Immár írásban is találkozót kezdeményezett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Markó Béla RMDSZ-elnökkel a november 30-i romániai parlamenti választásokkal kapcsolatban.
Szerdán Brüsszelből elküldött levelében az európai parlamenti képviselő ismételten azt javasolja a szövetségi elnöknek, hogy a „közérdeket szem előtt tartva” szeptember 12-én, pénteken – a Budapesten zajló Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának keretében – találjanak alkalmat a beszélgetésre. Ezen túlmenően Tőkés László azt is indítványozta, hogy ugyanaznap este a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában együtt jelenjenek meg, és folytassanak nyilvános beszélgetést az őszi parlamenti megmérettetés tárgyában. A református püspök ugyanakkor pontosította a Krónika keddi számában megjelent nyilatkozatát, és elmondta: a Markó Bélával folytatott hétfői telefonbeszélgetése során nem újabb tárgyalásokat kezdeményezett a választási együttműködésről az erdélyi magyar szervezetek között, hanem jelezte, a budapesti tanácskozás alkalmával „jó volna elbeszélgetni” a megmérettetésről.
kronika.ro
HunHír.Hu