell egy gondoskodó, de az emberi szellemet, kreativitást honoráló, a magyar többség érdekében munkálkodó állam, amely nem a szomszédok, hanem a magyarok érzékenységére épít.
Az emberek végre meg akarják ismerni hiteles múltjukat és történelmüket, és őseink kulturális kincsét akarják az uralkodó oktatáspolitikai folyamatba behelyezni. Az emberek rangot akarnak adni a magyar szónak és kifejezésnek, felemelt fejű emberként akarnak élni saját hazájukban, az idegenek nyomulása ellenére és ellen, és nem csak egy kisebbség sirámait akarják hallgatni nap mint nap, hanem az egész világnak a tudtára hozzák, hogy most még mindig kell az igazság Magyarországnak.
A Jobbik semmi olyan újat nem mondott, amelyet nem vállalhatott és mondhatott volna ki eddig akármelyik, a politikai palettán feltűnő erő. Csak nem merte és nem tudta. A HunHír.Hu kénytelen ismételten saját magára hivatkozni, hiszen munkatársaink számos helyen, alkalommal és publicisztikában foglalták össze mind a Fidesz-Jobbik szavazótáborának a hasonlóságát, illetve azt a tényt: most még Orbán az ismertebb vezér, többet szakított ki a tortából, mint Vona, de neki kifelé jár a szekér rúdja, míg Vona csillaga most van igazán felmenőben. Magyar párt a magyar embereknek, hétköznapian, egyszerűen és érthetően, harcolva azért, amely a legalapvetőbb kérdés és jog.
A Jobbik győzelme azt jelzi, hogy jelenleg hatalmas bajban van az ország, de az emberek elindultak a nemzeti megvilágosodás útjára.
HunHír.Hu