Rámutattam már arra a vitathatatlan tényre, hogy a Duna-medence az árja rajzásnál feltétlenül előbb települt be, mert különben az is árja kézre került volna. Vagy az árja rajzás idején ott már egy számbelileg is erős turáni telepes népnek kellett lennie.

Az útirányt sem nehéz megállapítani, mert az árja és sémi népek között Mezopotámiában, a Tigris és az Eufrates (Eufrátesz) folyók alsó folyásánál élt egy sötéthajú, rövid, kerekfejű. részben szigetelő, részben ragozó nyelvet beszélő ősnép, amely külsejére nézve is különbözött a szomszédos hosszúfejű sémi és árja népektől. De különbözött a nyelve is azokétól. Ennyit erről a népről minden tárgyilagos szaktudós megállapít az eddigi ásatásokból előkerült és cserépre írt leletek alapján. Ez a nép a sumir volt, amely Kr. e. már az V. és a VI. évezredben, Mezopotámiában lakott, és ott olyan magas fokú mezőgazdasági és szellemi műveltséget fejlesztett ki, amely kihatásaiban felülmúlta az összes ókori népeket, s amely nemcsak a szomszédos Armenia, Asszíria, Babilónia, Fönícia, Elam, Káldea, Media, Egyiptom, Palesztina és Szíria fejlődésére, hanem az ember fejlődésére, haladására is döntő befolyással volt. Például az emberi hangot először a sumiroknak sikerült lerajzolni, leírni betűk alakjában, s ezt az írásmódot a babiloniak tőlük vették át és adták tovább a feniciaiaknak (föníciaiaknak). Ezektől jutott el a görögökhöz s tőlük a latinokhoz, ezektől pedig Európa összes népeihez.

A kenyérgabona azelőtt vadnövény volt. tehát bizonytalan emberi táplálék annál is inkább, mert esőtlen, száraz volt az éghajlatuk. Az égi esőre nem számíthattak, rákényszerültek tehát az öntözéses termelési módra. A nép élelmezése, a mindennapi kenyér biztosítva lett. Így lett a vadgabona az emberi élet legnagyobb ajándéka. Folyóik az Eufrates, sumirul Puratu, és a Tigris, sumirul Diglat, március közepétől szeptemberig áradtak, míg az örmény hegyekben a hóolvadás tartott. Ezáltal elárasztó öntözési módon az áradó folyók szintjénél alacsonyabban fekvő területeket könnyű volt állandóan öntözni és mezőgazdasági művelés alá venni. Így kétszeres termést is takarítottak be. Olyan volt ez a föld, mint egy zöldellő, virágzó, nagy kert. Nem ok nélkül fejlődött tehát ki ott az Édenkertről, a Paradicsomról szóló ősmonda.
Különben ez a sumir szó “éden”, képzésben és jelentésben megfelel a magyar nyelv törvényeinek. “Éd” a tő, “n” a rag és “e” a kötőhangzó. Az “n”, vagy lágyítva “ny” rag valamikor ősi nyelvünkben gyakori volt, amit igazol, hogy 413 község nevünkben ma is benne van. Pld. Sásony (Moson megye), annyit jelent, mint Sáson, Lapány (Zala megye) lapos. Turony (Baranya megye) túros, Gyümölcsény (Baranya megye) gyümölcsös, Hangony (Borsod megye) hangos, Eszeny (Ung megye) eszes, Ludány (Nógrád megye) ludas. Az ősi “n” ragból idővel “os”, “es”, “ös” rag lett. Éden tehát ma magyarul annyit jelent, mint édes, kellemes, gyönyörű, az édesanya fogalomban is ez a szó maradt meg. A sumir nyelvben is ilyenfélét jelentett.

Minden műveltségnek gazdasági alapja van. Ahol az ember minden erőfeszítésének gyümölcsét a gyomor foglalja le, ott kultúra nem fejlődhetik, mert ez abból a többletből táplálkozik, amit a gyomor meghagy. Azért minden kultúra a barázda nyomán indult el és haladt előre. Először az ősidőben is a földet kellett műveltté tenni, utána kerülhetett művelés alá a lélek. Hogy a sumirok mennyire előrehaladottak voltak nemcsak a földművelésben, hanem az iparban is, arra elég megemlíteni azt a tényt, hogy 1500 évvel előbb használták a bronzot és 1000 évvel előbb ismerték a vasat, mint az európaiak. Magyar tudósok, sajnos, ezt a népet és nyelvet teljesen elhanyagolták, mert Hunfalvi, Szinnyei és Budenz idején csak a vogulisták számára termett babér és kenyér. Az emberek pedig általában a kenyér, az állás mellé a sikert is kívánják megszerezni. E sorok írója a sumir nyelvvel és a keleti nyelvekkel egyetemi hallgató korában behatóan foglalkozott. Az utóbbiakból doktori szigorlatot is szerzett, de eredeti sumir írásokhoz nem juthatott, mert ilyenek nálunk akkor nem voltak. Amint nem volt tanszéke a sumir tudománynak és műveltségnek sem, ellenben volt a sumir műveltségből származott és táplálkozó asszír tudományoknak. Azon kívül volt tanszéke a finnugor összehasonlító nyelvészetnek is. Ennek a következménye lett ez után az, hogy a magyar történelemkutatás teljesen hamis vágányra tévedt. Nyelvészeink pedig a vogulgyökök magyarázatába bonyolódtak bele, és kisütötték, hogy a magyar nép ezektől a szegény sors üldözte és az emberi nyomorúság legmélyén küszködő voguloktól származik. Pedig, aki az emberi fejlődés nagy összeköttetéseit, kapcsolatait és egymásra hatását nem ismeri meg, vagy figyelembe nem veszi, az a történelmet igazán sohasem fogja megismerni, s aki hamis tudománnyal lett telítve, az, csak azt adhatja tovább az utókornak. Pedig a hamis tudomány nagyon nehezen irtható ki a tudományvilágból, mert az ember a hamis tudományhoz is tud görcsösen ragaszkodni, már csak hiúságból is. Babilont az akkádoktól a Kr. e. a III. évezred végén a szemita amoriták foglalták el. Ezektől a sémi asszírok hatalmába jutott, végül pedig a káldeusok szerezték meg Kr. e. 621-ben. Az akkád és sumir népnek ez időtájban már csak az emléke élt Mezopotámiában, politikai hatalma és népi mivolta is megszűnt. A lakosság egy része kivándorolt, a rabul ejtettek pedig később felszívódtak. Félévezred múlva az európai történelem színpadán megjelent egy nép, amelynek nevét quadnak írták a római írók és turáni fajta volt, a Csallóközben és Mátyusföldön lakott és sokat harcolt a Pannoniát elfoglaló rómaiakkal. Marcus Aurelius római császár, amikor a quadokat és a mai Csehország területén lakó germán markomannokat leverte, egy Markomannia és egy Szarmacia tartományt akart ott helyettük megszervezni. A quadok tehát – a hódító rómaiak tudatában is – turáni nép voltak. Szauromata görög eredetű szó, magyarul szarvasmarha tenyésztőt jelent. Velük szemben a szkíták nagyobb része tisztán lótenyésztő nép volt. Ezért a megkülönböztetés, de Herodotos a szarmatákat is a szkítákhoz számította. Ennek alapján indokoltan következtethetek az akkádok és quadok azonosságára, annál is inkább, mert e két szó hangszármazásilag is tökéletesen megegyezik.

Bejártam Csallóközt és Mátyusföldet keresztül-kasul, fel Trencsénig, kerestem nyomaikat. Bényen találtam egy teljesen ép háromgyűrűs földvárat a Garam vize mellett. Talán ez volt a központjuk. De találtam egy nagyon érdekes nyomot Trencsén nevében. Ez e két szóból tevődött össze már az ősidőben: “tren” és “cson”. Az első a “tren” a gall, vagy kelta nyelvekben hármast jelent, a “cso” pedig a sumirban és a későbbi magyarban vizet. Így Trencsén nevének jelentése: hármasvizű hely. Hogy e szófejtésem és magyarázatom helyes, bizonyítja az a három forrásvíz, amely a trencséni várhegyen buggyan elő, még pedig ma is. Egy van a hegy tetején, ez látta el egykor vízzel a vár népét, most pedig csendesen folydogál le a hegy oldalán. A második vízforrás a hegy derekán van, a Pöstyén felőli oldalon, a harmadik pedig a hegy lábánál. A természet bizonyítéka pedig erősebb még a nyelvi bizonyítéknál is. De Csallóköz neve is a sumir “cso” szóból származik, mert csolu, annyit jelent, mint vizes hely, csoluköz, tehát vízköz.

Elgondolkoztató, hogy ez a quad nép még a római birodalommal is szembe mert szállni. 375-ben Kr. u. egy quád követség Ószőnyben tárgyalt az akkori római császárral, I. Valentinianus-sal, és oly keményen visszautasította a császár kívánságait, hogy azt dühében megütötte a guta. Ugyanez évben keltek át a hunok a Volgán és néhány év múlva a Rajnától a Volgáig minden nép őket vallotta urának, a quadok is. A hunok, avarok után pedig magyar alattvalók lettek és soha még, mint külön nemzetség sem szerepeltek Magyarországon. Miért? Mert nyelvileg ők is azok közé a sumir fajú őstelepesek közé tartoztak, akiknek nyelve később magába olvasztotta az összes reá települő hódító nép nyelvét, Árpád hódító népének nyelvét is. (Folytatjuk!)

Dr. Nagy Sándor

Hunhír.info