A himnusztörvényre reagálva a Himnuszunk a szabadságunk csoport ma délutánra tüntetést szervezett a pozsonyi parlament épülete elé. A dátummal kapcsolatban Samu István, a csoport vezetőségi tagja már korábban, a gútai tájékoztatón elmondta: azért május 5-én délután két órára szervezték meg a tiltakozást, mert a szlovák törvényhozás május 9-én tárgyalja újra az állami jelképekről szóló törvényt.
Samu úgy vélte, az eseménnyel nyomást tudnak gyakorolni, erőt tudnak demonstrálni.
A nagyon kedvezőtlen időjárás ellenére folyamatosan gyülekeztek az emberek a parlament előtti téren. A tüntetők az időjárási viszontagságok ellenére kitartanak, kiállva nemzeti értékeink mellett.
A parlament előtti tére mintegy öt-hatszáz tüntető érkezett. A demostrációra Felvidék számos településéről érkeztek szervezetten autóbuszokkal. Többek között Gömörből, Mátyusföldről, Izsáról, Csilizközből, az Ipoly mentéről, külön autóbuszok indultak Kismácsédból, Komáromból. Sokan autókkal jöttek a szlovák fővárosba. A felvidéki tüntetők mellett az anyaországból is érkeztek szimpatizánsok, sőt Ausztriából is érkezett támogatás.
Ugyanakkor Európai más országaiban, sőt más kontinenseken élő magyarok is jelezték, hogy az adott időpontban a lakhelyükön eléneklik nemzeti imádságunkat.
Emellett számos településen a pozsonyi eseményekkel megegyező időben szerveztek tüntetést. Pár százan Zalbán például a szabadtéri színpadon gyűltek össze. Itt énekelték el a Himnuszt, majd a református templomban istentiszteletre került sor.
A rendezvény a Nélküled című dallal kezdődött, majd a szervezők szóltak a résztvevőkhöz. Ezt követte egy ismert népdal Csiba Júlia előadásában: a Tavaszi szél vizet áraszt, majd Ondrej Dostál lépett a pódiumra. Beszédjét a tüntetők hangos tetszésnyilvánítással támogatták. Korpás Éva A csitári hegyek alatt című népdalt adta elő, majd a Csemadok képviseletében Neszméri Tünde mondott beszédet. Mint kiemelte: az értelmetlen soviniszta törvény ellen fel kell lépni. Párhuzamot vont az anyák napja és tüntetés között, jelezte: az édesanyák az anyanyelv mellett kultúránk értékeit is átadják.
Őt követte a Felszállott a páva Écsi Gyöngyi előadásában. Ezt követően Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművész tartotta meg szónoklatát. Mint megjegyezte: minden ország próbálja a saját identitását megtartani, a felvidéki magyaroktól pedig meg akarják vonni a saját manifesztációjukat. Mint megfogalmazta, a magyar himnusz egy fohász, melyben a szerző Isten védelmező oltalmába ajánlja a nemzetet.
Mint a Himnuszunk a szabadságunk tüntetéshez kapcsolódó felhívásában olvasható: „Himnuszunk eléneklését a szülőföldünkön büntetni szeretnék! Ne legyünk naivak, mint az elmúlt harminc évben oly sokszor, újra át próbálnak verni bennünket. (…) Szinte szimbolikus, hogy nagypénteket megelőzően terjesztették be azt a törvényjavaslatot, amellyel keresztre kívánják feszíteni nemzeti közösségünket. Gazdaságilag már elszigetelték, elhanyagolták a magyarok által lakott területeket. Sok ezer fiatal pontosan ezért hagyja el a szülőföldjét.
Azáltal, hogy a Himnuszunk eléneklését akarják megtiltani, nemzeti öntudatunkat, büszkeségünket sértik, gyalázzák.
Harminc év közösségi érdekképviseletének is a kudarca ez, mert a többségi politikum gátlástalan módon ezt is meg tudta lépni. Éppen ezért új irányvonalra, új egységre és feltámadásra van szükségünk most, a Feltámadást követően. (…) Ideje belátni, az elmúlt 30 év kudarcok sorozata, folytonos hátrálás, gyáva megalkuvás. 110 ezerrel vagyunk kevesebben, a felvidéki magyarok elfásultak, passzívak lettek, csalódottak, politikai érdekképviseleteink mélyponton vannak. Május 5-e legyen a felvidéki magyarság feltámadása, az alulról szerveződő új egység megteremtésének első állomása!”
A rendezvény zárásaként a tüntetés résztvevői közösen énekelték el a Himnuszt Kovács Koppánnyal. A megmozdulást segítette és támogatta a Csemadok és a Magyar Közösség Pártja.
Andrej Danko, a parlament, s egyben a Szlovák Nemzeti Párt elnöke fogadta a tüntetők képviselőit, majd a tárgyalásukat követően sajtótájékoztatót tartott. Ennek keretén belül elmondta, minden törvényes keretek között szervezett tiltakozás résztvevőinek kijár a kellő tisztelet, s ő tiszteletben tartja a tiltakozók véleményét.
felvidék.ma nyomán
Hunhír.info