Csütörtökön véget ért a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége és a Magyar Ifjúsági Értekezlet által 14-18 évesek számára megrendezett Neumann természetvédelmi és számítástechnikai tábor. A rendezvény öt napja alatt a fiatalok vitatkoztak alternatív energiaforrásokról, aranykitermelésről, sőt képzeletben környezetvédelmi miniszteri székből oldották meg a légszennyezési és hulladék újrahasznosítási problémákat.
Jakab Adorján főszervező szerint a tábornak leginkább közösségformáló szerepe van, a diákok a világhálóról szerzett természetvédelmi ismeretek elsajátítása mellett megtanulnak véleményt alkotni, kész érvekkel vitázni, de az sem elhanyagolható, hogy a csoportmunkák nyomán életre szóló barátságok kötődnek. Derzsi Szabolcs programkoordinátor elmondta, a kiegyensúlyozott arányban megszervezett szakmai és csapatépítő tevékenységeken keresztül a tábor ideje alatt egyszerre adódott lehetőség a információszerzésre és szórakozásra.
Ez volt az eddigi legjobban szervezett Neumann – állítják a tábor visszajáró résztvevői, akik szerint összehasonlíthatatlanok az eddigiekhez a homoródfürdői körülmények.
Pető Attila szakmai nevelésért felelős vezető a záróünnepségen egy oklevelet és egy 2 GB-os memóriahordozót átnyújtva köszönte meg az 52 fiatalnak a részvételt, a több mint 20 szervezőnek és csoportvezetőnek pedig a kitartó munkát.
Szőcs Csongor
HunHír.Hu-információ