A HunHír.Hu értesülései szerint politikai nézetkülönbségek állnak a párton belüli ellentétek mögött. Bégány Attila, a napokban lehetetlenné tett jobbikos politikus szerint ő a párt önálló arculatáért harcol, míg a Kovács Dávid-féle irányvonal a Fidesz szatellitpártjaként működne a továbbiakban. Bégány a HunHírrel közölte: egy nem létező grémium, a párt etikai bizottsága indított eljárást ellene, noha ezt a bizottságot meg sem választotta a párt küldöttgyűlése.
A HunHír.Hu információi szerint Kovács Dávid, a Jobbik elnöke a későbbiek során háttérbe szorulna a vezetésben, és utódául a tényleg tehetséges és jól politizáló Vona Gábort látná legszívesebben. Ebbe a koncepcióba nem illik bele viszont a Bégány-féle vonal elképzelése, amely markáns, önálló arculat megteremtését kívánja a radikális pártnak.
Bégány a HunHír.Hu-nak elmondta,hogy azért támadták meg most a Jobbik vezérkara részéről, mert az elnökválasztáson szívesen megmérettetné magát, és programjában az önálló nemzeti radikális párt alternatíváját vázolná fel. Bégány szerint az utóbbi napokban ért támadások is amiatt érték, hogy megmérkőzne a Jobbik elnöki címéért, és párton belüli ellenfelei ezért támadják olyan hevesen.
Bégány közölte azt is, hogy a vele szemben eljárást lefolytató etikai bizottság nem működhet jogszerűen, hiszen a párt alapszabályával ellentétben ezt a testületet nem hozta létre a Jobbik országos küldöttgyűlése, így egy nem létező bizottság marasztalta el. A politikus közölte, hogy vállalja továbbra is a harcot, és reméli, hogy a Jobbik jelenlegi vezérkara nem gördít akadályt az ellen, hogy képviselhesse és ütköztethesse álláspontját a párt megmentése és jobbítása érdekében.
Novák Előd Jobbik-szóvivő Bégány állítására reagálva lapunknak elmondta: a pártnak a 2003-as alakulásától van etikai bizottsága, elnöke Fári Márton. Bár eddig nem volt komoly feladata, és Bégány csak alig egy éve tag, de tudhatna és tud is róla, hiszen Fári is állandó meghívottja az elnökségi üléseknek.
– Mivel a tagsági jogában felfüggesztett személy nyilvánosan megkérdőjelezte egy testület legitimitását, Szabó Gábor pártigazgató etikai indítványát ezzel kiegészíti. Az Etikai Bizottság pedig fontolóra veszi, hogy hivatalból a vádpontok közé emelje azt is, hogy tegnap Bégány telefonon Fári Mártont egyetemi oktatói állásából való kirúgásával fenyegette meg, mivel korábbi kollégiumigazgatóként “vannak kapcsolatai” – mondta Novák.
HunHír-kommentár:
A HunHír.Hu több alkalommal is jelezte, hogy nem ért egyet a Jobbik olyan jellegű akcióival, amelyek a médiába való bekerülés jegyében születtek, politikai hasznuk azonban rendkívül kevés, sőt a habozó választópolgárok körében még visszatetszést is kelthet. Bíráltuk Bégány pornóbár-fújó akcióját, de most úgy gondoljuk, hogy méltatlan, ami a politikussal történt. A tét ugyanis nem kicsi. Az önmagát lassan egyedüli nemzeti radikális erőként megjeleníteni akaró Jobbik egyre-másra mutatja a beilleszkedő, dörgölőző szolga arculatát. Alányalás a Fidesznek Tarlós támogatásával, kihátrálás az egyedüli reális radikális jelölt, Zsinka László mögül, és most az eddigi piedesztálra emelt, istenített Bégány hirtelen és váratlan támadása.
A helyzet azért nehéz, mert többször jeleztük, hogy a megújult Jobbik élére politikai és vezetői rátermettsége alapján csak Vona Gábort tudjuk elképzelni, és az ő vezetésével tényleg létrejöhet egy, a későbbiekben számottevő sikereket elérő politikai erő. Ha megfelel a valóságnak, hogy Vona is a Fidesz háttérpártjaként akar tevékenykedni, akkor így ez nehéz lesz, noha vannak olyan politikai lehetőségek, amelyekkel kihúzható a kígyó méregfoga. Előjövünk egy konkrét nemzeti radikális programmal, s közben megegyezünk a Fidesszel, hogy kitoljuk a szekértábor határait, egyeztetünk bizonyos kérdésekben, de semmiképpen sem hagyjuk veszni azokat a radikálisokat, akik zsigerből gyűlölik Orbán Viktort és pártját.
Háttéralkukat lehet kötni úgy, hogy nem kerülnek a köztudatba, de az átlag radikálisnak konkrét, egyértelmű helyzetbemutatás kell. Az azért szavaz egy Fidesztől jobbra álló pártra, mert úgy gondolja, hogy kevés az, amit a parlamenti ellenzéki erő nyújtani tud. A Bégány-féle eset viszont egyértelműen jelzi azt is, hogy így, ebben a formában a Jobbik nem működhet tovább, túl sok a választott ember, az önjelölt próféta, s az olyan magát politikusnak nevező ember, aki annak az emlőjén nevelkedett, akit most a legjobban utál, de mentalitásában, megnyilvánulásaiban annak a legrosszabb időszakát idézi.
Egy korszerű, a nemzeti kérdéseket határozottan kezelő, de nem ilyen álkeresztény, meg álájtatos kevert valami lehet csak iránymutató a jövőben, úgy, hogyha olyan emberek töltik be a bizonyos posztokat, akik rátermettek és kiválasztottak, de a pártszelekció, s nem az önválasztás helyezte őket bizonyos polcokra. A Jobbik a mostani formájában a párthalál felé halad.
Kapcsolódó hírek:
Perpatvar a Jobbikban
HunHír.Hu