Kifelejtette a pénzosztásból, majd elfelejtette meghívni az udvarhelyszéki polgármesterek találkozójára az MPP-s polgármestereket Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács vezetője, aki legutóbb november 20-án Kőrispatakra hívta össze a települések elöljáróit. A Magyar Polgári Párt polgármesterei és alpolgármesterei pénteken este a Szentábrahámban tartott havi tanácskozásukon elítélték és gusztustalannak tartották, a megyei tanács egyeseknek osztogató és másokat fosztogató politikáját.
A jelek szerint így próbálják büntetni és ellehetetleníteni a Magyar Polgári Párt választott polgármestereit, egyben az általuk képviselt lakosságot. A kampánycélokat szolgáló találkozó után átadták a Kőrispatak határában elvégzett útjavítási munkálatokat a kivitelezők, Borboly Csaba megyei tanácselnök, Sófalvi László alelnök, valamint a megyei tanács útügyi munkatársainak részvételével. A kampányaszfalt szőnyegezést a napokban több Hargita megyei településen is használtak, így +2 fok hőmérsékleten és esőben Zetelaka község központjában és a Libáni kőbánya környékén terítettek aszfaltszőnyeget, illetve tömték a gödröket. A Magyar Polgári Párt polgármesterei és alpolgármesterei pénteken este a Szentábrahámban tartott havi tanácskozásukon elítélték és gusztustalannak tartották, a megyei tanács egyeseknek osztogató és másokat fosztogató politikáját. A tanácskozáson polgármesterek és alpolgármesterek elhatározták, hogy a következő időszakban figyelemfelkeltő tiltakozást tartanak a megyei tanács épülete előtt. Így tiltakoznak majd a diszkriminatív eljárás ellen.
Balázs Árpád, Székelyföld – HunHír.Hu