Az Európai Unió bürokratái talán még el is hiszik, hogy az Erdélyben élő székely testvéreink majd uniós disznóöléseket tartanak azért, mert Brüsszel ezt parancsolja. A Csau-diktatúra sem tudott kifogni rajtuk, nem hogy az européerek.
A kolozsvári Krónika című lap összeállítása szerint a gazdákat már tavaly értesítették arról, hogy az európai uniós előírásoknak megfelelően el kell kábítani a sertést, mielőtt leszúrják, a szakemberek szerint azonban nehéz megváltoztatni a hagyományos disznóvágási szokásokat.
A Maros Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság a napokban felkészítőt tartott szoknak a mészárosoknak, bölléreknek, akik eddig is disznóvágással foglalkoztak, és ezután is ezt a mesterséget szeretnék űzni.
“Tudjuk jól, hogy létezik egy uniós normarendszer ezzel kapcsolatban, amely előírja, hogy a levágandó állatot el kell kábítani, akár vágóhidakon, akár magánháznál vágják le őket. Viszont a brüsszeli szakértők belátták, hogy ezt nem lehet egy év leforgása alatt általánosítani a magángazdaságokban. Idén biztosan nem fogunk büntetni, amiért valaki hagyományos módon vágja le az állatot” – mondta el a Krónikának Péter Jenő, az igazgatóság munkatársa.
A marosvásárhelyi tanfolyamon jelen levő mészárosok egyáltalán nem zárkóztak el attól, hogy beszerezzék azokat az érzéstelenítő pisztolyokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a gazdák betartsák az uniós normákat. Egy ilyen eszköz körülbelül 150 euróba – 38 ezer forintba – kerül.
HunHír.Hu