A Hunhír.info 2018. november 5-ei számában, a Márai Sándor szavait idéző, Kassa mint piros-fehér-zöld áradás című cikkben foglalkoztunk az I. bécsi döntés 80. évfordulója kapcsán a Felvidék 1938 novemberi visszatérésével. Ekkor a Felvidék határ menti, közel 12 ezer négyzetkilométernyi és mintegy 1 milliós, túlnyomórészt magyar lakosságú területe tért vissza hazánkhoz. Az ekkor – már utolsó hónapjaiban – föderatív állami berendezkedést kialakító Csehszlovák Köztársaság november 23-tól autonómiát biztosított Kárpátalja népei számára is, melyek közül a korábbiakban nagy szegénységben élő ruszinok jelentették a többséget. A stratégiai fontosságú területen éltek még magyarok, szlovákok, németek, zsidók, lengyelek, románok.

A többséget képező ruszinok között két politikai irányzatot lehetett elkülöníteni. Az egyik a magyar orientációjú, ruszofil Andrej Brody vezette irányzat volt. Bródy András egyébként 1938 októberétől betöltötte az autonóm Kárpátalja miniszterelnöki tisztségét is.

A másik irányzat az Augusztin Volosin vezette, az ukrán nacionalizmushoz kötődő irányzat volt, mely a területet -részben német ihletésre- a független Ukrajna Piemontjaként képzelte el.

Ők nem tudtak belenyugodni az I. bécsi döntésbe, 1939. január 9-én Munkács Oroszvég nevű városészénél milíciáik a csehszlovák erőkkel együtt támadást indítottak Magyarország ellen, melyet csekély számú honvéd és rongyos gárdista visszavert. Itt estek el többek között az ellenállást vezető Rozs József és Koncz József zászlósok is.

Kárpátalja felkeltette a szovjet rendszer érdeklődését is, az SZKP 1939. március 13-19. között tartott XVIII. kongresszusán még Sztálin is foglalkozott a terület jövőjével.

Az ukrán Piemont koncepció azonban ekkor azért is volt nehezen elképzelhető, mert a Kárpátok túlsó oldalán még az ukrán területszerző nacionalizmussal szembenálló, a legendás Jozef Pilsudski marsall által alapított Lengyel Köztársaság államterületei helyezkedtek el.

A szlovák önállósodási törekvések miatt március 7-én Prágában katonai államcsíny zajlott le. Ennek az eseménynek a hatására döntött Hitler a megmaradt Csehszlovák Köztársaság megszállása mellett.

A német hadigépezet megindult, a Wehrmacht egységei megszállták a Münchenben már az etnikai határai közé szorított Csehországot, létrehozták a birodalmon belül lényegében teljes belső autonómiával, önálló kormánnyal rendelkező Cseh-Morva Protektorátust. Pozsonyban március 14-én Jozef Tiso kinyilvánította a független szlovák állam létrejöttét, melyet a német diplomácia azonnal elismert. Ugyanakkor a magyar diplomácia értésére adták, hogy a Kárpátalján, a tudomásuk szerint kikiáltani tervezett ruszin állam elismerésével 24 órát fognak várni. A németek nemigen örültek a magyar terveknek, ezzel szemben Beck lengyel külügyminiszter helyeselte Kárpátalja visszatérését Magyarországhoz. Később a francia diplomácia is jelezte, a térség stabilitása, terület sorsa vonatkozásában a legszerencsésebb, hogy hazánkhoz került.

A magyar kormánynak tehát rövid idő adatott a cselekvésre. Március 14-én a VI. és a VII. hadtest dandárai, valamint a gyorshadtest alakulatai Husztnál, Perecsénynél és Ilosvánál átlépték a határt. A magyar csapatok márciusi hó által borított utak okozta nehézségek ellenére gyorsan nyomultak előre. A hathetes újoncok, a kerékpáros, a gépesített egységek hőskölteményt írtak, három nap alatt elérték a Kárpátokat, létrejött a magyar-lengyel határ. Pongrácz István főhadnagy emlékei szerint a kerékpárosok három nap alatt Nyíregyházától Vereckéig 240 kilométert ziláltak, közben győztes harcokat vívtak.

Március 15-én délelőtt Huszton, az Augustin Volosin vezette szojm (helyi törvényhozás) kinyilvánította a Kárpátaljai Rusz függetlenségét. A Huszt előtti Vörösmezőnél a Volosin-kormányzat fegyveres ereje, a Mihajlo Klimpus vezette Szics-gárda megpróbált ellenállást kifejteni a honvédcsapatok ellen, azonban az elszánt és elkeseredett ellenállás ellenére nem tudta állásait megtartani. Ezt megelőzően Csáky István külügyminiszter, a felesleges vérontás elkerülése céljából kérte a Volosin-kormányt, hogy alakulatai ne tanúsítsanak ellenállást a Honvédséggel szemben. Sajnos e figyelmeztetés nem talált meghallgatásra, a vereséget követően a Volosin vezette kormányzat számára nem maradt más lehetőség, minthogy a késő délután Romániába meneküljön.

Március 17-én a Vereckei-hágónál már a magyar és a lengyel katonák foghattak kezet. A magyar csapatok, a kassai VIII. hadtest alakulatai a következő napokban, az ún. szlovák-magyar kisháború során néhány kilométerrel nyugatabbra tolták a szlovák-magyar határt, melyet később a két kormány képviselői szerződésben is rögzítettek. Március folyamán Magyarország kormányzója is látogatást tett a visszatért területen.

Az öt és fél évre Magyarországhoz visszatért Kárpátalján a magyar állam igyekezett alkotmányos elveket érvényesíteni. Kozma Miklós, Kárpátalja kormányzói biztosa több rendeletet, intézkedést adott ki és foganatosított a ruszin lakosság nyelvhasználata tekintetében.

Bár a magyar állam területi autonómiát nem biztosított a ruszinok számára, viszont széleskörű nyelvhasználati jogokat és kulturális autonómiát tett lehetővé.

Az alábbiakban közlünk néhány, a Hadtörténeti Intézet Levéltárából származó dokumentumot, melyek a korabeli magyar állam által biztosított alkotmányos jogokat világosan dokumentálják a kedves olvasók előtt.

1939 augusztusában, v. Bartha Károly honvédelmi miniszter rendeletet adott ki a kassai VIII. hadtest alakulatai számára, melyben előírja a kétnyelvűséget, a civil életben és a honvédség alakulatainál egyaránt. A Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium Elnöki Osztálya lefordíttatta magyarra a szintén mellékelt ruszin himnuszt.
Kozma Miklós, Kárpátalja kormányzói biztosa 1941 januárjában kérte, hogy a vallási és nemzeti ünnepek alkalmával, a magyar himnuszt követő ruszin himnusznak is biztosítani kell a katonai és civil tiszteletadást.
E dokumentumok talán szépen igazolják a Horthy-rendszer alkotmányos értékeit, emberséges kisebbségpolitikáját, szemben a magyarság ellen folyamatosan zajló, az ellenséges külső és belső erők által folytatott propagandával.

Íme tehát az említett dokumentumok:

Ha csak pár gondolat erejéig is felvázoljuk Ukrajna történetét, könnyen megállapíthatjuk, hogy a mai állam etnikai és történelmi értelmében véve meglehetősen heterogén területekből alakult ki, tevődött össze. A bolsevik forradalmat követően, 1918-ban lehetett először független Ukrajna. Két állam is létrejött: a Kelet-Ukrán Népköztársaság, valamint a Nyugat-Ukrán Köztársaság. 1921-ben, a lengyel-szovjet háborúval párhuzamosan a bolsevikok halálos csapást mértek a Nyugat-Ukrán Köztársaságra. Csak érdemes belegondolni, hogyan alakulhatott volna a világtörténelem, ha a nyugati hatalmak talán jobban beavatkoznak a szovjet-lengyel háborúba, a Cordon Sanitaire keletebbre tolódhat, megmaradhat a független Nyugat-Ukrán Köztársaság és Belorusszia. A sztálini rendszer terrorja, az erőltetett kollektivizálás vezetett Ukrajnában a 30-as években a holodomor közel 6 milliós áldozatához.

Az említett tragikus eseményekért bizonyos mértékben felelős zsidó CSEKA- és pártvezetők tettei váltották ki 1941 nyarán és őszén az ukrán milíciák kegyetlen, differenciálatlan zsidóellenes leszámolásait, melyeket sokan kizárólag és egyoldalúan az SS-nek tulajdonítanak. A németek nem engedték meg az önálló Ukrajna létrejöttét, 1944 után ismét létrejött az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság. Ebben az államban a kommunista korlátoltság ellenére viszonylag békés volt a nagyszámú nemzetiség együttélése, köszönhetően az orosz etnikai befolyásnak. Ezért is kerülhetett sor arra, hogy 1954-ben, a doni kozákok a lengyel-litván állam elleni eredményes felkelése 300. évfordulóján Hruscsov átadta a túlnyomórészt orosz, kisebb részben tatár lakosságú Krím félszigetet Ukrajnának.

Ukrajna egyébként a II. világháborús szovjet térhódítás következtében jelentős területekkel bővült. Olyan területekkel, vele együtt népcsoportokkal, melyek eddig soha sem tartoztak Ukrajnához. Ez a mellékelt térképről egyértelműen kiderül.

Röviden összegezve, Ukrajnához került Kelet-Galícia, jelentős lengyel népességével. Nehezen érthető, miért beszélt róluk elukránosodott népcsoportként egy lengyel politológus. Szintén Ukrajnához kerültek Bukovina és Transznyisztria román, moldáv, bolgár, török népcsoportjai. Számunkra a legfontosabb Kárpátalja 150 ezer fős magyarságával, valamint a ruszinokkal, akik a politikai nyomás miatt nemigazán bontakoztathatják ki eredeti kulturális-vallási identitásuk.

Viktor Janukovics elnök törvénytelen megbuktatásáig egyébként nemigen voltak feszültségek, ezt követően erősödött fel a szélsőséges, homogenizáló ukrán sovinizmus, melyet sajnos geopolitikai okokból támogat az Európai Unió is.

E soviniszta, asszimilációs politika váltotta ki a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság önállósodási törekvéseit, valamint a Krím lakossága Oroszország melletti döntését. Minden bizonnyal az említett helyzetből következő félelmek, frusztráció is okai lehetnek a nyelvi asszimilációs törekvések jelenlegi felerősödésének.
Ellenkező, jó példaként, talán ezért is érdemes lehet felidézni Európa, hazánk, de Ukrajna számára is a Horthy-rendszer alkotmányos és humánus kisebbségi politikáját.

Az 1939-ben kiadott Magyar Katonai zseblexikon a kiadványt a „Kárpátalján elesett hőseink örök és dicső emlékének” ajánlotta. Legyen e rövid írás is tiszteletadás emlékük előtt.

Károlyfalvi József – Hunhír.info