A világpolitika színpadán egyszer csak feltűnt Adolf Hitler, aki nagy küzdelmek árán, de végül Németország első számú vezetőjévé lett. Gondoljuk csak végig: Vajon mennyire életszerű az, hogy a világ egyik legnagyobb és leghatalmasabb országának élére egy teljességgel ismeretlen külföldi (osztrák) állampolgár kerülhet? Önök szerint manapság, ebben a sokkal nyitottabb világban vajon mennyi esélye lenne egy osztrák festőnek arra, hogy leváltsa Angela Merkelt?

Hennecke Kardel könyve a „Hitler, Izrael alapítója – Izrael zsidók elleni háborúja” (Hitler, founder of Israel – Israel in war with Jews) nem túlzottan népszerű a hivatásos történészek körében. Ez nem véletlen, hiszen a szerző egy egészen egyedülálló és meglehetősen provokatív teóriát vázol fel művében, aminek végső recenziója az, hogy Izrael állam létrejötte tulajdonképpen éppenséggel Adolf Hitler pokoli munkásságának köszönhető. Ezen túlmenően pedig voltak olyan cionista körök, akik támogatták Hitlert Németország felfegyverzésében, bátorították arra, hogy lerohanja Európát és igen, arra is, hogy minél több zsidót gyilkoljon meg az embertelen náci gépezet.

Kardel sokak számára vállalhatatlan kijelentései a mai polkorrekt világunkban egyenesen szentségtörésként hatnak, és ahogyan az lenni szokott, a vehemensebb véleményformálók azonnal antiszemitizmust és feltámadó nácizmust emlegettek. Pedig szó nincs erről, hiszen Kardel mindösszesen azt tárja fel, hogyan fonódtak össze egyes cionista szervezetek a nácikkal, méghozzá azért, hogy régi álmukat egy rafinált összeesküvés révén végre megvalósíthassák. Számukra a nácik csak eszközök voltak, akiket kedvükre irányíthattak, kihasználhattak. Az pedig, hogy Izrael megalakulása komoly véráldozatok meghozását kívánta, csupán apró kellemetlenség a szent cél érdekében.

Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy a cionisták és a nácik között adott volt valamiféle ördögi érdekazonosság. A nácik ugyanis „zsidómentessé” akarták tenni Európát, méghozzá bármilyen áron. A kezdetekben, mielőtt még a rendszer végképp bestiálissá vált, úgy gondolták, lehetővé teszik a német zsidók számára azt, hogy háborítatlan módon vándorolhassanak ki a Szentföldre, az akkori Palesztina területére. A cionisták ugyanezt szorgalmazták, azért, hogy ott végre megalakulhasson majd Izrael.

Persze nem akartak mindenkit befogadni az eljövendő csodaországba, legalábbis korabeli dokumentumok leírásai arra engednek következtetni, hogy a cionisták éppen úgy, mint a nácik, szelektálni óhajtottak, és csak azokkal vállaltak volna sors- és létközösséget, akik ezt társadalmi-gazdasági-vagyoni helyzetük révén „kiérdemelték”. Nagyon szárazon megfogalmazva végül is azon voltak, hogy a zsidóság több törődést igénylő, szegényebb rétegét valahogy megakadályozzák abban, hogy a Szentföldet valaha is megláthassák…

Már nem sokkal a II. Világháború lezárása után elkezdték pedzegetni, hogy a hivatalos propagandával ellentétben a cionizmus nem az üldözött zsidók védelmére jött létre, és nem azért, hogy menedéket nyújtson nekik Izraelben, hanem épp ellenkezőleg.

Ebben az utópiában csakis a kiválasztottak kaptak volna helyet, a többieket pedig odadobták a nácik martalékának. Abszurd módon ezt a gondolkodásmódot tükrözi a holokauszt kifejezés is, ami égő áldozatot jelent. Áldozatot általában önként szoktak hozni, áldozat az, amit önként, saját akarattal hajtunk végre. Az égő áldozat jelen esetben azoknak a szerencsétlen, többségében alsóbb osztályokhoz tartozó zsidók millióit jelentette, akiket a cionisták magukra hagytak és a nácik halálos ölelésébe tereltek. Számos kordokumentum bizonyítja, hogy a legnagyobb cionista mozgalmak alapvető különbséget tettek zsidó és zsidó között, szinte már fajelméletszerű módon szelektáltak egymás között, és gondos válogatással döntötték el jó előre, hogy ki alkalmas részt venni az új Izrael megépítésében, illetve ki az, akinek sajnálatos módon „égő áldozatot” kell hoznia…

Ezt a célt azonban az akkor uralkodó nemzetközi helyzetben (amikor Hitler és a nácik nélkül is elég nagy volt az antiszemitizmus jelenléte a társadalomban) lehetetlen vállalkozásnak tűnt véghezvinni. Egyetlen ország, kormány sem támogatta a közel-keleti status quo megbontását a zsidók kedvéért, senki nem volt hajlandó arra, hogy a cionista törekvések mögé álljon. Ezért egy minden addiginál megfontoltabb, ravaszabb forgatókönyvet kellett megalkotni, amiben partnernek bizonyultak az Elithez köthető vállalkozók és vállalatok.

Úgy gondolkodtak, hogy egy kellően nagy krízis lehetőséget adhat arra, hogy a borzalmas áldozathozatal után a zsidókat egyfajta áldozatszerepbe bújtatva, a lelkiismeret-furdalás és sajnálkozás mindent belengő atmoszférájában kikényszeríthessék Izrael állam létrejöttét. De ehhez kellett egy tényleg hatalmas káosz, ami minden eddiginél nagyobb áldozatokat fog követelni…

És ekkor kezdődött el az egész őrület. A világpolitika színpadán egyszer csak feltűnt Adolf Hitler, aki nagy küzdelmek árán, de végül Németország első számú vezetőjévé lett. Gondoljuk csak végig: Vajon mennyire életszerű az, hogy a világ egyik legnagyobb és leghatalmasabb országának élére egy teljességgel ismeretlen külföldi (osztrák) állampolgár kerülhet? Igazából semennyi, erre nincs példa a modernkori történelemben.

Ráadásul a német gazdasági és politikai hierarchia, annak működési mechanizmusa sem engedhette volna meg egy efféle anomália kiteljesedését, hiszen a társadalmi hagyományszerűségek, amiket a németek hűen és konzervatív módon követtek, nem engedhették meg azt, hogy egy Bécsből szalasztott senki legyen a kancellár. Ne feledjük, hogy Adolf Hitler nem volt több, mint egy utcai tájképfestő, némi I. Világháborús hősi múlttal, de ezen kívül teljesen ignorálva, elfelejtve, a társadalom perifériájára szorulva.

Németországban hagyományszerű módon minden vezető pozícióra olyanok pályázhattak a siker reményében, akiknek megfelelő háttér állt a rendelkezésére vagy a gazdasági-ipari szektorból, vagy a hadsereg részéről, esetleg még az is eséllyel szállhatott be a politikai küzdelmekbe, akit befolyásos művészeti-kulturális szponzorok támogattak. De hogy valaki utcaszintről emelkedjék fel a kancellári tisztségig? Ráadásul egy osztrák? Teljességgel elképzelhetetlen! Önök szerint manapság, ebben a sokkal nyitottabb világban vajon mennyi esélye lenne egy osztrák festőnek arra, hogy leváltsa Angela Merkelt?

Nos, bármire is jutnak, Hitlernek ennél sokkal kevesebb reménye lehetett a csúcsra jutni akkoriban. De valahogy mégis megtörtént. Hitler, a Führer idolja egy kreálmány volt. Szakemberek építették fel a magányos hős, az országmentő kisember heroisztikus figuráját, aki elkötelezte magát arra, hogy minden áldozatot meghozva menti meg Németországot a biztos pusztulástól és a német népet isteni magasságokba emeli.

Karl Mayr

Egy Karl Mayr nevű férfi volt az, aki „felfedezte” Hitlert és elkezdte őt úgymond menedzselni, bevezetni Németország politikai vérkeringésébe. Ez még 1919. júniusában történt, amikor Mayr az akkori hírszerzési hivatal fejeként úgy mutatta be Hitlert munkatársainak, mint egy fedett ügynököt, aki rendszeresen jelentéseket tett arról, kik azok a katonák a hadseregen belül, akik a kommunista eszmékkel szimpatizáltak. Ezek után meghívta őt a rendszeresen megtartott, úgynevezett „nemzeti gondolkodás” kurzusokon, ahol Hitler találkozhatott egyéb, fontos emberekkel, majd lehetőséget adott neki arra, hogy Münchenben az egyik laktanyában hazafias érzelmektől átitatott beszédet mondjon a bakáknak. Hitler ebben az időszakban rendszeresen megjelent a legkülönbözőbb pártok gyűlésein, szorgosan jegyzetelt, majd jelentett felettesének-mentorának.

Erich Ludendorff tábornok

Mayr saját bevallása szerint eközben találkozgatni kezdett Erich Ludendorff tábornokkal, akit az I. Világháború hőseként tiszteltek, és aki a Münchenben található Négy évszak szállodában tartott összejöveteleket befolyásos nagyiparosokkal, akik bosszút kívántak állni Németország megaláztatásáért. Azonban nem állt rendelkezésükre egyetlen, valóban karizmatikus vezető-jelölt sem, akiből kinézték volna, hogy egész tömegeket képes magával ragadni, akik aztán akár meg is halnának a vezér által képviselt felsőbbrendű eszmékért. A leírások szerint Ludendorff és barátai olyanok voltak, mint a tehetségeket levadászni szándékozó hollywoodi fejvadászok. És rátaláltak a megfelelő személyre, akiről el tudták képzelni, hogy megfelelő trenírozást követően eljátszhatja Németország önfeláldozó megmentőjének szerepét és ezzel az egész népet belerángathatja egy pusztító háborúba, amiből a cionista körök fognak kikerülni győztesen. Persze erről a mási balek, Ludendoff mit sem sejtett, Mayr azonban célszerű módon tévesztett meg mindenkit a környezetében és keltette bennük azt a hitet, hogy ő maga is a német nép felemelkedésében érdekelt.

Ludendorff és Hitler, 1925.

Nemsokára Adolf Hitler, a teljesen ismeretlen kis osztrák elkezdett fel-feltünedezni a Német Munkáspárt kocsmákban megtartott találkozóin, ahol gyújtó hangú beszédeket tartott, és rendre megvendégelte hallgatóságát sörrel és virslivel. Ezt a gesztusát a szponzorjai fedezték természetesen. Nem csoda, ha a reménytelenségben vergődő német munkások és polgárok egy emberként kezdték el éltetni Hitlert, aki csodás jövőképet vizionált, és ahányszor csak belekezdett gondosan felépített beszédjeibe, hatalmas üdvrivalgással fogadták azt. A Führer megkezdte felemelkedését és eközben Mayr és cionista társai gúnyosan mosolyogtak a háttérben. Elkezdődött az Izrael-projekt és már az első jelek nagy sikerekkel kecsegtettek…

Részlet az Összeesküvés elméletek sorozat 18. „Hitler titkos aktái” című részéből.

Magyar Menedék MMK Kft. Angyali Menedék Kiadója

Hunhír.info