Vannak, akik amerikai mintájú gyorsétteremben kapnak be napközben egy-egy falatot, és vannak olyanok is, akik a régi magyar konyha hagyományait követve a feleség által főzött zsírosabb ételeket részesítik előnyben. Egyik oldalról divat az úgynevezett reformkonyha, külhoni receptekkel teli szakácskönyvek sokaságát dobják a piacra, noha mára kiderült, hogy kalandozó őseink gasztrokultúrája a mai napig örökérvényű, hiszen az egészséges táplálkozásra helyezi a hangsúlyt.

Vannak, akik minden pénzüket arra áldozzák, hogy a külföldi divatirányzatok hű és gyors követői lehessenek, vannak, akik az öltözködés, a külső megjelenés kapcsán is keresik a múltat. Hogy mi a hasonlóság a honfoglalás kori gabonakonyha, és a veretes tarsolylemez között, ez idáig csupán a kormegjelöléssel tudtuk összehozni. Nyers Csaba natúrkonyhai szakács és lemezdomborító művész pedig a kétkezi alkotások terén mutatja meg ezen két termékkör kapcsolatát.

Nyers Csaba
Fotó: G. Németh Éva

 Régen bedobtunk egy jó sült kolbászt a hentesnél, aztán az idő múlásával ezt felváltotta a hamburger, s mostanság mindenki az egészséges táplálkozás fontosságáról papol. Ami valójában elfogadható is, hiszen nem biztos, hogy a zsíros cupákok kedvezőbben hatnak a szervezet működésére, mint egy könnyű étel. Arról sem szabad viszont elfeledkeznünk, hogy a Lajtán túlról oly sokat szidott és barbárnak nevezett őseink olyan alapanyagokból főztek, amelyeket mostanság a nagy nyugati reformszakácsok népszerűsítenek.

 Régi vágyam volt, hogy bemutassam: őseink étkezési szokását, ételeinek alapanyagát fel lehet használni a mai kor kihívásainak megfelelően is. Szabadtéri gabonafőzéseimmel szeretném bizonyítani, hogy a magyarság ősi ételei, az úgynevezett kásaételek a mai korban is megfelelőek, hagyományos ízeket hordozván a legfinnyásabbak számára is elfogadhatóak. Azért is járom az országot, hogy a háziasszonyok megismerjék és használják a gabonaféléket. Ezek élettani hatása rendkívül fontos. Az őseink által használt alapanyagok közül a köles például erősíti a hajat, a bőrt feszesebbé, a körmünket pedig szilárdabbá teszi.

 Sokan úgy állították be a magyarokat, hogy nyereg alatt puhítják a húst, mondhatni félnyers állapotban fogyasztják az állati termékeket, s mára kiderült, hogy például a divatos instant levesporok feltalálói voltak. Ön ősmagyar ételeket főz, de azért vegyük figyelembe az eltelt pár évszázadot, amely során fokozatosan alakult, változott a magyar konyha.

 Elsősorban szakács vagyok, de úgy gondolom, hogy ebbe a foglalkozásba a pékség és a cukrászság is beletartozik. Egy szakma elsajátításakor mindig szeretek lemenni a mélységekbe, hogy az apró részleteket is ismerjem. Ide tartozik a régmúltunk táplálkozási módjának, szokásainak ismerete, és tudom, hogy ezekből a mai napig példát vehetünk. Elsősorban azért választottam honfoglaló őseink időszakát, mert elkészítettem őseink főzőedényét, a törteli üstöt. Ebben az edényben csakis honfoglalás kori ételeket illik főzni, ezért is fordultam intenzívebben e kor megismerése felé.

 A törteli üst nem csak fellelt és fellelhető tárgyi emlékünk, hanem lelőhelyeinek függvényében történelmünk hiányzó fehér foltjainak eltüntetésében is a segítségünkre lehet.

 Meg kell említenem Érdi Miklós nevét, aki saját költségén beutazta azokat a lelőhelyeket, ahol ilyen ősi főzőedények előkerültek. Megtalálásuk, vagyis az 1500 üst alapján egész a Kárpát-medencéig juthatunk el Ordosztól, a 24 hun törzsszövetség fővárosától, amely nem messze a kínai faltól található.

 Az üstök megjelenési formájában díszítőművészetében mennyi a hasonlóság a különböző helyszíneken felleltek között?

 A mintázatuk, formájuk és a díszítésük is csaknem megegyező, tehát nagy a hasonlóság az ordoszi és a törteli üst között. Hazánkban találtak még ilyen lábakon álló főzőedényt Hőgyészen, Dunavarsányban és Várpalotán is.

 Adva volt tehát egy szakács, aki úgy gondolta, hogy nem a nyugati recepteket honosítja meg csonka kis országunkban, hanem a régi nagyok gasztronómiája felé fordul. De miért? Miért mondjuk egy gabonaétel, és nem egy francia mártás?

 Bármilyen furcsa, de én éppen Franciaországi tartózkodásom alatt ismertem fel, hogy nem a külföldi gasztrokultúrával, hanem eleink konyhájával kell foglalkoznom. Cannes-ban főztem a gazdagoknak, ismertem is az ottani konyhát, és ekkor jött ez a felismerés. Belső indíttatást talán azért is éreztem, mert tudtam, hogy múltunk ezen részével odahaza senki sem foglalkozik. Ott, az idegen világban sokszor feltettem magamnak a kérdést: mit keresek itt valójában, hiszen otthon lenne sok feladatom. Talán azért is jöttek elő bennem ezek a kérdések, mert ha külföldön tartózkodom, már az első nap elkap a honvágy, és csapot-papot otthagyva rohannék haza. Miután senki sem foglalkozik ez idáig ősi gabonaételekkel és az ősi minták fémbe rajzolásával, én elsőként vállaltam, hogy bejárok egy eddig járatlan utat, és példát mutatok másoknak.

 Ez egy elfogadható önvallomás, csak a miérthez mindig ott van a másik kérdés: a háttér. A család, az olvasmányélmények.

 Édesanyám nagyon sokat mesélt nekem az egyiptomi kultúráról, és szerszámkészítő szakmát is szereztem. Ez adott egy olyan alapot, hogy bármilyen fémmunkát el tudok végezni. Például nagyon jól jött ez az ismeretanyag, amikor a törteli üst hiteles mását készítettem el.

 Szakács és szerszámkészítő. A föld élő terményeivel és a rideg fémmel foglalkozik, ételt készít, az ásványi kincsbe életet lehel. Mégis nehéz a laikusnak összehozni ezt a két foglalkozást.

 Azt hiszem, a múltunkból kaptam a késztetést. Bármilyen furcsának is hangzik, egy olyan belső inspirációt kaptam, egy segítő erőt, hogy régészeink által feltárt dolgok mását kell elkészítenem. Hiszen most csak ott porosodnak ezek a történelmet hordozó tárgyak a múzeumi tárlókban, s nincsenek kellő mértékben szemléltetve.

 Elkészítette a törteli üst hiteles mását, utána réz és más fémlemez domborítások következtek. Őseink kicsi övtáskájának, a tarsolynak díszítő eleme volt az úgynevezett tarsolylemez.

 Szerencsére sok ember érzi most már, hogy múltunk tárgyi emlékeit visszahozhatjuk a mai korba, a mai divatba. Bátran, büszkén viselhetünk olyan tárgyakat, öltözködés-kiegészítőket, amit őseink.

 Sajátos eszközeivel harcol a magyar hagyományok fennmaradásáért. Jó is az irány, hiszen az embereket a gyomrukon keresztül és az öltözködés kapcsán is meg lehet fogni. Becsomagolt könyvek halmazát is látom viszont az asztalán.

 Harmincöt éve egy árverésen megvásároltam a Turáni ornamentika története című könyvet, Huszka József alkotását. Akkor döbbentem rá, mekkora kincs ez a 2300 darab rajzos ábrából álló gyűjtemény. Huszka József egész életében azon munkálkodott, hogy a magyarság mintakincsét összegyűjtse, s úgy gondoltam, újra kiadom és állandóan kaphatóvá teszem ezt a könyvet. Azért mentem ki Ausztriába dolgozni, hogy előteremtsem a könyvkiadáshoz szükséges anyagiakat.

 Itt ül velem szemben, pulóverén a zöldhalompusztai aranyszarvas rajza. Ez mind, mind jelzésértékű. Két lehetőség van: az emberek vagy kigúnyolják ezért, vagy őszinte érdeklődéssel fordulnak ön felé.

 Öltözködéssel, bőrövvel, tarsolylemezzel is lehet kultúrmissziót teljesíteni az őszinte emberek körében. Úgy tapasztalom, sokan fogékonyak múltunk mintakincse iránt. Őseink nem beszéltek sokat, a jelképek adtak nekik útmutatást, hordozták a gondolatokat, továbbították az üzeneteket, és utána minden érthető lett. Én a jelképbeszédet, a jelkép tiszteletét szeretném visszahozni a mostani időbe. A magyarságnak ugyanis szinte kimeríthetetlen a jelképkincse és formavilága.

 Ha már a jelképeknél tartunk, önt sokszor látni rendezvényeken egy gyönyörű kézzel festett lobogóval.

 Nagy Tamás barátomtól örököltem ezt az 1848-as harcokban is részt vevő zászlót. Sokan értékelik is ennek az üzenetét, hiszen a selymen Nagyboldogasszony látható a kis Jézussal.

 Minden, a régi múltat tisztelő ember állítja és elfogadja, hogy Kárpát-medencei hazánk Mária országa.

 Ősi tiszteletünk a Napba Öltözött Asszony iránt Csíksomlyón testesül meg. Minden évben ott vagyok én is a zászlómmal. A többszázezres tömeg jelzi, hogy a magyarság tiszteli múltját. És ez ott érezhető szívből jövően igazán. Erdélyt elválasztották tőlünk, de a magyarság összegyűlik ezen a zarándoklaton, és lebontja az épített határt. Senki sem tudja megszüntetni azt az ősi szokást, amit örököltünk. Csíksomlyó jelképezi, hogy a Kárpát-medencét időtlen idők óta hazájának tekinti a magyarság, s a nép a történelem útvesztői ellenére is megmarad.

 Csíksomlyón magyar nyelven csendülnek fel a gyönyörű magyar imák és egyházi énekek.

 Mindig a kisemberen múlott, hogy a magyarság megőrizte identitástudatát és a magyar beszédet. Szent István után 500 évig a latin volt a hivatalos nyelv, utána 300 évig a német, s csak 1848-tól lett a magyar. Mégis minden korban voltak, akik továbbvitték hagyományainkat, jelképrendszerünket és hitünket.

 Régen a regösök, a krónikások, a népdalokat éneklő egyszerű emberek voltak a megtartók és a hírvivők, most, ebben az uniós őrületben pedig a natúrszakácsok, a rézdomborító művészek is a magyarság és a folytonosság megtartásán fáradoznak.

 Életemet tettem rá múltunk megismerésére. A nyugatot bejárva tapasztaltam, hogy az ottani népek a legkisebb értéküket is büszkén mutatták meg a világnak, csak mi nem tudjuk kellő mélységben a saját értékeinket elfogadni és elismertetni.

 Nem tudjuk, nem engednek bennünket, vagy olyan butává tettek, hogy erre nincs is igényünk?

 A több mint negyven évig tartó szovjet megszállás és a kommunista bábkormányok öntudatkiölő tevékenysége a legfontosabbat, a haza és a nemzet tiszteletét próbálta kitörölni az emberekből. Vannak olyan országok, amelyeknek fiai naponta fel- és levonják nemzeti zászlajukat, tiszteletet adnak a lobogónak. Nálunk még ezt is erőszakosan kiirtották, háttérbe szorították.

 De itt van Nyers Csaba, aki főzi a honfoglalás kori ételeket, domborítja a fémlemezeket és megjelenik az olyan rendezvényen, ahol szól a nemzeti rock, a magyarság őstörténetéről hangzanak el előadások, tarsolyos öregek, ifjak cserélik ki gondolataikat, szórakoznak és ismerkednek.

 A Nemzeti Múzeum 1991-ben megszüntette a műtárgymásolási osztályát. Nagyon szomorúan éltem át, hogy honfitársaim nem ismerhetik meg a múltból származó tárgyaink másolatát. Miután az állam kivonult erről a területről, elhatároztam, ha erőm engedi, akkor majd csinálom én. Jól jött a másik szakmám, az említett szerszámkészítés. Miután minden eszközömet magam készítem, a lemezdomborítás mélységébe is beleástam magam. Nem dicsekvésből mondom, de a különböző szaktanfolyamokon az ötvösmesterek engem kérnek fel a lemezdomborítás titkainak bemutatására.

 Állandóan mozgásban lévő ember, aki ismeretanyagokat akar továbbadni. Mi ad ehhez erőt?

 Hazaszeretetem és a múltunk tisztelete.

 Az utóbbiról már elég sokat beszéltünk, de mit jelent önnek a haza?

 Mindent mélységében ismerni. Itt élni és meghalni. Hiszem, hogy a csonka hazában élő megfogyatkozott magyarság életében is előbb-utóbb beáll egy változás. Ismerek sok embert, akik erőt adnak munkámhoz. Egyre többen vagyunk, akik egymást erősítik. Múltunk megőrzése a fennmaradásunk záloga.

G. Kirkovits István