A Magyar Polgári Párt Kolozs megyei elnöksége közleményben fordult a célkitűzéseivel, programjával egyetértő választópolgárokhoz, hogy a nemzeti közösségünk érdekeit hitelesen képviselő jelölteket támogassák szavazataikkal.
A Magyar Polgári Párt országos elnöksége azokban a megyékben, illetve egyéni választókerületekben, ahol a pártnak nincs függetlenként induló támogatottja, a megyei szervezetek elnökségeinek hatáskörébe utalta azon álláspont kialakítását, hogy a kampányban az illető megyei szervezetek a Magyar Polgári Párt tagságát, támogatóit és szimpatizánsait valamely, magyar közösségünk számára méltatlannak tekintendő jelölttől való egyértelmű elhatárolódásra szólítják-e fel, vagy pedig a választópolgárok lelkiismeretére bízzák a döntés meghozatalát.
A Magyar Polgári Párt Kolozs megyei elnöksége közleményben fordult a célkitűzéseivel, programjával egyetértő választópolgárokhoz, hogy a nemzeti közösségünk érdekeit hitelesen képviselő jelölteket támogassák szavazataikkal.
A Magyar Polgári Párt Kolozsvári Szervezetéhez címzett nyílt levelében többek között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban végzett közös munkánkra hivatkozva kéri a pártunkkal rokonszenvező választók támogatását.
Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács jegyzőjeként végzett munkája mellett parlamenti képviselőként Kónya-Hamar Sándorral, Nagy Istvánnal és Szilágyi Zsolttal együtt Önök terjesztették be a Román Parlament alsóházába az első törvénytervezetet a kolozsvári állami magyar egyetem újraindításáról.
Meggyőződésünk szerint a kolozsvári 1-es számú egyéni választókerület magyar választópolgárai ismerik és értékelik a közösség érdekében kifejtett eddigi munkáját, melynek alapján bizalomra érdemes, hiteles jelöltnek tekintik Önt, és a november 30-án sorra kerülő parlamenti választásokon támogatni fogják szavazataikkal – áll Gergely Balázs a Magyar Polgári Párt Kolozsvári Szervezetének elnöke hírportálunkhoz is eljuttatott levelében.
Kolozsvár, 2008. november 27.
HunHír.Hu-információ